2014. október 29., szerda

A villanytűzhely

egy átok! Palacsintát sütök, a tészta felénél jöttem rá nagyjából, hogy hogyan tudnék az otthonihoz hasonló minőséget sütni. A tészta ugyanaz, mert én is ugyanaz vagyok. A hozzávalók nyilván itteniek, de semmiben se különböznek (ránézésre) az otthonitól. Tehát csak a villanytűzhely lehet a ludas meg én, aki legutoljára a tankonyhán használt villanytűzhelyet, de gáztűzhelypárti maradt már akkor is. A villanysütő az más kérdés, sütőnek sokkal jobb a villany, mint főzni rajta.

Szóval most leírom a titkot azoknak, akik szintén villanyra kényszerülnek, és nem tudnak rajta finom palacsintát sütni. A technika sorrendje a lényeg, figyeljetek!

0: talán felesleges leírni, de bizony a villanylapot fel kell melegíteni. Villanylapfüggő, az én használt tűzhelyemen beletelik pár percbe. Ráadásul most vettem észre, hogy az egyik közel se melegít annyira, mint a másik kettő. Két palacsintasütőt használok ugyanis, és az egyikben kettő sült ki, míg a másikban egy. Rezsót váltottam, és ez megoldódott.

Apropó, palacsintasütő! A nagyobbik fajta lelóg a rezsóról, szóval, ha még nem vettél, a kisebbik fajtát ajánlom. Abban szép lesz a palacsinta, míg a nagyobbikban a közepe megpirul, de a szélei nem, és így a fordítás kicsit macerásabb, illetve szerintem hülyén néz ki a végtermék.

1: a palacsintasütőt rá kell tenni és előmelegíteni azt is.

2: mikor a palacsintasütő is meleg, olajat kell bele kenni szilikonecsettel és füstölésig melegíteni. Ezt legalább az első palacsinta előtt meg kell tenni, de én nem teszek olajat a tésztába, és minden palacsinta között megismétlem az olajozást. A füstölésig melegítést viszont a nemolajozóknak is ajánlom, mert amikor adagolod a tésztát, a serpenyőnek SERCEGNIE KELL, különben nem tapad meg rajta a palacsintatészta!

3: Időt szánni rá, akkor lehet fordítani, amikor a széle kicsit elválik a sütőtől. A gáztűzhelyen úgy volt, hogy amikor picit pirul a széle, akkor lehet óvatosan a szilikonspatulával elemelgetni, aztán megrázogatni, és vagy feldobva, vagy a szilikonspatulával alányúlva megfordítani. De a villanyon a közepe pirul, nem a széle, szóval bajban lennék, ha a szélére vártam volna. :D

+1: A gázon elég volt a közepes lángnál egy kicsivel nagyobb, hogy megsüljön. A villanynak - nálam legalábbis - teljes fokozaton kellett mennie, hogy jó legyen.

+ még 1: Az utolsó oldalak megfordításakor lezárom a villanylapokat, mert úgyis marha lassan hűlnek le.

Ha neked még van trükköd a villanytűzhellyel, ne szégyelld megosztani velem, mert az újszülöttnek minden "vicc" új. :)

2014. október 27., hétfő

A napló folytatódik

Meglepődtem, hogy milyen sokan voltatok olyan aranyosak, hogy nem csak idenéztetek, de még megjegyzést is hagytatok nálam. Jól esik, komolyan. :)

A mai napunk elég csendes volt. Itt most iskolaszünet van, így itthon van a legkisebb királyfink is. De az iskolaszünet mit sem jelent, ha valakinek két osztályt is ki kell járnia párhuzamosan (német és magyar), és még ráadásul irtó gonosz szülei vannak. Szóval a délelőtt a megfelelően sokáig alvást követően 10-től tanulás volt. Ezzel kapcsolatosan jegyzem meg, hogy az ég áldja a skype és a minecraft feltalálóit, mert nekik köszönhetően Fiam-11 tartja a kapcsolatot az osztálytársakkal, és alkalmanként - szülői utasításra - még a hazai tananyaggal kapcsolatosan is tájékozódik. Így nagyjából haladunk az otthoni tananyaggal is, talán nem kell majd magántanár a vizsga letétele érdekében. Persze, ha kell, az sem lesz gond. Hihetetlen megkönnyebbülés havi fixből "viccelni".

A lakás amúgy elég pusztaság még, az ágykeretünk például csak két hét múlva érkezik. Ráadásul itt az IKEA (meg mindenki más is) a postával küldi a csomagokat. A postás meg kapuig hozza. Nálunk még nagyon rendesek voltak a múltkor a konyhabútorral, hogy az ajtóig hozták. Az emeletre viszont nekünk kell felcűgölni. Meg összeállítani is, de azt a részét nagyon szeretem, gyerekkoromban is nagy legós voltam. :D Még barátoknál is tartottunk "ikea"-partit, amikor is ők vendégül láttak, én meg összeszereltem a bútort. :D

A házigazdának postagalambjai vannak, egész nap azokat "buzerálja", vagyis eteti, röpteti és kikacagja őket. A kikacagás nekünk is megy, már két ablakon is van madárlenyomatunk, ahogy a kezdő postások nekidurrannak. Az egyiket nem láttuk, csak egy szép angyalszárnyszerű lenyomat maradt utána, de a másik mellkassal telibekapta az ablakot és akkorát durrant, hogy azt hittem, leszakadt a konyhaszekrény; miután megállapítottam, hogy a helyén van, akkor meg azt, hogy Jeti esett le a lépcsőn, mert éppen ment vissza a délutáni rendelésre. Csak este vettem észre, hogy a jövendő-étkezőnk ablakának ment neki egy galamb. Most ott a matracunk van a földön egyébként, amit a múltkor én tuszkoltam be a kisteherautóba és hoztam el Tanyafalváról. Szegény Tanyafalva kiürült, jópár dolgot ott tudnunk nélkülözni, így onnan hoztam el. Végül is szerencsés, hogy volt ez a kétlakiság, mert most sok beszereznivalótól szabadulunk meg. Így is rengeteg dolgot kell vennünk még.

