2014. augusztus 4., hétfő

Vissza a múltba: Kórház a városban

Amíg odakinn voltunk, sajnos megjártuk a kórházat is, mert Fiam-11-akkor:10 vakbélgyulladás tüneteit produkálta, de szerencsére kiderült, hogy csak egy nagyon durva ételfertőzést kapott a repülőnapon a hot dogtól. :(

"2012. november 6. *Fiam-10 ma jól ránk ijesztett. Amíg tornázni voltam, hívott a tanárnénije, mert hányt a suliban. Sajnos akkor épp úsztam, és nem hallottam egyből, de aztán villámtempóban mentem érte, jó, hogy rendőr nem látott. Igaz, csak 5-7 mérfölddel léptem túl a megengedettet, mondjuk, az utcánkban 45-tel téptem (a kis utcákban általában 30-cal lehet menni). Az iskolából szerencsésen kiértünk, a bejárattól 5 méterre helyezte el az első taccsot, és a kocsiig többször is megjelöltük a területet. Nem szerencse, de valami olyasféle, hogy már csak epét hányt szegénykém, és igyekeztünk fűre tenni a rókát.
Itthon megfürdettem, megint hányt, a hasa is ment. Aztán skype-on rendelt Dr. Jeti (ő is ilyenkor utazik haza), én meg tapogattam, nyomogattam a gyereket az utasításoknak megfelelően. Nyaki és hónalji nyirokcsomók nem duzzadtak, bélhang normális, kicsit túlműködik, a hasa betapintható, puha, de nyomásérzékeny a „vakbélponton” (köldöktől 3 cm-re lefele jobbra a csípőcsont felé; baloldalt nem = kisebb lábon kihordott szívroham nálam). A hónalja alatt és a végbelében mért hőmérsékletek 1 teljes fokkal eltérnek (0,5-tel szabad nekik a fenék „javára”). Újabb szívroham, ezúttal légszomjjal (kezdődő hisztéria nálam) kísérve.
Aztán Dr. Jeti utasítására kapott egy nagy augmentint. Szerencsére benne maradt, nem jött vissza.
Aztán rongyolás a nagyért, közben telefon a legnagyobbnak, jöjjön haza, megyünk kórházba. Nem emlékszem a kocsiútra, ez mennyire normális? Remélem, megálltam minden stoptáblánál; a sebességre emlékszem, ügyeltem, az az ötpercnyi szabálytalankodás az elemiig éppen elég erre a hétre. Hazafele *Fiam-16 közölte velem, hogy nem kíséri el az öccsét, mert fél a kórházaktól (a kiscsirkéktől is, meg előttem angolul beszélni). Itt egy kicsit felengedtem.
Itthon egy bágyadt kis manó várt, meg a legnagyobb is ideért ügyesen, Jeti beszélgetett velük skype-on, de *Fiam-10 nem nagyon áll szóba velünk, ha beteg. Amikor eltörte a könyökét, esküszöm, hogy két napig egy szót se szólt a kórházban, csak biccentett, vagy kicsit csóválta a fejét. És elaludt a mesenézés közben, aztán felébredt, kért tejet, és hiába én vagyok a dietetikus, ha az orvosa megengedte neki skype-on, hogy tejet igyon. Naná, hogy ki is jött belőle 10 percen belül. Adtam neki egy fél famotidint (a másik felét lenyeltem, nem árt az!). Csipegetett pár falat kenyeret, a többit én ettem meg (jó ötlet volt, remélem, nem kaptam el!), és újra elaludt. De volt alkalmam megmérni a lázát és ezúttal tankönyvi az eltérés, szóval köszönöm, megmaradunk. A szívrohamom is, meg én is.
Bakker! Még jó, hogy holnap teacher planning day, nem kell suliba menni... De a héten se viszem."

