Visszajött mindeeeen! :o)

Talán észrevettétek, hogy eltűnt pár napra a blogom. :o) Elmesélem igaz történetét, tanulságos, amikor a hóhért akasztják vagy a suszternek lyukas a kaptafája. :o)

Az történt ugyanis, hogy hülye fejjel rákattintottam a google pluszos csatlakozásra, erre megkérdezték a születési dátumomat. Amit én elvből sosem adok meg netes felületen, általában az aznapi dátumot szoktam beírni, találomra írt évszámmal. És ezúttal gondolkodás nélkül beírtam, hogy 2000. 02. 26. Ezzel pedig az volt a legfőbb baj, hogy a google emailszolgáltatását 13 éves kor alatt nem lehet használni (vagy hazudni kell az életkorról). Szóval kitiltottak, mint kis butust, aki még nem érett az emailezésre, ezzel párhuzamosan eltüntették a blogomat, a google readeremet (vagyis a ti blogjaitok könnyű elérhetőségét számomra), a picasa webalbumjaimat, a google analytics szolgáltatásban a blogstatisztikáimat, a google levelezőcsoportjaim szerkesztési lehetőségét, ami kicsit neccesebb, lévén, hogy az iskolai házifeladat is itt megy, és az egyik új kislány anyukájának még nem vettem fel az emailcímét.

Mindegy, most visszaadták, szóval megbontom az egészet, majd meglátom, mi lesz, milyen más alkalmazásokat fogok esetleg használni a fentiek helyett (google reader, blogspot).

Mindenféle hobbik

Talán észrevettétek már, hogy elég hangulatember vagyok, és annak ellenére, hogy tudom, a legnagyobb hibám a szétforgácsolódásra való hajlam, hiába próbálok megtenni mindent a leküzdésére. A régi sok-sok hobbiból (a teljesség igénye nélkül: papírból készülő mindenféle, domborítás és mintalyukasztók is, koszorúkészítés, üvegmatricafestés, üvegfestés, gipszöntés, szalvétatechnika gipszre, textilre, textildekorálás...) mára már csak a horgolást és a varrást tartottam meg (hihetetlen mennyiségű szalvétát és festéket adományoztam tovább), de mindkettő „dokumentálására” a fényképezőgép a legjobb megoldás. Így aztán nem bírtam ki, abban is kiképeztem magam a szükséges amatőr szintre. Ami nem azt jelenti, hogy mindig jó fotókat készítek, hanem hogy néha törekszem jó fotókat készíteni, de legtöbbször mégiscsak úgy fényképezek, ahogy jön.

Most például napok óta vártam, hogy besüssön a nap, és lefényképezzem a horgolótűket egy félkész (gondolatban megvan, vázlat begépelve) bejegyzéshez, de amikor besütött a nap, én éppen mást csináltam, mert mellékesen a helyesírás is a hobbimmá vált, és kezdő írók regényeit javítom – ingyen. Jeti szerint simán hülye vagyok, de én élvezem olvasni őket, hogy mit hoznak ki egy-egy gondolatból. Szóval mondhatjuk, ez is egy hobbi.

Visszakanyarodva a napsütéshez: persze, megtehetném, hogy lefényképezem ebben a borongós szürkületben és jól feltunningolom Photoshop actionökkel vagy egyszerűen Picasával, mint a konyhában készült kajaképeket, de nem akarom.

Aztán persze a fentiek mellé (varrás, horgolás, fényképezés, Photoshop, fanfictionök (kezdő írók műveinek) javítása) még felsorolhatom a blogolást és a HTML alapjainak megértése iránt érzett furcsa és megmagyarázhatatlan vonzalmamat.