A hálószoba helyzet vicces amúgy, mert van egy tök jó hálószoba, bordóra festett falakkal (és belső fallal, ami takarná az ágyat)szülői hálószobának szánva - na, azt kinézte magának Fiam-11, és behurcolkodott, így az lett a gyerekszoba. Van egy nagyobb szoba gyerekszobának kifestve (holdas tapéta, a plafonon fluoreszkáló csillagokkal, a konnektorokban kivehetetlen gyerekzárakkal: az lesz a mi hálószobánk, csak amikor Jeti áthurcolkodott az előző albérletből (ő előbb jött ki egy hónappal, hogy helyet csináljon), a legelső szobából csinált dzsumbujfészket, amit már többször rendbe is raktam, de még nem volt lelkierőm elpakolni onnan és áthúzni a matracot. Aztán van egy rémes fürdőszobánk, amire szavak nincsenek, a giccsparádé enyhe kifejezés rá. Sajnos még nem jöttem rá, hogyan lehetne minél többet eltakarni a csempéből, ami nyilvánvalóan a háziak büszkesége, mert kisebb szívszélhűdést kaptak, amikor meghallották, hogy oda akarjuk a mosógépet beköttetni. :D Szerencsére a dupla zöld mosdókagyló eltávolítása árán mégis sikerült átverni rajtuk ezt a vágyunkat. :D Az egész háznak van egy erős 60-as évekbeli feelingje, a plafonon faborítás meg ilyenek. De azért szerintem kihozok majd belőle valami jót, bár nyilván a faburkolatok meg az öreges tapéta adott marad a nappaliban még jó sokáig. Ami hatalmas. És nagyon hiányzik belőle a kanapé, legalábbis nekem. De egyelőre még az ikeás kanapéra is gyűjteni kell a pénzt. :D Amikor idejöttünk, volt egypár nagyon tuti ajánlat az ebayen, de sajnos Jeti szerint az még várhatott, így lecsúsztunk róla. A Frihete kanapét néztem ki különben, és valaki féláron árult egy sötétszürkét. Mellé még kinéztem egy másik eladónál két piros fotelágyat, dögül néztek volna ki, és négy vendég is alhatott volna a nappalinkban. Na, mindegy. Most a pink verzióval szemezek, natúr színű fotelekkel kiegészítve.

A környék meg mesebeli, nagyon jól áll neki az ősz. Mindenfele piros bogyók, aranyszín avar és örökzöldek. A kertek hihetetlen gondozottak, katalógusba illők. Szeretek bennük gyönyörködni, pláne, hogy semmi dolgom velük, mert nem értek én hozzá. Lehet, hogy leporolom majd a fényképezőt. :D

De a legjobb a házi tej, aminek a tetejéről le lehet szedni a vajat, és a frissen kisült zsemlére (Lidlben vesszünk itthon süthető zsemléket) rákenni. Nyami! :) Megyek is vacsorázni. Mert a jó levegőn nem csak álmos vagyok, de még folyton éhes is.

2014. október 26., vasárnap

Csendes vasárnap

Egyelőre olyan igazi naplófélével tudok jelentkezni, ha nem bánjátok. Az óraállítás miatt tovább alhattam, és jól kialudtam magam. Amúgy is szoknom kell a jó levegőt, akkorákat alszok, hogy magamra se ismerek, mintha az elmúlt évek minden átforgolódott éjszakáját most szeretném bepótolni. Szegény Jetinek meg is gyűlik a baja az ébresztésemmel, és átlag háromnaponta délután is kidőlök. Persze sokat is pakolok, meg minden rám hárul, amire eddig ketten voltunk, mert ő sokat dolgozik. Fél nyolcra jár, kettőkor hazajön megebédelni és fél négyre megy vissza, onnan meg este fél nyolcig nyomja tovább. Illetve van, amikor később. Cserébe szerdán délután továbbképzés van, olyankor néha nincs dolga, és a péntek délutánja szabad.

Ma viszont itthon volt, és ez jó volt. Reggel elmentünk a templomba, mert megemlékezés volt a héten elhunyt idős tanárra. Felismertem a Miatyánkot és a Hiszekegyet németül, de persze nem tudom kívülről. Viszont odatettem a könyvjelzőt, hogy máskor tudjam mondani a többiekkel, mert hülyén nézett ki. Énekelni nem énekel mindenki, ami azért jó, mert nekem rettenetes kappanhangom van, bár ez nem biztos, mert nem hallottam még kappant. Viszont tutira nem tudom a dallamot se követni, plusz még németül is kéne énekelni. Ez már gyerekkorom óta így van, higgyétek el, nem álszerénykedek. :D A fiam is a múltkor benyögte, hogy kiskoromban szerettem, ahogy énekeltél, csak most veszem észre, hogy milyen szörnyen. El is meséltem neki, hogy kb. ötödikben volt, hogy kiléptem az énekkarból, miután valaki hamisan énekelt a középső padsorban, és végig énekeltette a tanár a kérdéses részt egyesével mindenkivel. Én meg tudtam, hogy biztos én voltam, és amikor hozzám ért, kiéneklés helyett csak mondtam: ragyogó. Erre a tanár szárazon megjegyezte, hogy hát ez ragyogó volt, fiam! Nem is mentem többet. Aztán középiskolában a filozófia tanárnő vezette az énekkart, és szerinte mindenki tud énekelni, szóval engem is besorolt mezzoszopránnak, és öt évig énekkaros voltam, de bizonyos daloknál inkább tátogtam, és másodikban átszöktem az altba, mert egyrészt a barátnőm is ott ült, másrészt észrevettem, hogy nekik legtöbbször egyhangú dallamok jutnak, az meg nekem is megy.

Szóval gőzöm sincs, mit akartam a kitérő előtt mondani, de inkább rátérek, hogy az udvaron bográcsoztunk. Abból a marhahúsból, amit én előrendeltem a hentesnél. Most pedig hullára bezabáltam belőle, szóval fogyni itt se fogok. Pedig a német koszton tudnék, mert eddigi tapasztalataim szerint határeset, hogy a pokolban most németek vagy angolok lesznek-e a szakácsok. A jägerbratentől ("vadász" szelet) úgy elundorodtam, hogy más jägerrel kezdődő dolgokat se merek eztán megkóstolni. Viszont sajnos a gulyás után megettem a maradék tejberizst is, ami a hűtőben volt.

A bogrács és a fakanál otthonról van, a többit itt vette a Jeti, mert nem akarta leszúrni a háromlábat, amit én hoztam otthonról a fűbe (nehogy kiátkozzanak a házigazdáink).

A sapka, amit kötöttem Jetinek meg hatalmas lett. Szóval a tetejét lebontottam, és most van egy nagyon ronda nyakmelegítőm. :D Lisa fonalból van, és elég jó volt kötni. Csak hát a színe nem az esetem, azért ilyen pasis, mert hátha hordta volna a Jeti.

2014. október 25., szombat

Régen volt

bejegyzés. Most se biztos, hogy megjavulok, és sokat írok. De ígérem pár szó lesz erről-arról. Sok dolog motoszkál bennem, amiket még nem tudnék választékos formába önteni, és talán itt írom majd ki.