"2012. november 7. Megjártuk a kórházat, nem bírtam a stresszt. Életemben először láttam CT-t. Az amerikai egészségügy csodálatos. A kórházba érkeztünk után azonnal négy recepcióssal találkoztunk. Kettő a bejáratnál ült, az egyikük elkísért minket a görbülő folyosón max. 20 méterre levő másik pulthoz. Ott nyugiban kitöltöttük a papírt, mert nem vagyunk filmsztárok, hogy rikácsoljunk az azonnali ellátásért, mint a filmeken. Onnan a másik pulthoz mentünk, a hölgy bevitte a gépbe az adatokat. A kapun belépéstől idáig (az utasbiztosítás szkennelésével együtt) nem telt el 5 perc.
Aztán a papíros nővérkénél (férfi volt), megmérték a lázát (fülbe dugós hőmérővel), a vérnyomását és a pulzusát viszont ujjra csatolós bigyóval nézték, teljesen automata vérnyomásmérővel, cool volt. Leültünk, de már hozták is a karszalagját, aztán még egyszer, mert *Fiam-26 rondán írt, és 2008-ra datálták a születését.
Mire eljutottam a Mit csirkálsz, cserkeszben (in: Hétfejű tündér) addig, hogy Juli orrán kukorál, kukorékol egy szeplő, a többi meg ámul-bámul, mert ilyen szemtelen cserkeszt még nem láttak, szólítottak is. Újabb nővér vizsgálta meg Sanyit, és mivel panaszait indokoltnak találta, közölte velünk, hogy hamarosan megvizsgálja majd egy orvos is. Amúgy felemelt bal lábbal kellett ugrania párat, és mivel fájlalta, lehet vakbél is, ugye, közölték velünk, hogy máris szólít az orvos. Ja, az antibiotikumon totál kiakadt, hogy honnan van, és miért adtunk a gyereknek, mire a nem túl értelmes válaszom az volt, hogy mert az apja mondta, hogy adjunk neki, aki orvos.
Aztán kimentünk a váróba újra, de még el se helyezkedhettünk rendesen, és máris jött egy spanyol fiatalember, akiről kiderült, ő is nővérke.
Summa summárum, fél kilenctől kilenc előtt 7 percig bejutottunk egy vizsgálóba. Egyágyasba, ami akkora volt kb. mint itthon a kis hálószoba. Az ágy liftes, felhajtható rácsos (a rács az ágy alá fordul), kerekes, infúzióállványos, dönthető háttámlájú csodajárgány volt. Mellette volt ultrahangkészülék, lélegeztető készülék, és steril szettben különböző méretű tubusok, lélegeztető ballonok, falra szerelt, számítógépre kötött fül-, és szemtükörrel, fülhőmérővel. A gépen amúgy internetezhettünk is volna, de mivel volt ingyen wifi a kórház egész területén (a váróban is), ezért ahhoz nem nyúltunk. A bejárat melletti sarokban mosogató, kézmosószerrel, papírtörlővel és a szekrényben még egy rakás cucc volt, azért nem fitettem benne. Mellette egy falra szerelt kesztyűsdoboz-tartó, benne négyféle méretben a steril kesztyűk (teljes doboz minden méretben), és falra szerelt defibrillátor. A nővérhívót már nem is említem. A klíma sajnos ment ezerrel, ha éjjel nem fáztam meg ott, akkor eztán minden januárt simán végignyomok majd flip-flop papucsban.
Azért megvan az árnyoldal is, mert hiába vannak ott a legmodernebb műszerek, és a nővérpultnál vagy hét aktív nővérke (ebből öt férfi), hiába sürögnek-forognak, ha egyszer vizsgálni itt is csak az orvos tud, abból meg kevés van. Így háromnegyed tizenkettőig ültünk ott, *Fiam-10 aludt, mert ő felfeküdhetett a papírral letakart ágyra persze, mert a benn levő pár orvos egy másik gyerkőc életéért harcolt (sajnos sikertelenül). :o(
Ja, és persze volt tévé kábel-előfizetéssel, úgyhogy előbb a választási műsort néztük, majd amikor *Fiam-10-et felébresztettük, hogy megigya a kontrasztanyagot Disney csatornát. Mondjuk, az tény, hogy a nővérke bácsi, aki bevitt (jó, tudom, hogy ápoló, de így viccesebb), az berakott egy branült *Fiam-10-nek, meg azon keresztül vett le tőle vért, adott be neki gyógyszert, ezért aludt szépen. Figyelitek! Egyetlen apró szúrás és nem volt tű a karjában hagyva, műanyagból volt a cucc, akár be is hajlíthatta a könyökét, mondta, hogy bármit csinálhat azzal a kezével is.
Éjfélkor jött a doki, aki megvizsgálta végre, és nagyon jó fej volt. Ő is kiakadt, mint az első nővér, hogy miért kapott antibiotikumot, de addigra már kivágtuk magunkat, hogy azért, mert van fehérje a vizeletében, néztük tesztcsíkkal, meg orvos az apja, aki indokoltnak látta, de csak kettőt kapott (amúgy hármat, de az egyik kiment a fejemből). Még egy érdekes vakbél esetére megjegyezhető sebészeti vizsgálati trükk: Ha akkor fáj jobban, amikor elengedi, nem amikor megnyomja, az is vakbél gyanús tünet. Mondta, hogy mivel *Fiam-10 vékony (slim), ezért ultrahangon megnézik, mert három eset lehetséges: 1) vakbélgyulladás, 2) vírusos enteritis (bélgyulladás) miatt megnagyobbodott nyirokcsomók, 3) a felfázás miatti kismedencei izgalom (és megnagyobbodott nyirokcsomók). De azt mondta, hogy mindenképpen meg is kell CT-vel nézni.
Aztán kiment, konzultálni (a papírgyártós csajt ki is felejtettem, aki a vérvétel előtt a biztosítást jött ellenőrizni (telefonált is nekik), és aláíratott egy rakás beleegyezést és nyilatkozatot, köztük azt is, hogy elfogadom, hogy tanulók is dolgoznak a kórházban). Erről jut eszembe, hogy mielőtt külföldön bemennétek egy dokihoz vagy kórházba, előbb mindenképpen a biztosítót kell hívni, hogy hova lehet menni, mert némelyik biztosítás esetleg kiköti, hogy hova nem lehet menni. A mienk nem ilyen volt, a magyar biztosításos pasas csak felvette az esetet telefonon, hogy számítsanak majd a kórház hívására, és ő mondta, hogy bárhova mehetünk, így a legközelebbi helyre mentünk. Az egy kicsit fura volt este nyolckor nálunk, hajnali kettőkor náluk, hogy további szép napot kívánt jobbulás helyett, de – bár könnybe lábadt a szemem – azért értékeltem a gesztust.
Visszatérve a konzultációra, visszajött a doki, hogy ultrahang nem lesz, egyből a CT játszik. Aztán válaszolt pár felmerült kérdésre, és kiment. Nem telt el 10 perc se, bejött a radiológus asszisztens (nővérke bácsi volt ő is), hozott fél liter kék gatorade-be rejtett kontrasztanyagot, amit el kellett *Fiam-10-nek kortyolgatni. Szegénykém még magában se szereti a gatorade-et, nemhogy kontrasztanyaggal megbolondítva, szóval megitattam vele a felét, ahogy parancsba kaptuk, majd megitta a másik felét, de sajnos azt pár korttyal a vége előtt kihányta. Ezért kapott hányáscsillapítót is a branüljébe. Otthon ezt csak kemo- vagy sugárterápiás kezelésben résztvevő rákos betegek kaphatják. Nem viccelek!
Aztán elvittek minket a CT-re negyed ötkor. Csak a szkennelésre küldtek ki, de *Fiam-10 hős volt, meg is dicsérték a radiológusok, hogy az aznapi legjobb kis betegük. Érdekes, hogy nem pampogott a procedúra során semmire a kisfiam, még a vérvételnél se tört el a mécses, de a gatorade-re olyan cirkuszt csapott, hogy nehéz volt sajnálni. Mondtam is neki, hogy ha vérvételnél nem picsogott, azért már ne kezdje el, mert üdítőt (!) kell innia! Így sikerült csak vele megitatni amúgy, de utólag sajnáltam, hogy rászóltam. Pláne, mert szegénynek ülnie kellett végig, így aludni se tudott. Azért melléhúztam a széket, és mikor végeztünk a förtelmes löttyel, akkor 20 percig a vállamra dőlve bóbiskolhatott, amíg a kontrasztanyag lejjebb jutott.
A radiológus amúgy betakarta, mert látta, hogy fázik, és a CT-nél kapott még egy takarót, azt meg is tarthatta, úgyhogy ő legalább már nem fagyott meg. Mire visszaértünk... Ja! *Fiam-10 az ággyal tolatta magát, mert megkérdezte a radiológus, hogy lábon jön, vagy ággyal szeretne, és ággyal szeretett volna. Úgyhogy liftezett is, meg felhajtották a rácsot kétoldalt, azért tudom, hogy milyen szuper ágy volt. Közben *Fiam-26 elvitte a barátnőjét, Rebekát hozzánk aludni, de éppen visszaért ő is, és hozott nekem két zoknit meg kardigánt és a kanapéról (nagyzolás így hívni, a legolcsóbb futonágyat vettük meg kanapénak) a takarót, így én beöltöztem meg beburkolóztam, és bár továbbra is fáztam, legalább már nem vacogtam. A fene egye meg az amerikaiakat meg a légkondijaikat (A/C-nek hívják ők, az Air Condition rövidítéseként, meg néha coolernek) és ha már itt tartunk a jegüket is. Hiába a jó idő, gondoskodnak róla, hogy legyen hol megfázni a népnek.
Aztán felgyorsultak az események, jött a radiológus meg egy tök új doki, aki mondta, hogy nem vakbél, írtak neki igazolást (azt egy új nővér hozta, de ő egy idősebb hölgy volt), kapott zárójelentést, de mindezt kábé 10 perc alatt, így háromnegyed öt körül a kórház parkolójában találtuk magunkat. Sajnos iszonyatos álmos voltam, így benéztem a kihajtónkat az autópályán, kellett egy nagy kört tenni, szerencsére itt tök jó az úthálózat, szóval csak ötperces kerülő volt, de akkor is mérgelődtem, mert néha lecsukódott a szemhéjam, és féltem nagyon, hogy elalszok. A kihajtónál is nyitva volt a szemem, de nem kapcsolt az agyam, félelmetes volt, hogy akkor jöttem rá, hogy elfelejtettem lekanyarodni, amikor éppen túljöttem. Így aztán kimeresztett szemmel igyekeztem jönni, de a pislogásaim legalább két másodpercesek voltak, én állítom. Aztán feljöttünk, ledőltünk *Fiam-15 mellé aludni, és 9-ig meg se rezdültünk, akkor is arra ébredtem fel, hogy nagyfiam csattogtatja a klíma termosztátját, ami nem volt bekapcsolva valahogy, és tényleg nagyon fülledt meleg volt. Aztán még fél órát lustálkodtam az ágyban, végül felkeltem, és rendet raktam, hogy legalább visszamenőleg megváltoztassam kismenyem véleményét a pasija rendetlen családjáról. Amúgy kosz meg ilyesmi nincs, csak szétdobált játékok (alig van itt játékuk, de az mindig valahogy szanaszét kerül), meg szétdobált fonalak és horgolótűk, fonalcímkék (jó példában elöljárok). Aztán felkeltek a fiúk is, még este hoztam ki nekik ruhát, felöltöztek, *Fiam-10-et deportáltam a kanapéra, és a kisszobában beágyaztam. Aztán elmentem kiváltani a hányáscsillapítóját (szopogatótabletta, nyelven olvad és nem kell lenyelni vízzel; szerintem zseniális, és teljes áron $27.54 volt adóstul), kapott almalevet meg mandulát, pisztáciát, sósperecet, hogy az elektrolitveszteséget pótoljuk ma. Hazafele bementem, hogy kész kaját is vegyek a nem koplalóknak, de még a boltban hívott *Fiam-26, hogy ők mennének. Szóval itthon gyorsan különvettem nekik, amit nekik vásároltam. Ja, meg vettem csokinyuszi helyett csoki hálaadásnapi pulykát egyet-egyet, és azt is kaptak. Kismenyemnek megköszöntem, hogy ott volt, nagyon aranyos lány, bár tud kicsit olyan lenni, mint egy idegesítő rajzfilmfigura (a nevetése is kicsit ilyen mesebeli kuncogás), de látszik, hogy odavan a fiamért. Szóval dúl a lámur, két hete nála lakik *Fiam-26, ezt el is felejtettem írni. És amerikaiasan megölelt, itt nem spórolnak az érintéssel az emberek, aztán mentek, mert az egyetemen phd-zik és valami sekszpíreset kell még megírnia holnapra.
*Fiam-10 már laptopozik, ropizik és almalevezik, és élvezi az életét. Ja, és a legjobb az igazolás szövege. Hevenyészett fordításban: Igazolom, hogy *Fiam-10 beteg volt, és majd megy iskolába, ha jobban lesz. Nem viccelek, rám van bízva, hogy mikor lett jobban a gyerek.
Ma felhívtak a Fiam-16 középiskolájából is amúgy, hogy gyermekem skippelte (kihagyta) a napját, tudok-e róla, de mondtam, hogy az éjjelt kórházban töltöttük a kistesójával, és mindenki sleepy (álmos) volt, ezért itthon tartottam, de holnap már megy.
Több kalandot már nem bír el a gyenge szívem, szóval remélem, hogy eztán csak olyan unalmasakat fogok írni, hogy a csirkehúslevesem isteni lett (Maris, most ne figyelj!), hála a csempészett vegetának. De itt elismerem, hogy kell bele, mert a halványítózellerrel, az édeskés, seízű csemegerépával meg fehérrépa nélkül a múltkor valami borzadály készült."