Egy szónak is száz a vége, annyi hobbim lett már megint, hogy ihaj! Pedig csak horgolni szeretnék, még három hónapom van két vállkendő meghorgolására. Nem nagy ügy, de attól félek, magamat ismerve, a végén eltökölöm az időt és csak egy marad. :o)

És a slusszpoén: még dolgozni is szeretnék visszamenni, de annyi hülyeséggel telik a napom, hogy nem igazán keresem a munkát, csak várom, hogy az ölembe hulljon (főleg labormunkát szeretnék: dns, mikrobi - csirkebél kizárva, az büdös). Ezért nincs két napja, hogy kitaláltam, hogy megpróbálkozom a szakfordítói vizsgával (agrár- és természettudományi, egészségügyi), mert szakfordítani itthon is lehet (álmodik a nyomor), találtam is egyet áprilisra. Már csak az kéne, hogy erről ők is tudjanak, és elhozzák a jelentkezési papírt lakásra. Tudok élni, nem igaz? Jövő héten csavargás lesz ebből, én már látom. :oP

Gondolom senkit sem lep meg, hogy mániás szakaszban vagyok... ;o)

Optikai csalódás fotómanipulációk

Ezt jól megaszon'tam a fejlécben. Szóval a Digital Photographyn ma egy svéd fiú, Erik Johansson előadásának videóját ajánlották, amit a TED-en tartott.

(Hú, lehet, hogy ma nem kéne írnom?! Ha csak ennyire futja.)

Aki tud angolul, annak érdemes megnézni a videót is, de fotóit mindenki szeretni fogja:

Erik Johanssen Portfóliója

A Digital photography ajánlója a beágyazott videóval: itt.

Hozzáfűzés későbbről:
Vissza kellett jönnöm, mert valami nem stimmelt a sortöréssel, meg elsőre kimaradt az angolul sor szó. És az egyik HTML-sortörés (soremelés vagy enter kódja) helyett (<br />) ezt írtam: <br!>. LOL
Lehet, hogy még fel kellene ébrednem rendesen.

Hozzáfűzés még későbbről:
Megint visszanéztem, és a végső hibát is javítottam, meg aláhúztam a hozzáfűzéseket is. Tényleg nem voltam még a topon, nem szeretek ennyit javítani utólag…

Régi melódia

Az első szerelmem, X. Y. egy kretén volt. A 16. születésnapomra szerettem volna meghívni, oda is adtam neki a meghívót. Aztán a haverjai valahogy megkaparintották a gyorsírás spirálfüzetemet, aminek a hátulja tele volt írva (NEM röhög!) X. Y-né feliratokkal. Hogy tévedés se essék, X-né lánykori nevem verzió is szerepelt párszor, meg a keresztneve kalligrafikusan kidolgozva, számtalan szívecske társaságában. Már akkor is bolondja voltam a szívemnek, mondhatná egy grafológus.

A meghívás úgy végződött, hogy megcsókolt mindenki előtt, majd elment, és visszajött kézenfogva egy másik lánnyal, aki egy évfolyammal alattam járt általánosban. Nem volt szebb, mint én, sőt! De ő volt ott előbb. :o)

Durva pofon volt, de úrilány módjára távoztam, a szüleimre hivatkozva. Az egyik cigány fiú kikísért a buszmegállóba, tartottam magam, hogy minden rendben van, de amikor ők is utánunk sétáltak, csak elsírtam magam a fiú vállán, aki emiatt haza is kísért. Szóval jóval rendesebb volt hozzám, mint bárki velem egykorú addig azon a napon.

Amennyire kevés eszem volt, pár nappal később a kedvenc regényemből vett verset dobtam be a postaládájukba, egy szomorú özvegyet ábrázoló vízjeles, bolti levélpapíron.

Kellett nekem, hogy rád akadjak,
Kellett, hogy megkedveljelek,
Hogy együgyűn mindent bevalljak,
S hogy büszkén ne hallgass te meg.

Kellett nekem beléd szeretnem,
Kellett, hogy meggyötörj,
Hogy bálványozzalak szívemben,
S hogy te viszonzásul megölj.
(Gary Romain: Lady L.)