A nagy hallgatásnak az oka a politika volt, úgy érzem, teljesen körbefontak a hínárkarjai, és részlegesen lehúztak a nagy magyar mocsárba. Plusz Jeti is depressziós volt, pláne mert ő közelebbről látta az egész hányást, ami a politikából az egészségügyben következik. Ennek a vége az lett, hogy már nem volt kedvem írni ide se, mert amit írtam volna, sokaknak rosszul esett volna (nem vagyok idealista, tudom, hogy a kétharmad olvasója a blognak fideszes.) ;P

Helyette belevetettem magam a nyelvtanulásba (német és angol), plusz el is költöztem otthonról. Csak szeptember eleje óta élek ezen az új helyen, de érzem, ahogy lebomlanak rólam a fent emlegetett hínárkarok, párhuzamosan azzal, hogy egyre inkább csak röhögni tudok a fideszen és a fideszeseken. Nem szép dolog, de tojok rá, hogy mi lesz otthon; a nagy emberkísérlet, gondolom egyszer tananyag lesz, mint elrettentő példa Európa történelemkönyvében. Most hogy látom, hogy lehet másként is élni, mint ahogy otthon éltünk: hallgatva, titkolózva; nem hiszem, hogy az országon bárki is tudna segíteni. És nem vágyok vissza. Tudom, unalmas, sokan megírták előttem ugyanezt, akik elmentek. Ezért nem is ragozom. (Remélem, egyszer visszatér a tudatos választói énem, most nem érzem magam Don Quijotés hangulatban! Pedig szélmalom is akadna hozzá a környékünkön. Igaz, csak műemlék.)

Bejelentkeztem, mert volt kedvem írni ide. Talán lesz egy másik blogom az itteni életemről, meglátom. Még erős bennem, hogy titkolózzak - pláne, mert a pletykás fiaim több ismerősnek adták meg ezt a blogcímet a kelleténél, és bevallom az is visszatart az írástól, ha arra gondolok, hogy esetleg rosszindulatú alakok is olvasnak. (Nyilván, az egy-két kósza troll is erre utal.) De ha kicsit kivirulok itt a mocsár szélén, olyan közvetlen leszek, mint valaha, és letojom, hogy mit tud rólam, aki utál.

Szóval lássuk, lesz-e még valami a zugblogból. Egyvalamit ígérhetek: politika nem lesz.

Az új életemben templomba járok, mégpedig evangélikusba, mert az van mellettünk. Nem hantázok, nem lettem egyházi értelemben vallásos, ez egyfajta beilleszkedési kísérlet a részünkről. És olyanokon agyalok, hogy talán mégis van valami a személyes horoszkópban. Amikor 18 évesen jártam Kaló Jenőhöz (anyukám és keresztanyám is), azt mondták a horoszkópomra, hogy sokat fogok utazni, tengeren túlra is. Meg hogy egyszer majd el kell döntenem, hogy vidéken vagy városban akarok-e élni. Akkor ez olyan hihetetlennek tűnt, hogy megragadt bennem. A tősgyökeres pesti énem akkor nagyon berzenkedett a falusi élettől és nem értettem, hogy lenne ez választás: "hát egyértelmű, hogy nem", nem? És mégis megkaptam mindezt: falun élek, és az elmúlt pár évben annyit repkedtem tengereken, sőt óceánon is túlra, hogy több se kell. :) Egy a különbség, és ezt a horoszkópus nem mondta meg: külföldi lesz az a falu.

Egyelőre nagyon furcsa, de a legfurcsább az, hogy szeretek itt lenni. Pedig korán bezár a bolt, amibe amúgy is csak kocsival mehetnék el. Igaz, nem olyan korán, mint pl. Tanyafalván. Jó, a helyi kisbolt is akkor zár, és mindent kínál, ami szem-szájnak ingere, de a nagybevásárlásra nem igazán alkalmas. Azt még nem írtam, de Németországban van a kis falu. Nekem tetszik a német nyelv, szeretem a logikáját, könnyebben is tanultam meg az elejét, mint az angolnál. És szeretem a német embereket, nem zavar, hogy távolságtartóak, én is az vagyok. És persze a német emberek se egyformák, nem egy gyárban készülnek. Ők is szeretnek gyorshajtani, tilosban parkolni stb. szabályt szegni. Csak amíg nem élsz köztük, nem látszik. :) És nekem tetszik, hogy udvariasak, mosolygósak és segítőkészek. Itt még senki se javított ki, mint Londonban. (Nyilván egy farok bevándorló volt, igazi angol szerintem nem tesz ilyet.) Türelmesen megvárják, amíg fogalmazok - és bevallom, még elég nehezen megy. Van, hogy nem értek valamit, és akkor türelmesen magyaráznak, sőt! Szemléltetőeszközt (pl. az iskolaigazgató a naptárát) használnak, hogy biztosan megértsem. :) És a hátam mögött nyilván lelevelezik a férjem főnökével, hogy ne legyen félreértés. De szerintem bele fogok jönni. Húst már simán rendeltem a hentesnél tegnapra a hét elején. Igaz, előtte alaposan kiszótároztam és megfogalmaztam itthon, hogy mit akarok. :)

Ami hiányzik? A barátok, a kötős cimborák és néhány rokon. A színház és a mozi az anyanyelvemen, de legalábbis angolul. Az otthoni konyhám. A fürdőkádam. Itt is kád van, de sajnos nem sarokkád, és az albérlet "éke" a fürdőszoba, a főbérlő szívszélhűdést kapott már a mosógép hallatán is, nemhogy a kádat merném cseréltetni. Pedig olyan ronda a fürdőszoba, hogy egy helyi német visszahőkölt az ajtajából, és ez nem túlzás. Durva giccsparádé, és - leszámítva a zuhanyfülkét - nagyon diszfunkcionális: keskeny hosszú kád van benne, a falán drága kézi mázas csempe (zöld alapon csicsás körökkel) és a fajanszok is zöldek. Voltak eddig! Most a mosdókagyló fehér és mellette van a mosógép, aki nagyon türelmetlen, addig csipog, amíg nem ürítem ki, már tudom, miért adták olyan olcsón az előző tulajdonosai. :D De az egészre a "koronát" a csicsás ezüstözött izék teszik fel: pohártartó, törülközőtartó és egyéb kampók abszolút diszfunkcionális helyeken. El se tudom képzelni pl., hogy a sima wc felett miért van akasztó?!

Íme, maga a borzalom:

Viszont cserébe hatalmas teraszunk van, ami egy olyan gondozott kertre néz, hogy az kertészmagazinba illik. Herr Galambász (a főbérlőnk) egész nap a kertet és a galambokat buzerálja, szerintem ezért kellett kiadniuk a felső szintet, mert a csődközelbe sodródtak a galambok etetése és a drága kerti szerszámok miatt. :D

Nem túl jó beállításban, a kert. A kedvencem az épp csak jobbról belógó vörös lombú juharfa:

Pont a templom mellett lakunk, és szeretem a harangozást. A nagymamám jut eszembe róla, nála is mindig harangszó volt délben. A Tömő utcában lakott máskülönben a középső 16 emeletesben. :D De felhallatszott a kis harang hangja, ami be volt ékelve a Szemklinika csücskére. Például ez is hiányzik: ha hazamegyek, kimegyek a temetőbe is. Nem így szoktuk mondani, hanem "kimegyünk a mamához".