"2012. november 9. Végre megéhezett és hajlandó volt enni. Délben még cirkusz volt a húslevesnél, pedig összetörtem neki benne a főtt répát meg a krumplit, mert a „babakorodban ezt nagyon szeretted” még mindig beválik nála, és reméltem, hogy úgy jobban lecsúszik. Hát, épp csak nem vágta magát a földre, és toporzékolt, de a hiszti többi része megvolt krokodilkönnyestől, kaja visszaköpőstül. Az a baj, hogy ilyenkor nem is tudok haragudni, és határozott lenni, mert szerintem cuki ilyenkor (legalábbis itthon négy fal között). Inkább kissé mulatok rajta, és alkudozom meg viccelődök vele. Imádom a saját akaratomat látni benne, de ezt ne mondjátok el neki! Persze, remélem, nem olvassa! A viccelődés amúgy be szokott válni, mert ha valamin végre elneveti magát, akkor vége a cirkusznak.
De most este előbb pizzát szeretett volna, aztán kompótot, de végül kiegyeztünk főtt tojásban kis kenyérrel. És megevett egy tojást, hozzá meg egy kis kenyeret, egy 12 cm-es bagett alsó felét megvajazva. Végre tojást is evett, meg már nem csíp a pisije, de most meggörbülve jár. Remélem, hogy csak a felfázása miatt, én is így jártam, amikor az a durva vesemedence-gyulladásom volt 16 évesen."