Nem írtam alá, de tuti, hogy tudta, hogy én voltam… Szánalom hegyek, de ma már az egész tök vicces, főleg, annak tükrében, hogy tudom, mi lett belőlük, és mi lett belőlem. :o)

Azt már, amin az egyik Szép versek c. kötetben sírtam nem linkelem be, mert még azt hinnétek rossz kedvem van, pedig nem is. Csak ma két olyan történetet is hallottam, amire ráillik, és valahogy  felszínre merült a vers.

R.I.P. Józan ész

Ahogy a nagy napilapokban szokták kezdeni:

Emailen érkezett szerkesztőségünkbe:

Ma egy szeretett barátunk halálát siratjuk: a Józan Észét, aki sok éven át volt közöttünk. Senki sem tudja biztosan, hány éves volt, mivel születési adatai már régen elvesztek a bürokrácia útvesztőiben.

Emlékezni fogunk rá, mert olyan értékes leckéket adott nekünk, mint „dolgozni kell, hogy tető legyen a fejünk felett” és „mindennap kell olvasni egy keveset”; hogy tudjuk, miért lel aranyat, ki korán kel, és hogy felismerjük olyan mondatok érvényességét, mint „az élet nem mindig igazságos”, továbbá „lehet, hogy én vagyok a hibás”.

Józan Ész egyszerű és hatásos parancsok („addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér”), illetve megbízható szülői stratégiák („nem a gyerek, hanem a felnőtt dirigál”) szerint élt. Egészsége akkor kezdett gyorsan romlani, amikor jó szándékú, de hatástalan vagy visszájára forduló rendszabályokat kezdtek alkalmazni: amikor jelentések születtek egy hatéves kisfiúról, akit szexuális zaklatással vádoltak, mert megpuszilta egy osztálytársát; vagy kamaszokról hallott, akiknek iskolát kellett változtatniuk, mert feljelentették drogot áruló társukat, vagy a fegyelmezetlen diákját megdorgáló tanítónő elbocsátása csak rontott az állapotán.

Józan Ész akkor kezdett háttérbe szorulni, amikor szülők csak azért támadtak a tanárokra, mert azok végezték el azt a munkát, amelyben a szülők csődöt mondtak: fegyelmezetlen gyermekeik fegyelmezését. Még tovább hanyatlott, amikor az iskoláknak szülői engedélyt kellett beszerezniük ahhoz, hogy beadhassanak egy aszpirint vagy bekenhessenek egy gyereket naptejjel, ugyanakkor tilos volt tájékoztatniuk a szülőket, ha egy diáklány teherbe esett, vagy pláne, ha abortuszt akart csináltatni.

Józan Észnek elment a kedve az élettől, amikor a tízparancsolat nevetséges anyaggá vált, némely egyház üzletté aljasult, és amikor a bűnözők kezdtek különb elbánásban részesülni, mint áldozataik. Józan Ész számára kemény csapás volt arról értesülni, hogy az ember már nem védheti meg magát egy tolvajtól a saját házában, ellenben a tolvaj beperelheti őt, ha kezet emel rá, és hogy ha egy rendőr megöl egy bűnözőt, még akkor is, ha ez utóbbinál fegyver volt, azonnal eljárás indul ellene aránytalan védekezés miatt.

Józan Ész halálát megelőzte szüleié: Igazságé és Bizalomé, feleségéé: Bölcsességé, lányaiké: Felelősségé és Törvényességé, fiuké: Ésszerűségé.

Túlélik szörnyű mostohatestvérei: Hívják ide az ügyvédemet, Nem én voltam, Ne szólj bele és A társadalom áldozata vagyok...

Innen az ötperces marketingtanfolyamot is megkaptam: http://www.vallalkozasguru.hu/viccaloldal.html . (Ez vicces)

Mulassatok jól, gyerekek! :o)

Mai anekdoták

Jeti nézi mellettem a Modern Talking számát, a You're my heart, you're my soult (jámáhárt-jámászúl – ha valakinek így ismerősebb), és a szám végén megállapította:

Milyen jó, hogy akkor katona voltam, és nem hallgattam ilyeneket.

Délben kijött Fiam-9 a suliból. Már tudtam, hogy nem volt ínyére való az ebéd, mert majszolta a sajtos korpás zsemlét, pedig alapból ellenzi a pékáruk magokkal és korpával dúsítását.