Egyelőre ennyi.

2014. augusztus 4., hétfő

Vissza a múltba: Kórház a városban

Amíg odakinn voltunk, sajnos megjártuk a kórházat is, mert Fiam-11-akkor:10 vakbélgyulladás tüneteit produkálta, de szerencsére kiderült, hogy csak egy nagyon durva ételfertőzést kapott a repülőnapon a hot dogtól. :(

"2012. november 6. *Fiam-10 ma jól ránk ijesztett. Amíg tornázni voltam, hívott a tanárnénije, mert hányt a suliban. Sajnos akkor épp úsztam, és nem hallottam egyből, de aztán villámtempóban mentem érte, jó, hogy rendőr nem látott. Igaz, csak 5-7 mérfölddel léptem túl a megengedettet, mondjuk, az utcánkban 45-tel téptem (a kis utcákban általában 30-cal lehet menni). Az iskolából szerencsésen kiértünk, a bejárattól 5 méterre helyezte el az első taccsot, és a kocsiig többször is megjelöltük a területet. Nem szerencse, de valami olyasféle, hogy már csak epét hányt szegénykém, és igyekeztünk fűre tenni a rókát.
Itthon megfürdettem, megint hányt, a hasa is ment. Aztán skype-on rendelt Dr. Jeti (ő is ilyenkor utazik haza), én meg tapogattam, nyomogattam a gyereket az utasításoknak megfelelően. Nyaki és hónalji nyirokcsomók nem duzzadtak, bélhang normális, kicsit túlműködik, a hasa betapintható, puha, de nyomásérzékeny a „vakbélponton” (köldöktől 3 cm-re lefele jobbra a csípőcsont felé; baloldalt nem = kisebb lábon kihordott szívroham nálam). A hónalja alatt és a végbelében mért hőmérsékletek 1 teljes fokkal eltérnek (0,5-tel szabad nekik a fenék „javára”). Újabb szívroham, ezúttal légszomjjal (kezdődő hisztéria nálam) kísérve.
Aztán Dr. Jeti utasítására kapott egy nagy augmentint. Szerencsére benne maradt, nem jött vissza.
Aztán rongyolás a nagyért, közben telefon a legnagyobbnak, jöjjön haza, megyünk kórházba. Nem emlékszem a kocsiútra, ez mennyire normális? Remélem, megálltam minden stoptáblánál; a sebességre emlékszem, ügyeltem, az az ötpercnyi szabálytalankodás az elemiig éppen elég erre a hétre. Hazafele *Fiam-16 közölte velem, hogy nem kíséri el az öccsét, mert fél a kórházaktól (a kiscsirkéktől is, meg előttem angolul beszélni). Itt egy kicsit felengedtem.
Itthon egy bágyadt kis manó várt, meg a legnagyobb is ideért ügyesen, Jeti beszélgetett velük skype-on, de *Fiam-10 nem nagyon áll szóba velünk, ha beteg. Amikor eltörte a könyökét, esküszöm, hogy két napig egy szót se szólt a kórházban, csak biccentett, vagy kicsit csóválta a fejét. És elaludt a mesenézés közben, aztán felébredt, kért tejet, és hiába én vagyok a dietetikus, ha az orvosa megengedte neki skype-on, hogy tejet igyon. Naná, hogy ki is jött belőle 10 percen belül. Adtam neki egy fél famotidint (a másik felét lenyeltem, nem árt az!). Csipegetett pár falat kenyeret, a többit én ettem meg (jó ötlet volt, remélem, nem kaptam el!), és újra elaludt. De volt alkalmam megmérni a lázát és ezúttal tankönyvi az eltérés, szóval köszönöm, megmaradunk. A szívrohamom is, meg én is.
Bakker! Még jó, hogy holnap teacher planning day, nem kell suliba menni... De a héten se viszem."