Aztán mivel továbbra se javult az állapota, és már mindannyian idegbetegek voltunk (és továbbra is kijött belőle minden), a gyerekorvos beküldött minket a kórházba, mert a vírus nem nyughatott a fiamban.

"2012. november 13. Köszönet az együttérzésért!
*Fiam-10-et végül rendesen megvizsgálták: vér, vizelet, széklet, röntgen, még beöntést is kapott, mert nem akart kakilni magától és kellett a matéria a labornak. Nem is tudok gusztábbat elképzelni, mint az ágytálból szedegetni a... Hagyjuk is, nálatok mindjárt ebédidő!
Csak egyetlen egyszer sírt a procedúra alatt: amikor leszedték a branüljét rögzítő ragtapaszt. Jó, egyszer akkor is, amikor ráparancsoltam, hogy márpedig meg kell innia a szőlős gatorade-et, amit a nővérke hozott. De ez nem ám olyan finom, mint az otthoni szőlőlé (amit szintén utál), ez valami szintetikus fos, amit én se innék meg. Kék színe van, mint a curacaónak, könyörgöm.
Most itthon vagyunk, pontosabban *Fiam-10 egy leterített takarón alszik a folyosón (amit a légkondi miatt vittünk be a kórházba), én meg netezek a lábtörlőnkön kuporogva. Igen, kizártak a drágaságaim. Sebaj, mindjárt hat óra, amikor kelniük kell, ha *Fiam-15 nem akar a suliból késni. Remélem, be van állítva valami csörgő is (az én telefonomon kívül itt az ajtó előtt), mert a kihallatszó telefonokra nem ébredtek fel! A police lock (hevederzár magyarul) miatt meg be se lehet törni hozzánk, de ha lehetne is, inkább megvárom, amíg felkelnek, az olcsóbb, mint az ajtó javítás."

Soha nem gondoltam, hogy valaha kiszáradással kerül bármelyik gyerekem a kórházba, de sajnos így lett, mert hiába itattam, gyors ütemben jött vissza belőle minden. :(

"2012. november 19. Érdekes ez az amerikai egészségügy, bár kétségtelenül lassan őrölnek a malmai. Ha nem kéne egész nap feküdnie infúzióra kötve a fiamnak, és eljárhatnánk a városba, azt mondanám, hogy olyan mint egy hotel hiperaktív szobalányokkal.
A nővérkéket például szívem szerint mind hazavinném, nagyon aranyosak, bizakodóak és kedvesek. Ha rajtuk múlna, hazamehetnénk, mert mindig reményteljesek, amikor a hazamenetelről érdeklődöm. A doktorok viszont mindig új dolgokat akarnak tőlünk: vért, vizeletet, székletet, hasnyomorgatást. És persze, amíg a laborra várunk, addig maradunk, mert biztosak akarnak lenni benne, hogy ha hazaengednek nem lesz rosszabbul. Szerintem már kábé kutyabaja, bár a hasa még fáj, de láza például péntek óta egyáltalán nincs.
*Fiam-15 iskolatáskája meg a kocsinkban maradt, így *Fiam-26 hiába is vitte volna el iskolába, ha a táskája itt van az kórház udvarán. Ma már mindenképpen haza akarok menni, akár saját felelősségre is. Nyilvánvalóan nem vakbél, a mesenteroadenitis meg idővel magától meggyógyul. És hát *Fiam-15 meg már napok óta egyedül van otthon, *Fiam-26 holnap repül haza, akkor még az sincs, hogy ugyan nézzen rá az öccsére. "

És tényleg meggyógyult. :)