– Mi volt az ebéd, cicus?
(Jóvanna, szoktam ilyeneket mondani, meg olyat is hogy szívem, kincsem, babuci meg hasonlókat)
– Tartalomleves.
– Hát az meg milyen?
– Hát, hogy egy csepp leve van csak, meg minden van benne: zöldség, meg tészta meg rizs meg minden. Nagyon rossz.

Jó lesz, ha valaki megmondja, hogy mi lehet ez a leves, mert szörnyen furdal a kíváncsiság. :o)

Főzőcske, de ész nélkül

Van egy rakás ebookom, meg tablet, amin olvashatnám, de ezeknek a tableteknek van egy nagy hibája. Egyelőre még nem lehet bevinni a fürdőkádba. Illetve lehet, csak nem garanciás, ha beleesik a vízbe. Így aztán pár nap óta Polcz Alaine szakácskönyvével fürdök. Négy olyan szakácskönyvem van ugyanis, amiket rendszeresen szoktam olvasgatni minden cél nélkül csak a szöveg kedvéért:

• Vízvári Mariska szakácskönyve, ami egy egészen más világba varázsol (a rendes háziasszonyokéba)
• Magyar Elek Ínyesmester szakácskönyve
• Váncsa István szakácskönyve (és újabban a Lakoma is, de azt még csak egyszer olvastam ki, amikor megvettem)
• Polcz Alaine szakácskönyve

Ha egyszer futva kell menekülnöm a lakásból, és kapok 10 percet csomagolni, akkor ez is közte lesz azoknak a tárgyaknak, amit elviszek*.

De ne szaladjunk így előre. (Ez a baj velem, folyton elkalandozom.) Szóval, mostanában Polcz Alaine-re kaptam rá, mert előtte Scott Kelby összes meglévő műve volt napirenden egy kis konyhai olvasáshoz a magányos ebédem mellé és a fürdőkádban olvasáshoz. (És már megint majdnem elkalandoztam.)

Nem értem, hogy miért mindenkinek a Horváth Ilona szakácskönyvét nyomják a kezébe az esküvő után az anyák, amikor F. Nagy Angélának is van egy hasonló könyve (amiben kevesebb a pontatlanság, és a hibás recept – megjegyzem), de ilyen zseniális kezdő háziasszonyoknak való szakácskönyvet még senki sem írt, mint Polcz Alaine. És ha belegondolok, hogy itt dolgozott pár utcával arrébb a Gyerekklinikán, még inkább közelinek érzem magamhoz. Ha nekem lenne lányom, vagy a fiaim végre megnősülnének, akkor ez a könyv közte lenne a nászajándékoknak.

A főzési stílusa olyan, mint Marisé, találékony a hirtelen kaják improvizálásában, továbbá hihetetlenül jó ötletei vannak arra, hogy mi legyen a maradékkal, és itt nem kell valami szörnyű dologra gondolni, hogy mennyi ideig traktáljuk a családot a maradék rizzsel, de őszintén: eszébe jutott-e már valakinek, hogy miért ne minősülhetne át levesbetétté a tegnapi rizsköret egy paradicsomlevesbe, vagy ha több maradt, akkor  rizskroketté a főzelékre (húspótló feltét), amit pedig ettem is gyerekkoromban keresztanyámnál, de már elfelejtettem. Dietetikusként persze nem mindennel értek egyet (pl. a szója nem teljes értékű fehérje, mint minden babfélének, ennek is a metionin a limitáló aminosavja, de gabonafélével kiegészítve lehet komplettálni. Pl. sólet=bab+gersli), de a könyv maga zseniális, nagyon élvezem az olvasást.