"2012. november 7. Megjártuk a kórházat, nem bírtam a stresszt. Életemben először láttam CT-t. Az amerikai egészségügy csodálatos. A kórházba érkeztünk után azonnal négy recepcióssal találkoztunk. Kettő a bejáratnál ült, az egyikük elkísért minket a görbülő folyosón max. 20 méterre levő másik pulthoz. Ott nyugiban kitöltöttük a papírt, mert nem vagyunk filmsztárok, hogy rikácsoljunk az azonnali ellátásért, mint a filmeken. Onnan a másik pulthoz mentünk, a hölgy bevitte a gépbe az adatokat. A kapun belépéstől idáig (az utasbiztosítás szkennelésével együtt) nem telt el 5 perc.
Aztán a papíros nővérkénél (férfi volt), megmérték a lázát (fülbe dugós hőmérővel), a vérnyomását és a pulzusát viszont ujjra csatolós bigyóval nézték, teljesen automata vérnyomásmérővel, cool volt. Leültünk, de már hozták is a karszalagját, aztán még egyszer, mert *Fiam-26 rondán írt, és 2008-ra datálták a születését.
Mire eljutottam a Mit csirkálsz, cserkeszben (in: Hétfejű tündér) addig, hogy Juli orrán kukorál, kukorékol egy szeplő, a többi meg ámul-bámul, mert ilyen szemtelen cserkeszt még nem láttak, szólítottak is. Újabb nővér vizsgálta meg Sanyit, és mivel panaszait indokoltnak találta, közölte velünk, hogy hamarosan megvizsgálja majd egy orvos is. Amúgy felemelt bal lábbal kellett ugrania párat, és mivel fájlalta, lehet vakbél is, ugye, közölték velünk, hogy máris szólít az orvos. Ja, az antibiotikumon totál kiakadt, hogy honnan van, és miért adtunk a gyereknek, mire a nem túl értelmes válaszom az volt, hogy mert az apja mondta, hogy adjunk neki, aki orvos.
Aztán kimentünk a váróba újra, de még el se helyezkedhettünk rendesen, és máris jött egy spanyol fiatalember, akiről kiderült, ő is nővérke.
Summa summárum, fél kilenctől kilenc előtt 7 percig bejutottunk egy vizsgálóba. Egyágyasba, ami akkora volt kb. mint itthon a kis hálószoba. Az ágy liftes, felhajtható rácsos (a rács az ágy alá fordul), kerekes, infúzióállványos, dönthető háttámlájú csodajárgány volt. Mellette volt ultrahangkészülék, lélegeztető készülék, és steril szettben különböző méretű tubusok, lélegeztető ballonok, falra szerelt, számítógépre kötött fül-, és szemtükörrel, fülhőmérővel. A gépen amúgy internetezhettünk is volna, de mivel volt ingyen wifi a kórház egész területén (a váróban is), ezért ahhoz nem nyúltunk. A bejárat melletti sarokban mosogató, kézmosószerrel, papírtörlővel és a szekrényben még egy rakás cucc volt, azért nem fitettem benne. Mellette egy falra szerelt kesztyűsdoboz-tartó, benne négyféle méretben a steril kesztyűk (teljes doboz minden méretben), és falra szerelt defibrillátor. A nővérhívót már nem is említem. A klíma sajnos ment ezerrel, ha éjjel nem fáztam meg ott, akkor eztán minden januárt simán végignyomok majd flip-flop papucsban.
Azért megvan az árnyoldal is, mert hiába vannak ott a legmodernebb műszerek, és a nővérpultnál vagy hét aktív nővérke (ebből öt férfi), hiába sürögnek-forognak, ha egyszer vizsgálni itt is csak az orvos tud, abból meg kevés van. Így háromnegyed tizenkettőig ültünk ott, *Fiam-10 aludt, mert ő felfeküdhetett a papírral letakart ágyra persze, mert a benn levő pár orvos egy másik gyerkőc életéért harcolt (sajnos sikertelenül). :o(
Ja, és persze volt tévé kábel-előfizetéssel, úgyhogy előbb a választási műsort néztük, majd amikor *Fiam-10-et felébresztettük, hogy megigya a kontrasztanyagot Disney csatornát. Mondjuk, az tény, hogy a nővérke bácsi, aki bevitt (jó, tudom, hogy ápoló, de így viccesebb), az berakott egy branült *Fiam-10-nek, meg azon keresztül vett le tőle vért, adott be neki gyógyszert, ezért aludt szépen. Figyelitek! Egyetlen apró szúrás és nem volt tű a karjában hagyva, műanyagból volt a cucc, akár be is hajlíthatta a könyökét, mondta, hogy bármit csinálhat azzal a kezével is.
Éjfélkor jött a doki, aki megvizsgálta végre, és nagyon jó fej volt. Ő is kiakadt, mint az első nővér, hogy miért kapott antibiotikumot, de addigra már kivágtuk magunkat, hogy azért, mert van fehérje a vizeletében, néztük tesztcsíkkal, meg orvos az apja, aki indokoltnak látta, de csak kettőt kapott (amúgy hármat, de az egyik kiment a fejemből). Még egy érdekes vakbél esetére megjegyezhető sebészeti vizsgálati trükk: Ha akkor fáj jobban, amikor elengedi, nem amikor megnyomja, az is vakbél gyanús tünet. Mondta, hogy mivel *Fiam-10 vékony (slim), ezért ultrahangon megnézik, mert három eset lehetséges: 1) vakbélgyulladás, 2) vírusos enteritis (bélgyulladás) miatt megnagyobbodott nyirokcsomók, 3) a felfázás miatti kismedencei izgalom (és megnagyobbodott nyirokcsomók). De azt mondta, hogy mindenképpen meg is kell CT-vel nézni.
Aztán kiment, konzultálni (a papírgyártós csajt ki is felejtettem, aki a vérvétel előtt a biztosítást jött ellenőrizni (telefonált is nekik), és aláíratott egy rakás beleegyezést és nyilatkozatot, köztük azt is, hogy elfogadom, hogy tanulók is dolgoznak a kórházban). Erről jut eszembe, hogy mielőtt külföldön bemennétek egy dokihoz vagy kórházba, előbb mindenképpen a biztosítót kell hívni, hogy hova lehet menni, mert némelyik biztosítás esetleg kiköti, hogy hova nem lehet menni. A mienk nem ilyen volt, a magyar biztosításos pasas csak felvette az esetet telefonon, hogy számítsanak majd a kórház hívására, és ő mondta, hogy bárhova mehetünk, így a legközelebbi helyre mentünk. Az egy kicsit fura volt este nyolckor nálunk, hajnali kettőkor náluk, hogy további szép napot kívánt jobbulás helyett, de – bár könnybe lábadt a szemem – azért értékeltem a gesztust.
Visszatérve a konzultációra, visszajött a doki, hogy ultrahang nem lesz, egyből a CT játszik. Aztán válaszolt pár felmerült kérdésre, és kiment. Nem telt el 10 perc se, bejött a radiológus asszisztens (nővérke bácsi volt ő is), hozott fél liter kék gatorade-be rejtett kontrasztanyagot, amit el kellett *Fiam-10-nek kortyolgatni. Szegénykém még magában se szereti a gatorade-et, nemhogy kontrasztanyaggal megbolondítva, szóval megitattam vele a felét, ahogy parancsba kaptuk, majd megitta a másik felét, de sajnos azt pár korttyal a vége előtt kihányta. Ezért kapott hányáscsillapítót is a branüljébe. Otthon ezt csak kemo- vagy sugárterápiás kezelésben résztvevő rákos betegek kaphatják. Nem viccelek!
Aztán elvittek minket a CT-re negyed ötkor. Csak a szkennelésre küldtek ki, de *Fiam-10 hős volt, meg is dicsérték a radiológusok, hogy az aznapi legjobb kis betegük. Érdekes, hogy nem pampogott a procedúra során semmire a kisfiam, még a vérvételnél se tört el a mécses, de a gatorade-re olyan cirkuszt csapott, hogy nehéz volt sajnálni. Mondtam is neki, hogy ha vérvételnél nem picsogott, azért már ne kezdje el, mert üdítőt (!) kell innia! Így sikerült csak vele megitatni amúgy, de utólag sajnáltam, hogy rászóltam. Pláne, mert szegénynek ülnie kellett végig, így aludni se tudott. Azért melléhúztam a széket, és mikor végeztünk a förtelmes löttyel, akkor 20 percig a vállamra dőlve bóbiskolhatott, amíg a kontrasztanyag lejjebb jutott.
A radiológus amúgy betakarta, mert látta, hogy fázik, és a CT-nél kapott még egy takarót, azt meg is tarthatta, úgyhogy ő legalább már nem fagyott meg. Mire visszaértünk... Ja! *Fiam-10 az ággyal tolatta magát, mert megkérdezte a radiológus, hogy lábon jön, vagy ággyal szeretne, és ággyal szeretett volna. Úgyhogy liftezett is, meg felhajtották a rácsot kétoldalt, azért tudom, hogy milyen szuper ágy volt. Közben *Fiam-26 elvitte a barátnőjét, Rebekát hozzánk aludni, de éppen visszaért ő is, és hozott nekem két zoknit meg kardigánt és a kanapéról (nagyzolás így hívni, a legolcsóbb futonágyat vettük meg kanapénak) a takarót, így én beöltöztem meg beburkolóztam, és bár továbbra is fáztam, legalább már nem vacogtam. A fene egye meg az amerikaiakat meg a légkondijaikat (A/C-nek hívják ők, az Air Condition rövidítéseként, meg néha coolernek) és ha már itt tartunk a jegüket is. Hiába a jó idő, gondoskodnak róla, hogy legyen hol megfázni a népnek.
Aztán felgyorsultak az események, jött a radiológus meg egy tök új doki, aki mondta, hogy nem vakbél, írtak neki igazolást (azt egy új nővér hozta, de ő egy idősebb hölgy volt), kapott zárójelentést, de mindezt kábé 10 perc alatt, így háromnegyed öt körül a kórház parkolójában találtuk magunkat. Sajnos iszonyatos álmos voltam, így benéztem a kihajtónkat az autópályán, kellett egy nagy kört tenni, szerencsére itt tök jó az úthálózat, szóval csak ötperces kerülő volt, de akkor is mérgelődtem, mert néha lecsukódott a szemhéjam, és féltem nagyon, hogy elalszok. A kihajtónál is nyitva volt a szemem, de nem kapcsolt az agyam, félelmetes volt, hogy akkor jöttem rá, hogy elfelejtettem lekanyarodni, amikor éppen túljöttem. Így aztán kimeresztett szemmel igyekeztem jönni, de a pislogásaim legalább két másodpercesek voltak, én állítom. Aztán feljöttünk, ledőltünk *Fiam-15 mellé aludni, és 9-ig meg se rezdültünk, akkor is arra ébredtem fel, hogy nagyfiam csattogtatja a klíma termosztátját, ami nem volt bekapcsolva valahogy, és tényleg nagyon fülledt meleg volt. Aztán még fél órát lustálkodtam az ágyban, végül felkeltem, és rendet raktam, hogy legalább visszamenőleg megváltoztassam kismenyem véleményét a pasija rendetlen családjáról. Amúgy kosz meg ilyesmi nincs, csak szétdobált játékok (alig van itt játékuk, de az mindig valahogy szanaszét kerül), meg szétdobált fonalak és horgolótűk, fonalcímkék (jó példában elöljárok). Aztán felkeltek a fiúk is, még este hoztam ki nekik ruhát, felöltöztek, *Fiam-10-et deportáltam a kanapéra, és a kisszobában beágyaztam. Aztán elmentem kiváltani a hányáscsillapítóját (szopogatótabletta, nyelven olvad és nem kell lenyelni vízzel; szerintem zseniális, és teljes áron $27.54 volt adóstul), kapott almalevet meg mandulát, pisztáciát, sósperecet, hogy az elektrolitveszteséget pótoljuk ma. Hazafele bementem, hogy kész kaját is vegyek a nem koplalóknak, de még a boltban hívott *Fiam-26, hogy ők mennének. Szóval itthon gyorsan különvettem nekik, amit nekik vásároltam. Ja, meg vettem csokinyuszi helyett csoki hálaadásnapi pulykát egyet-egyet, és azt is kaptak. Kismenyemnek megköszöntem, hogy ott volt, nagyon aranyos lány, bár tud kicsit olyan lenni, mint egy idegesítő rajzfilmfigura (a nevetése is kicsit ilyen mesebeli kuncogás), de látszik, hogy odavan a fiamért. Szóval dúl a lámur, két hete nála lakik *Fiam-26, ezt el is felejtettem írni. És amerikaiasan megölelt, itt nem spórolnak az érintéssel az emberek, aztán mentek, mert az egyetemen phd-zik és valami sekszpíreset kell még megírnia holnapra.
*Fiam-10 már laptopozik, ropizik és almalevezik, és élvezi az életét. Ja, és a legjobb az igazolás szövege. Hevenyészett fordításban: Igazolom, hogy *Fiam-10 beteg volt, és majd megy iskolába, ha jobban lesz. Nem viccelek, rám van bízva, hogy mikor lett jobban a gyerek.
Ma felhívtak a Fiam-16 középiskolájából is amúgy, hogy gyermekem skippelte (kihagyta) a napját, tudok-e róla, de mondtam, hogy az éjjelt kórházban töltöttük a kistesójával, és mindenki sleepy (álmos) volt, ezért itthon tartottam, de holnap már megy.
Több kalandot már nem bír el a gyenge szívem, szóval remélem, hogy eztán csak olyan unalmasakat fogok írni, hogy a csirkehúslevesem isteni lett (Maris, most ne figyelj!), hála a csempészett vegetának. De itt elismerem, hogy kell bele, mert a halványítózellerrel, az édeskés, seízű csemegerépával meg fehérrépa nélkül a múltkor valami borzadály készült."