2014. augusztus 2., szombat

Vissza a múltba: Másutt is

"2012. november 11. Tegnap mostunk. Naaaagyon hangulatos volt, három mosásnyit járattam a mosógépet a folyosó végén, miközben kedvenc szomszédunk, Luis Kubából a szárítógéppel vacakol. Már sötét volt, amikor bekopogott, hogy végzett, így elemlámpa fényénél, hangulatos fekete asszony rikácsolás mellett (ami lentről hallatszott) töltöttem be a szárítót.
A mi mosókonyhánk (és szemétledobónk) mindig tárva-nyitva áll, mióta a szomszédnéni az A-ból beszorította magát, és majdnem meghalt. Szívrohama is volt már, és azért a nyári hőségben nem vicces 4 órát eltölteni egy sötét és fülledt helyiségben, ahol legfeljebb a szemétledobón keresztül szellőztethetett volna, ami – valljuk be! – nem túl hatékony. Aztán kimentették, elvitte a tűzoltó-mentőautó, mert totál kiszáradt. Így kiszerelték a zárat, és azóta se pótolták (a közös képviselőt ismerve soha nem is fogják). Ez azzal jár, hogy ha más emeleteken foglalt a gép, akkor feljönnek a mi mosodánkba, így gyakrabban romlik is el, és ritkábban sikerül akkor mosni, amikor én akarok. Ja, és persze: itt is kilopják az izzót, ehhez nem kell Pesten élni, úgy látszik.
De nem panaszkodom, végül is kimostam, és ez a lényeg."

A tűzoltó bácsik errefele marha jól néznek ki. Kigyúrtak, tetkósak, spanyolok - és mind a fiam lehetne életkorilag. :D

2014. július 31., csütörtök

Vissza a múltba, avagy: Hálaadásnapi szösszenetek

A Hálaadásnap viccesen alakult, mert egészen az előtte való napokig nem derült ki számomra, hogy mi is "megtartjuk". :)

"2012. november 22.
Na, már elég pornót mentettem az új titkos Pinterest boardomra, legalábbis majd holnap folytatom. (Csak vicceltem, még mindig nem értem, mire szolgálna a titkosítás a Pinteresten.) És így beszámolhatok a mai és a tegnapi napomról is, egyáltalán nem időrendben, mert csak.
A mai napom méltó folytatása volt a tegnapinak. Ha azt írom, hogy az egyik lábam még pár csíkban szőrös, pedig siettem ám vele, akkor kábé már van fogalmatok róla, mennyi elfoglaltságot halmoztam fel. Például elmentem reggel a Winndixie-be, hogy vegyek krumplit, mert a hűtőben pakolászva felfedeztem, hogy időközben már négy tejföl felgyülemlett, mert kettőről elfelejtkeztem, kettőt meg tegnap hajnalban mosás közben vettem, hogy „legyen”. Volt egy dulván megkezdett (értsd: széttépett csomagolású) kolbász is, amitől illatozott egy kicsit az egyik polc. Meg két doboz tojás is (az egyik megkezdett), szóval adta magát a rakott krumpli. Feltettem főni, közben pakolásztam, és leültem, hogy némi önkínzás árán a lábaimat medenceképes állapotba hozzam, ami a kórházazás miatt, ugye, elmaradt. Ez mondjuk nem is olyan egyszerű, meg időnként az embernek a könnyeit is le kell törölnie. Mondhatnám, hogy az hatott meg, hogy megnéztem a Csodás álmok jőnek c. szösszenetet online, de sajnos ez nem lenne igaz a film egészét tekintve.
Aztán elfutottam a gyerekekért, tettem egy kört. Amíg Dódival mentünk Bandiért, Dódi elmesélte a napját, amiben volt a tesiórán némi amerikai foci (el is magyarázta szépen a szabályokat, de amikor már majdnem megértettem, akkor kiderült, hogy ki is dobnak benne a labdával (?), és újra elvesztettem a fonalat), majd váratlan fordulatként közölte velem, hogy a pulykát nagyon sokáig tart kiolvasztani. Bevallom, erre a fordulatra nem számítottam, de kiderült, hogy mivel legalább két óra lesz, ezért valakinek (!) fel kell kelnie 8-kor és elkezdenie az olvasztást, így már 10-kor oda lehet tenni sülni... ???&@Đ#! A valaki persze én lettem volna, de óriási csalódást okozva közöltem, hogy nekünk nincs ám pulykánk, de ha lenne, akkor egész éjszaka a hűtőben lenne, nem a fagyasztóban, és reggelre pont kiolvadna. Lerövidítve a következőeket, summa summarum: Bandi sulija után röpke kitérőt tettünk a Sedano felé. Közben Bandi, bár a pulykasütést alapjaiban ellenezte, azért mégis hálaadásnapi pulykarecepteket olvasott fel, amiket a kütyüjén ad hoc kikeresett. Így alakult, hogy mire a Sedanóhoz értünk, nálam össze is állt a kép: sima hazai tölteléket csinálok kenyérbélből és petrezselyemből, a pulyka mellé zöldségeket, hamvas keblére pedig baconszeleteket nyomatok, aztán majd lesz valami, utánam a vízözön.
Mindent vettünk is a pulykához, egyedül magát a madarat nem találtuk, pedig tuti valami triviális helyen volt, amit nyilván elkerültünk. Tehát adott volt, hogy sajnos be kell mennem újra a Winndixie-be, mert ott már reggel is térdig gázoltam a pulykában (képletesen szólva). Nem keseredtem le teljesen, hogy immáron harmadjára kell vásárolnom, mert közben rájöttem, hogy még a csekkeket is be kell fizetnem, mert a Check and Go csak 10-kor nyit, így reggel nem tudtam. Hurrá! Kaptunk pulykát, és még az is eszembe jutott, hogy technikailag nincs otthon cukor (pedig a Sedanóban vettem sütnivaló tököt is), mert ami van, az éppen csak hogy elméletileg tekinthető elégnek egy nem is túl édes teához. Le se írom, hogy miket vásárolgattam össze, remélem, hogy hamarosan én is elfelejtem, mint egy rémálmot.
Mire hazaértünk elég késő lett, mostanra elkészültem a krumpli lényegi részével: a lerakással és megsütéssel, így a hűtőben felszabadult némi hely az indokolatlanul összevásárolt többinek.
Ja, és már ki is takarítottam a konyhát. Ne nézzetek undorító állatnak, de bizony beköltözött hozzánk egy német anyanyelvű lakótárs (lehet, hogy több is, de csak egyet pillantottam meg, miközben a mikró alá sprintelt. Ő később áldozatul is esett, szerencsére nem sikoltoznak, így a bűncselekménynek csak nagyfiam lett a tanúja, aki nem vallhat az anyjára, mint közeli családtagra, és halmazati tényezőként könyvelhetjük el, hogy az ő egyedül itthon töltött csodás napjainak is köszönhető, hogy beköltöztek. (Persze a házban másutt már láttam többször is, nagyobbakat is, de ez volt az első a lakásban.)
Most megeszem a rakott krumplimat, és folytatom a bogárirtást. A lábam egyelőre marad, ahogy van, a tegnapi napomat meg az evés és az irtás között gépelem majd be, mert hangosan korog a gyomrom, és már megdermedt a krumplim."