Az egyetlen hátránya, hogy az olvasása felidézi a nagymamám főztjét, és állandóan megkívánok valamit, amiről ír. Tegnap pl. eszembe jutttatta Rózsi mama lebbencslevesét (saját tésztából), amire mindig húztam a számat, de most bezzeg úgy ettem volna egy tányérral. És a burgonyagombócnál nem bírtam tovább, elhatároztam, hogy nálunk pedig ma Labdaleves lesz és Krumplipogácsa (így nagybetűvel mindkettő!). A labdaleves egyébként az a bizonyos talán a menzáról ismerős magyaros hagymaleves burgonyagombóccal, ami gyakorlatilag hagymás paprikás rántás vízzel felengedve. De nálunk nem akármilyen ilyen-olyan vízzel készült, hanem szigorúan a krumpli főzőlevében, és ebben kell kifőzni a burgonyagombócokat is. Nyami! A krumplipogácsa meg valójában krumplifánk (szilvásgombóc/nudli/burgonyagombóc, tehát burgonyás tészta pohárral szaggatva és olajban sütve) néven is ismeretes más családoknál, most láttam, hogy Heni is készített az Ördögkonyhán hagymás változatot. És a múltkor Jeti anyukája megmutatta, hogy készül a jó burgonyás tészta, hát ideje bepróbálkozni magamnak is.

Így aztán modernkori evolúcióként 10-kor kiszakadtam az internet védőburkából és a kanapé vonzáskörzetéből, és átballagtam a Sparba, mert felvágottat és vaníliafagyit is akartam venni, nemcsak krumplit meg almát (mert máskülönben a zöldségeshez mentem volna, ahol nincs sor). Aztán a Sparban egyszerűen megőrültem, azt hiszem; vagy igaza van Elianának, és a SPAR rossz szelleme kényszerít minket a vásárlásra. :o) Szóval hirtelen felindulásból vettem sajtot is, mert eszembe jutott a felvágottról. Aztán vettem szeletelt csiperkét, mert ott volt a krumpli mellett, és marha jól nézett ki, pedig nem is szeretem, de már láttam belőle a gombalevest vajas galuskával (amit szintén nem szeretek, de a fiúk nagyon). Aztán vettem szép sárga, tanyasi csirke felső combot, meg alsót is, mert mindenki más azt szereti. Erről eszembe jutott, hogy az alá kéne hagyma, de fagyasztott hagymakockát vettem, mert az már nem csípi a szememet.

És aki figyelt idáig, az már tudja is, hogy mit nem vettem? Na, mit? Hát, vaníliafagyit, persze. De erre nem a pénztárnál jöttem rá. Neeeem! Hanem két órával később itthon, amikor kivettem a megsült Apple Crispöt a sütőből.

A pénztárról jut eszembe, a Sparban szerdán (febr. 22-én) duplán levásárolhatóak a spar pontok. Tehát nekünk van 6000 pontunk, és 12000 Ft értékben vásárolhatunk érte. Csak szóltam.

A mai ebéd pedig – nyilvánvalóan – nem Labdaleves volt, mert a csirke romlékonyabb, szóval szerdára halasztottam. Ma zöldséges csirke volt kuszkusszal, amit már régen ki akartam próbálni. És az embernek is ízlett, de a gyerekeknek persze nem. Holnap bakonyi csirke lesz (tejfölös és gombás csirkepörkölt) meg spagetti, nekem meg sajtostészta, mert én nem szeretem a gombát, ellenben sajtostésztán el lennék életem végéig. :o) Szerdán jöhet a krumpli.

---

* Akit érdekel részletesen:

1. gyerekek és csomagjaik

2. laptopom és a háttértárolók

3. ékszerek – mert azt el lehet adni külföldön

4. hivatalos papírok dossziéja (én viszem az anyakönyvieket meg az oltási könyveket, Jeti a diplomákat és az útleveles dobozt)

5. horgolótűk

És ha marad még néhány perc, beledobálnám még az egyik ikeás szatyorba:
6. néhány könyv (4 szakácskönyv, Scott Kelby könyvei, dietetikus rohamcsomagom dossziéi, tápanyagtáblázatok, Oxford Nutrition&Dietetics, talán: Osiris helyesírás, Five Language Visual Dictionary, Oxford Dictionary)

7. fényképeink diái