"2012. november 9. Végre megéhezett és hajlandó volt enni. Délben még cirkusz volt a húslevesnél, pedig összetörtem neki benne a főtt répát meg a krumplit, mert a „babakorodban ezt nagyon szeretted” még mindig beválik nála, és reméltem, hogy úgy jobban lecsúszik. Hát, épp csak nem vágta magát a földre, és toporzékolt, de a hiszti többi része megvolt krokodilkönnyestől, kaja visszaköpőstül. Az a baj, hogy ilyenkor nem is tudok haragudni, és határozott lenni, mert szerintem cuki ilyenkor (legalábbis itthon négy fal között). Inkább kissé mulatok rajta, és alkudozom meg viccelődök vele. Imádom a saját akaratomat látni benne, de ezt ne mondjátok el neki! Persze, remélem, nem olvassa! A viccelődés amúgy be szokott válni, mert ha valamin végre elneveti magát, akkor vége a cirkusznak.
De most este előbb pizzát szeretett volna, aztán kompótot, de végül kiegyeztünk főtt tojásban kis kenyérrel. És megevett egy tojást, hozzá meg egy kis kenyeret, egy 12 cm-es bagett alsó felét megvajazva. Végre tojást is evett, meg már nem csíp a pisije, de most meggörbülve jár. Remélem, hogy csak a felfázása miatt, én is így jártam, amikor az a durva vesemedence-gyulladásom volt 16 évesen."

Aztán mivel továbbra se javult az állapota, és már mindannyian idegbetegek voltunk (és továbbra is kijött belőle minden), a gyerekorvos beküldött minket a kórházba, mert a vírus nem nyughatott a fiamban.