A pulykát máskülönben istenire sikerült készítenem. És bár olyan kicsit (a létező legkisebbet) vásároltam, hogy egy fekete mami, elég lesajnálólag is nézett rám, ahogy az általa megvetően félredobott semmiségre gyorsan lecsaptam, hogy csak szemlesütve mertem a szalagra is felrakni. :D Így is akkora madár volt, hogy több adagra osztva kellett lefagyasztanom, és napokig ettük a maradékokat.

"2012. november 23.
A rest kétszer fárad, de lehet, hogy még sokkal többször is. Főleg, ha ez a rest nem átallja megkérni idősebbik magzatttyát, hogy tegye be a hűtőbe a kajamaradékukat vagy egye meg, és tegye a mosogatóba a tányért. Kérdezhetnétek, hogy jutott eszembe ilyesmi, de nincs válasz. Pillanatnyilag jó ötletnek tűnt.
Ma viszont ebédkor szembesültem vele, hogy a maradék elpakolásával *Fiam-16 megbontotta a finom egyensúlyt a pulykából és zöldségeket tartalmazó tányérokból álló hűtőkompozíción. És igen, a zöldségek leve végigfolyt, de nem ám csak a polcon, hanem mellettük hosszan le a falon. Szóval ma hűtőt takarítottam, polcokat mosogattam, és aztán mivel már úgyis lendületben voltam, felboncoltam a pulykát, a gereznáját kihajítottam, és két részletet lefagyasztottam, egy részlet még elfogyasztásra vár. Így rengeteg hely lett a hűtőben.
Viszont a fagyasztóból ki kell enni mindent januárig, szóval holnap mozzarella stick lesz az előétel és utána sült hal. Holnaputánra pedig kiderítem, hogy mi van még a hűtőben felismerhetetlen állapotban, és persze lesz pulykanyakleves is, meg pörkölt, mert mindjárt itt jön a Jeti, és még a hagymát se használtam fel, amit volt kedves összeaprítani. Nem is vagyok szupermen, elfelejtettem, hogy hagymát se tudok pucolni. Az ugyanis semmi, hogy úgy siratom közben, hogy nem is látok, csak tapintásra próbálkozom, de még órák múlva is úgy érzem, hogy kifolyik a szemem. Szóval két kriptonitom is van: a vöröshagyma és a hányás. Remélem, nem éltek vissza a bizalmas információval!
Már megetettem velük egy rakás flant, meg egy szivárványos zselét. Utóbbi borzasztó volt, a fele ment a kukába a pulyka maradványai mellé, és szerencsére többet nem kell vennem. Ásatásaim során találtam a hűtőben különböző polcokon egy csomó joghurtot is, szóval az lesz a vacsora, csak a fiúk még nem tudják.
Wuhahahahmuhahahah!
Holnapra hagytam a zöldséglevest, addigra lemegyek croutonért bele, meg van még bagel és sütnivaló bagett is a hűtőben. Ki kell puszítani, mert ez nem emberi, hogy mindent megvetetnek, meg is veszem, aztán valahogy eltűnik az új rétegek alatt. Szóval lesz itt dínom-dánom, maradékértékesítés."

2014. július 27., vasárnap

Régi gyerekszáj gyűjtemény 4.

Ez is iskolába járós:

"2012. szeptember 12. ·
Mai anyaszív hájjal kenegetős: *Fiam-10 kijött a suliból, és mesélt. Kiderítette, hogy a lányok pletykásak, és többen szerelmesek belé, mint gondolta. Egy kislány ugyanis biztosan szerelmes belé, ezt már a múlt hét óta tudjuk, mert rendszeresen odaszól neki, hogy Szándorrr, és amikor Szándorrr odanéz, csak mosolyog rá. Most viszont kihallgatta a kislányokat, akik mögötte ülnek meg azokat is, akik előtte, és a mögötte ülők azt mondták, hogy Szándorrr szebb, mint Justin Bieber, az előtte ülők meg azt, hogy wish-boy (álompasi).
Szóval én vagyok a büszke anyukája most Szándorrrnak, Orszlia (ahogy H., az equadori származású ügyvédünk hív)."

Az angoljuk nagyon sokat fejlődött pár hónap alatt, talán többet is, mint szerettem volna:

2012. december 8. ·
Egy angol kötős csoportban szerettem volna megjegyzést tenni egy poszthoz, és kérdezem a gyerekeket, hogy hogyan mondják angolul, hogy ismerős helyzet; erre *Fiam-10 így válaszolt:
- Fuck!
Végül is ráillett a helyzetre (valaki elejtette a kanapén a tűjét), de azért ezt így inkább nem kommenteltem be.