"2012. november 13. Köszönet az együttérzésért!
*Fiam-10-et végül rendesen megvizsgálták: vér, vizelet, széklet, röntgen, még beöntést is kapott, mert nem akart kakilni magától és kellett a matéria a labornak. Nem is tudok gusztábbat elképzelni, mint az ágytálból szedegetni a... Hagyjuk is, nálatok mindjárt ebédidő!
Csak egyetlen egyszer sírt a procedúra alatt: amikor leszedték a branüljét rögzítő ragtapaszt. Jó, egyszer akkor is, amikor ráparancsoltam, hogy márpedig meg kell innia a szőlős gatorade-et, amit a nővérke hozott. De ez nem ám olyan finom, mint az otthoni szőlőlé (amit szintén utál), ez valami szintetikus fos, amit én se innék meg. Kék színe van, mint a curacaónak, könyörgöm.
Most itthon vagyunk, pontosabban *Fiam-10 egy leterített takarón alszik a folyosón (amit a légkondi miatt vittünk be a kórházba), én meg netezek a lábtörlőnkön kuporogva. Igen, kizártak a drágaságaim. Sebaj, mindjárt hat óra, amikor kelniük kell, ha *Fiam-15 nem akar a suliból késni. Remélem, be van állítva valami csörgő is (az én telefonomon kívül itt az ajtó előtt), mert a kihallatszó telefonokra nem ébredtek fel! A police lock (hevederzár magyarul) miatt meg be se lehet törni hozzánk, de ha lehetne is, inkább megvárom, amíg felkelnek, az olcsóbb, mint az ajtó javítás."

Soha nem gondoltam, hogy valaha kiszáradással kerül bármelyik gyerekem a kórházba, de sajnos így lett, mert hiába itattam, gyors ütemben jött vissza belőle minden. :(

"2012. november 19. Érdekes ez az amerikai egészségügy, bár kétségtelenül lassan őrölnek a malmai. Ha nem kéne egész nap feküdnie infúzióra kötve a fiamnak, és eljárhatnánk a városba, azt mondanám, hogy olyan mint egy hotel hiperaktív szobalányokkal.
A nővérkéket például szívem szerint mind hazavinném, nagyon aranyosak, bizakodóak és kedvesek. Ha rajtuk múlna, hazamehetnénk, mert mindig reményteljesek, amikor a hazamenetelről érdeklődöm. A doktorok viszont mindig új dolgokat akarnak tőlünk: vért, vizeletet, székletet, hasnyomorgatást. És persze, amíg a laborra várunk, addig maradunk, mert biztosak akarnak lenni benne, hogy ha hazaengednek nem lesz rosszabbul. Szerintem már kábé kutyabaja, bár a hasa még fáj, de láza például péntek óta egyáltalán nincs.
*Fiam-15 iskolatáskája meg a kocsinkban maradt, így *Fiam-26 hiába is vitte volna el iskolába, ha a táskája itt van az kórház udvarán. Ma már mindenképpen haza akarok menni, akár saját felelősségre is. Nyilvánvalóan nem vakbél, a mesenteroadenitis meg idővel magától meggyógyul. És hát *Fiam-15 meg már napok óta egyedül van otthon, *Fiam-26 holnap repül haza, akkor még az sincs, hogy ugyan nézzen rá az öccsére. "

És tényleg meggyógyult. :)

2014. augusztus 2., szombat

Vissza a múltba: Másutt is

"2012. november 11. Tegnap mostunk. Naaaagyon hangulatos volt, három mosásnyit járattam a mosógépet a folyosó végén, miközben kedvenc szomszédunk, Luis Kubából a szárítógéppel vacakol. Már sötét volt, amikor bekopogott, hogy végzett, így elemlámpa fényénél, hangulatos fekete asszony rikácsolás mellett (ami lentről hallatszott) töltöttem be a szárítót.
A mi mosókonyhánk (és szemétledobónk) mindig tárva-nyitva áll, mióta a szomszédnéni az A-ból beszorította magát, és majdnem meghalt. Szívrohama is volt már, és azért a nyári hőségben nem vicces 4 órát eltölteni egy sötét és fülledt helyiségben, ahol legfeljebb a szemétledobón keresztül szellőztethetett volna, ami – valljuk be! – nem túl hatékony. Aztán kimentették, elvitte a tűzoltó-mentőautó, mert totál kiszáradt. Így kiszerelték a zárat, és azóta se pótolták (a közös képviselőt ismerve soha nem is fogják). Ez azzal jár, hogy ha más emeleteken foglalt a gép, akkor feljönnek a mi mosodánkba, így gyakrabban romlik is el, és ritkábban sikerül akkor mosni, amikor én akarok. Ja, és persze: itt is kilopják az izzót, ehhez nem kell Pesten élni, úgy látszik.
De nem panaszkodom, végül is kimostam, és ez a lényeg."

A tűzoltó bácsik errefele marha jól néznek ki. Kigyúrtak, tetkósak, spanyolok - és mind a fiam lehetne életkorilag. :D

2014. július 31., csütörtök

Vissza a múltba, avagy: Hálaadásnapi szösszenetek

A Hálaadásnap viccesen alakult, mert egészen az előtte való napokig nem derült ki számomra, hogy mi is "megtartjuk". :)

"2012. november 22.
Na, már elég pornót mentettem az új titkos Pinterest boardomra, legalábbis majd holnap folytatom. (Csak vicceltem, még mindig nem értem, mire szolgálna a titkosítás a Pinteresten.) És így beszámolhatok a mai és a tegnapi napomról is, egyáltalán nem időrendben, mert csak.
A mai napom méltó folytatása volt a tegnapinak. Ha azt írom, hogy az egyik lábam még pár csíkban szőrös, pedig siettem ám vele, akkor kábé már van fogalmatok róla, mennyi elfoglaltságot halmoztam fel. Például elmentem reggel a Winndixie-be, hogy vegyek krumplit, mert a hűtőben pakolászva felfedeztem, hogy időközben már négy tejföl felgyülemlett, mert kettőről elfelejtkeztem, kettőt meg tegnap hajnalban mosás közben vettem, hogy „legyen”. Volt egy dulván megkezdett (értsd: széttépett csomagolású) kolbász is, amitől illatozott egy kicsit az egyik polc. Meg két doboz tojás is (az egyik megkezdett), szóval adta magát a rakott krumpli. Feltettem főni, közben pakolásztam, és leültem, hogy némi önkínzás árán a lábaimat medenceképes állapotba hozzam, ami a kórházazás miatt, ugye, elmaradt. Ez mondjuk nem is olyan egyszerű, meg időnként az embernek a könnyeit is le kell törölnie. Mondhatnám, hogy az hatott meg, hogy megnéztem a Csodás álmok jőnek c. szösszenetet online, de sajnos ez nem lenne igaz a film egészét tekintve.
Aztán elfutottam a gyerekekért, tettem egy kört. Amíg Dódival mentünk Bandiért, Dódi elmesélte a napját, amiben volt a tesiórán némi amerikai foci (el is magyarázta szépen a szabályokat, de amikor már majdnem megértettem, akkor kiderült, hogy ki is dobnak benne a labdával (?), és újra elvesztettem a fonalat), majd váratlan fordulatként közölte velem, hogy a pulykát nagyon sokáig tart kiolvasztani. Bevallom, erre a fordulatra nem számítottam, de kiderült, hogy mivel legalább két óra lesz, ezért valakinek (!) fel kell kelnie 8-kor és elkezdenie az olvasztást, így már 10-kor oda lehet tenni sülni... ???&@Đ#! A valaki persze én lettem volna, de óriási csalódást okozva közöltem, hogy nekünk nincs ám pulykánk, de ha lenne, akkor egész éjszaka a hűtőben lenne, nem a fagyasztóban, és reggelre pont kiolvadna. Lerövidítve a következőeket, summa summarum: Bandi sulija után röpke kitérőt tettünk a Sedano felé. Közben Bandi, bár a pulykasütést alapjaiban ellenezte, azért mégis hálaadásnapi pulykarecepteket olvasott fel, amiket a kütyüjén ad hoc kikeresett. Így alakult, hogy mire a Sedanóhoz értünk, nálam össze is állt a kép: sima hazai tölteléket csinálok kenyérbélből és petrezselyemből, a pulyka mellé zöldségeket, hamvas keblére pedig baconszeleteket nyomatok, aztán majd lesz valami, utánam a vízözön.
Mindent vettünk is a pulykához, egyedül magát a madarat nem találtuk, pedig tuti valami triviális helyen volt, amit nyilván elkerültünk. Tehát adott volt, hogy sajnos be kell mennem újra a Winndixie-be, mert ott már reggel is térdig gázoltam a pulykában (képletesen szólva). Nem keseredtem le teljesen, hogy immáron harmadjára kell vásárolnom, mert közben rájöttem, hogy még a csekkeket is be kell fizetnem, mert a Check and Go csak 10-kor nyit, így reggel nem tudtam. Hurrá! Kaptunk pulykát, és még az is eszembe jutott, hogy technikailag nincs otthon cukor (pedig a Sedanóban vettem sütnivaló tököt is), mert ami van, az éppen csak hogy elméletileg tekinthető elégnek egy nem is túl édes teához. Le se írom, hogy miket vásárolgattam össze, remélem, hogy hamarosan én is elfelejtem, mint egy rémálmot.
Mire hazaértünk elég késő lett, mostanra elkészültem a krumpli lényegi részével: a lerakással és megsütéssel, így a hűtőben felszabadult némi hely az indokolatlanul összevásárolt többinek.
Ja, és már ki is takarítottam a konyhát. Ne nézzetek undorító állatnak, de bizony beköltözött hozzánk egy német anyanyelvű lakótárs (lehet, hogy több is, de csak egyet pillantottam meg, miközben a mikró alá sprintelt. Ő később áldozatul is esett, szerencsére nem sikoltoznak, így a bűncselekménynek csak nagyfiam lett a tanúja, aki nem vallhat az anyjára, mint közeli családtagra, és halmazati tényezőként könyvelhetjük el, hogy az ő egyedül itthon töltött csodás napjainak is köszönhető, hogy beköltöztek. (Persze a házban másutt már láttam többször is, nagyobbakat is, de ez volt az első a lakásban.)
Most megeszem a rakott krumplimat, és folytatom a bogárirtást. A lábam egyelőre marad, ahogy van, a tegnapi napomat meg az evés és az irtás között gépelem majd be, mert hangosan korog a gyomrom, és már megdermedt a krumplim."

A pulykát máskülönben istenire sikerült készítenem. És bár olyan kicsit (a létező legkisebbet) vásároltam, hogy egy fekete mami, elég lesajnálólag is nézett rám, ahogy az általa megvetően félredobott semmiségre gyorsan lecsaptam, hogy csak szemlesütve mertem a szalagra is felrakni. :D Így is akkora madár volt, hogy több adagra osztva kellett lefagyasztanom, és napokig ettük a maradékokat.

"2012. november 23.
A rest kétszer fárad, de lehet, hogy még sokkal többször is. Főleg, ha ez a rest nem átallja megkérni idősebbik magzatttyát, hogy tegye be a hűtőbe a kajamaradékukat vagy egye meg, és tegye a mosogatóba a tányért. Kérdezhetnétek, hogy jutott eszembe ilyesmi, de nincs válasz. Pillanatnyilag jó ötletnek tűnt.
Ma viszont ebédkor szembesültem vele, hogy a maradék elpakolásával *Fiam-16 megbontotta a finom egyensúlyt a pulykából és zöldségeket tartalmazó tányérokból álló hűtőkompozíción. És igen, a zöldségek leve végigfolyt, de nem ám csak a polcon, hanem mellettük hosszan le a falon. Szóval ma hűtőt takarítottam, polcokat mosogattam, és aztán mivel már úgyis lendületben voltam, felboncoltam a pulykát, a gereznáját kihajítottam, és két részletet lefagyasztottam, egy részlet még elfogyasztásra vár. Így rengeteg hely lett a hűtőben.
Viszont a fagyasztóból ki kell enni mindent januárig, szóval holnap mozzarella stick lesz az előétel és utána sült hal. Holnaputánra pedig kiderítem, hogy mi van még a hűtőben felismerhetetlen állapotban, és persze lesz pulykanyakleves is, meg pörkölt, mert mindjárt itt jön a Jeti, és még a hagymát se használtam fel, amit volt kedves összeaprítani. Nem is vagyok szupermen, elfelejtettem, hogy hagymát se tudok pucolni. Az ugyanis semmi, hogy úgy siratom közben, hogy nem is látok, csak tapintásra próbálkozom, de még órák múlva is úgy érzem, hogy kifolyik a szemem. Szóval két kriptonitom is van: a vöröshagyma és a hányás. Remélem, nem éltek vissza a bizalmas információval!
Már megetettem velük egy rakás flant, meg egy szivárványos zselét. Utóbbi borzasztó volt, a fele ment a kukába a pulyka maradványai mellé, és szerencsére többet nem kell vennem. Ásatásaim során találtam a hűtőben különböző polcokon egy csomó joghurtot is, szóval az lesz a vacsora, csak a fiúk még nem tudják.
Wuhahahahmuhahahah!
Holnapra hagytam a zöldséglevest, addigra lemegyek croutonért bele, meg van még bagel és sütnivaló bagett is a hűtőben. Ki kell puszítani, mert ez nem emberi, hogy mindent megvetetnek, meg is veszem, aztán valahogy eltűnik az új rétegek alatt. Szóval lesz itt dínom-dánom, maradékértékesítés."

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...