2014. július 25., péntek

Régi gyerekszájgyűjtemény 3.

Egy kis válogatás, régi dolgokról. Volt nekünk otthonunk másutt is, ahol a fiúk kiélhették a lakótelep örömeit:

"2012. augusztus 17. Még nem írtam, ugye, hogy az apartmanokhoz felfestett parkolóhely jár. A mienkre pl. az van kiírva, hogy B4B (B épület, 4. emelet, B lakás). Hirtelen nem tudtam biztosan, hogy bezártam-e a kocsit, mikor feljöttünk, és ugrasztottam *Fiam-15-öt, hogy csipogtassa már meg az ablakból. Elsőre csak villog, második nyomásra villan és dudál is.
*Fiam-15 az ablakhoz ment, megnyomta a bezáró gombot, aztán egy kicsit állt ott, megnyomta még egyszer, és felröhögött: megijesztettem egy nőt a kocsival. Mire én:
— Biztos nem is sejtette, hogy te vagy! A parkolóhely felfestéséből nem egyértelmű... — Erre *Fiam-15 csalódottan:
— Ja, tényleg!"

Aztán persze iskolába is jártak:

"2012. szeptember 12. *Fiam-16 reggel elkésett, de mondtam neki, hogy hivatkozzon nyugodtan rám, így elmondta, hogy először vittem én kocsival, és eltévedtem elsőre (amúgy nem, csak megijedtem, és a jó útról visszafordultam...), és a tanárnő csak mosolygott, hogy semmi baj. Pedig egész nap ki voltam akadva, hogy mi lesz ebből, mert tegnap pont ő hangsúlyozta ki, hogy semmiképpen se késsenek a gyerekek, mert akkor kiküldi őket az igazgatóhoz és legalább 20 percet vesztenek az órából.
A kedvessége máskülönben meghozta "jutalmát", kisfiam közderültséget okozott az óra végén. Itt az van, hogy olyasmi papírra, mint otthon a könyvtári katalógusok, egy-egy feladatot oldanak meg, amit aztán kitűznek a táblára, az értelmét ne kérdezzétek, biztos valami helyi pedagógiai dolog. Az "Intenzív olvasáson" rövid távú céljaként már tegnap a taco-evést nevezte meg, ma pedig ezen a világtörténelmen (amiről késett) a mumification szóval kellett egy-egy mondatot írniuk ilyen kis katalóguscédulára. Mindenki olyasmi mondatokat írt, hogy az egyiptomiak mumifikálták a halottjaikat, erre az én gyöngyvirágom egy ilyen mondatot rittyentett össze: "The most important part of mumification is applying the balsam and other liquids gained from compressing herbs to the body, because it makes the process of decaying of organic molecules and it makes it possible to find the human flesh and skin on the mummy." (Ford.: A legfontosabb része a mumifikálásnak, a balzsam és más kipréselt növények nedvének felvitele a testre, mert ez a bomlás folyamatát lelassítja, és ezért lehetséges, hogy találunk emberi húst és bőrt a múmián.)
A többiek is megtapsolták, és a tanárnő is nevetett a mondatán... Jó kezdet: félsiker. Remélem, nem hitte a tanárnő, hogy gúnyolódott, hanem betudja az ismeretlen magyar oktatási rendszernek, hogy a gyerekek körmondatokat írnak, amikor mondatot kell írniuk egy szóval.
Tulajdonképpen nagyon büszke vagyok rá, ezt a mondatot talán még magyarul se hozom össze, de angolul tutira inkább a többiek egyszerű megoldását választottam volna."

Meg még a Santa Claus/Mikulás is tudta, hogy a magyar gyerekekhez máskor kell jönni, mint az amerikai gyerekekhez. Tiszta szerencse, mert így néhány decemberi bejegyzésre is futotta nálam:

"2012. december 6. Képzeljétek, itt is járt a Mikulás! *Fiam-10 szerint biztos nem a magyar Mikulás volt, de azért örült a helyi csokiknak is, meg a világítós Rudolf-orrnak és a gumikacsáknak. Onnan lehet tudni, hogy nem magyar Mikulás volt amúgy (a nemzetidegen csokikat leszámítva is), mert nem a (ki nem rakott) cipőbe hozta, hanem az ablakba. Szóval az itteni Mikulás nem tudja a rendet. "

"2012. december 8. *Fiam-10: »Mindenkinek van fészbúkja, de alig van pár ember a földön, akinek nincs. És apa ettől különleges, hogy neki nincs fészbúkja, és ettől különlegesnek kéne éreznie magát.«
Íme a digitális korosztály véleménye! "

"2012. december 24. Megnéztük a hobbitot, jaj, nekem (a családban egyedül állok a véleményemmel) nagyon tetszett. Aztán hazajöttünk, és *Fiam-10 valamiért írt levelet a Jézuskának, akit lehet, hogy a Santa helyettesít ideát. Úgy érzem, még hisz benne.
A levelet szeretném idézni a maga egyszerűségében:
»en videogames
hu videójátékot«
Bármelyik is hozza, tévedésnek helye se lehet."

2014. július 23., szerda

Régi gyerekszáj gyűjtemény 2.

Ilyenek is történtek velünk:

"2012. november 30. *Fiam-10 fáradt volt, és dührohamban tört ki a „babásozás” során. Ne kérdezzétek, ez mi, mert ez egy összetett bábozás a gülüszemű plüsseikkel, melynek során mindenféle szuperhősség követeltetik meg a jószágoktól. A lényeg, hogy *Fiam-16 valami fontos neteznivaló miatt húzta az időt, amíg az álmos öccsénél elszakadt a cérna. Az ágyuk jelenleg úgy néz ki, mint a sátán éjjeli nyugvóhelye (ha van neki olyan) egy dzsumbujfészek közepén, és a széthajigált dögöcskékből még az előszobába is jutott. Bementem a zsivajra és lefekvést parancsoltam, erre persze még nagyobb lett a hepaj (de velem nem vitatkozik, csak üvöltve sír („Tudtam, hogy ez lesz!”), hatalmas krokodilkönnyekkel a maszatos kis képén – amúgy nagyon cuki ilyenkor). Aztán az ölembe vettem, mert az mindig megnyugtatja, és a lelkére beszéltem, hogy majd holnap játszanak, most már aludni kell, de holnap úgyis péntek van, meg lesz Rib festival a Harris Fielden, oda is elmegyünk stb. Aztán jött ez a kis részlet a párbeszédből:
– …Igen, mert a *Fiam-16 mindig felbosszant!
– Valljuk be, kisfiam, az nem olyan nehéz, téged felbosszantani. Délután is milyen cirkuszt csináltál, amiért te írtál olvashatatlanul, és ki kellett radírozni. Te se tudtad elolvasni, igaz?
– De akkor nem bosszantottál fel, hanem NAGYON DURVÁN SZOMORÚ VOLTAM!"

"2012. december 14. A gyerekeim nagyapjaik és férfiági felmenőik szokásait örökölték. (Meg az anyjukét.) Tegnapra vetettek velem Baileyst. Már régen mondogatja a legkisebb, hogy az milyen finom. Hát, jó, ünnepeljük meg a világvégét, vettem nekik.
Na, mindegy, már az is égő volt, ahogy vettük. Mert hétfőn megkérdeztem a boltban, és nem volt regular baileysük, csak karamellás, kávés és mogyorós. Ígérték, hogy szerdára lesz, tehát suli után (iskolai egyenruhában) beléptünk a liquor shopba (bár itt amúgy bort meg sört simán lehet az élelmiszerboltban venni). Kérdeztem a csávót, aki pont ott pakolt a baileysek polcánál más pieszeket, hogy megjött-e már a regular változat. De nem jött. A dobozok miatt megkerültük a pultot és a pacák másik oldalán megkérdeztem *Fiam-10-et (!), hogy mi a véleménye, vegyünk-e ízesítettet vagy várjunk a hagyományosra. A csávó nem kicsit derült, amikor látta, hogy a tízéves gyerek rábök a karamellesre, és én megindulok vele a pénztárhoz. Nem hívta a gyámhivatalt, de úgy vigyorgott, hogy legközelebb biztosan a messzebbi liquor shopba megyek ginért.
És a sluszpoén a vásárláshoz, *Fiam-16 beszólása: „That sad moment, when the salesmen in the liquorshop stop asking for your ID.” (Az a szomorú pillanat, amikor az italbolt eladója többé már nem kéri el a személyidet.) Valójában persze azért nem kérte el (az ősz hajamon kívül), mert amikor először vettem gint, már tisztáztam magam a fiatalkorúság vádja alól."

2014. július 21., hétfő

Régi családi anekdotagyűjtemény 1.

Ahogy ígértem, nézem vissza a facebookon a "gyerekszáj rovatot" (nem kevés görgetésembe került). :o)

Kezdetnem mindjárt nem egészen egy gyerekszáj történettel indítanék, de azért hasznos tipp és bizonyítja, hogy a Harry Potter nem múlik el nyomtalanul; Amortenciát kotyvasztottam: :P
"2012. december 17. ·
Közérdekű közlemény: Szószos lábasba (aminek hosszú nyele van) feléig-kétharmadáig vizet kell tenni. Két kb. 12 cm hosszú ágacska rozmaringot (vagy ennek megfelelően 2-3 ek. rozmaringot), 1 ek. vaníliakivonatot, 1 ek. citromkivonatot, vagy egy felkarikázott citromot tegyetek bele, aztán mehet fel a gázra és forraljátok fel. Amikor már forr, állítsátok takarékra, és szimatoljatok!
Nem tudom, mit árul a William Sonoma Home bolt, amiben állítólag ugyanilyen illat van, de azt tudom, hogy én ki se jönnék belőle, amíg meg nem szokom az illatot.
Remélem, Jetinek is tetszeni fog. *Fiam-16 szerint olyan finom illat van, mint a szaunában (amit dicsérőleg kell érteni), szerintem meg valami finom, könnyű, friss illat, ami egyszerre hasonlít a lenyírt fűre, egy csokor fűszernövényre és a habcsókra. Nyami!"

Meg volt klímánk is:

"2012. december 25. ·
Párbeszéd nálunk, most:
Burkolóztam bele az új stólámba, mert fáztam. Jeti kérdezte:
– Nem lenne jobb kikapcsolni a klímát?
– Vagy lejjebb vinni? – kotyogott közbe *Fiam-16.
Ölembe vettem a laptopot, mert Cold case-t akartam nézni, és úgy válaszoltam:
– Nem, mert ha rajtam kívül senki se fázik, akkor nem fáztok.
És most rajtam röhögnek."

"2013. január 1.
Hajnali egy, lefekvés:
– Legalább ma mostatok volna fogat veszekedés nélkül! Most egész jövő évben mindig szólnom kell?!
– Dehát mostunk!
– Hogy mostatok volna?! Olyan száraz a fogkefétek, mint a sivatag!
– ...
Jeti a távolból:
– Ha mostak fogat, leheljenek rád!
– Énrám aztán ne leheljenek a büdös szájukkal, leheljenek inkább rád! Különben se lehelgessenek, jöjjenek fogat mosni! - méltatlankodtam.
*Fiam-16 még vitatkozott egy sort, és ment az apjára lehelni, de *Fiam-10 beballagott a fürdőszobába, és közölte velem:
– OK, anya, én megtörtem...
A gyerekeim terrorban nőnek fel!"

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...