Na, ma végre visszakaptam a gépemet, elolvastam mind az 54 emilemet (nem irigykedni, főleg hírlevelek - valójában egy híján mind az volt), közben játszottam a hímzőgépemmel (ami a varrógépem is). Kezdetnek monogramot hímeztem, de aktuális lesz egy új tornazsák és egy úszózsák is az oviba. Fiam-5 eddig cseresznyéssel járt, mert Fiam-10 ugyanabba a csoportba járt, ahova ő és az óvónénik tudták, hogy az tőlünk való gyerekhez tartozik. :o) Ami autómintám van (még nincs meg a megfelelő hímzőprogram a gépemhez), azt pedig wifin kellene átküldeni a laptopról, szóval ettől még tartok.
Apropó, laptop. A szervizből úgy küldték vissza, hogy nem dugták be a billentyűzet szalagkábelét... Ja, és meg se javították, a letört hálózati kábel az alaplapra volt hegesztve, szerintük alaplapcserés. Márkaszerviz, piha!
Viszont nem veszett el a garancia. Vettünk egy USB-s Hálózati csatlakozót (a fene tudja mi a hivatalos neve), oszt jónapot! Majd biztos kiküldöm Brno-ba több hónapra emiatt. (Ilyen már volt a Pentax (filmes) fényképezőmnél - csak az Hamburgban nyaralt.)
Ilyen "alapra" hegesztett csatlakozóval találkoztam már a pár ezer forintos kínai mp3/4 lejátszóknál - amiknek rendszeresen letöröm a fülhallgató bemenetét, de azért, hogy egy márkás laptopnál is ilyen megoldással éljenek?! Legközelebb úgy veszek laptopot, hogy
"Csókolom! Keresek egy laptopot, ami
- -nek a különböző lukai, csatlakozói mind elöl és oldalt vannak, nem hátul, mert elöl és oldalt látom, amit csinálok és ott könnyebben érem el őket.
- tudja azt, ami kb. kell nekem (nem fagy le a fényképfeltöltéstől a videóbigyója).
- ergonómikus, hajlított billentyűzete van, mert (hivatásos gépíróként is) nagyon megszerettem.
- valami más is tartja a csatlakozókat az alaplapon, mint a Szentlélek és néhány forrasztott "láb"."
És igazi "szőkenősen" (sajnos tényleg sörszőke vagyok, de végül is ez egy élelmiszermérnöknél nem hátrány) megrebegtetem a szempillámat, úgy fűzöm hozzá: "Ja, a színe mindegy!" :o)
Ma este feljön anyám - nem örülök, de ez nem új, ugye? Istenem, bárcsak egyszer jönne azért, mert látni akar és nem azért, mert akar valamit kérni! :o( Ő ugyan nem ismeri (elvileg) a blogomat, de ha mégis olvas egy bizonyos nőrokonom, hátha megmutatja neki. :o) Úgyis együtt utálnak minket - főleg Jeti őszintesége miatt. Egyébként kevés barátunk van, nagyon kevés ember bírja elviselni azt, hogy Jeti még kíméletből sem hazudik senkinek és senkiről nem mond rosszat a háta mögött, mert szemtől szembe mondja meg. Nekem meg éppen ez tetszik benne.
Pár órája még felháborodottan arról akartam írni, hogy egy ún. keresztény anya blogját olvastam (mai nappal utoljára), akinek nyilvános helyen hisztizett a gyereke (kis 2 ÉVES), ezért hazavitte és a kocsi fele menet a fenekére vert egyet. Később kifejtem, mi erről a véleményem, de akkor még megálltam szó nélkül (az ő gyereke, az ő nevelési elvei), de ma újabb bejegyzést tett, amiben egy helyi vallásos közösségbeli nőnek (és ha jól értettem az anyaklub vezetőjének) a levelét linkelte be, ami kivágta nálam a biztosítékot - szintén megálltam szó nélkül, de nem megyek oda többet.
Nyilvánvaló, hogy nehéz kezelni egy ilyen hisztis helyzetet, bár nekem szerencsére nem volt sok részem benne. Nálam az vált be, hogy türelmesen álltam mellette és vártam, hogy befejezze, illetve, hogy eltereltem a figyelmét valamivel. Biztos vagyok benne, hogy vannak nehezebben és könnyebben kezelhető gyerekek és szörnyű lehet egy gyenge és szelíd anyának, ha gyermeke akaratos és önérvényesítő képessége erősebb a mamájáénál. De azért az, hogy egy ún. keresztény anya azt írja a gyerekeiről, hogy bolond (foolish) és bűnös (sinful) és hazavigye, hogy otthon hármat csapjon a fenekére, amikor már azt se fogja tudni, miért kapta???! (Ez az anyaklub vezetőjének szokása, nem a blogolóé. Hát ez több annál, mint amit ép ésszel fel lehet fogni! Muszáj itt kimorognom magam, mert Jeti csak azt mondaná: "Minek olvasol blogokat!"
Magam is kereszténynek tartom magam, konfirmáltam is (református), mert fontosnak tartottam tudni, hogy mihez tartozok. Örülök, hogy nem katolikus lettem, mert az egyházat viszont teljesen fölöslegesnek tartom, mert nem rugalmas és sokszor nem ítél helyesen meg embereket (
Javítás: A református H. "nagymagyarpap" Lóránt) és más dolgokat
(Kiegészítés: nőpolitika, születésszabályozás). Így évente egyszer jelentkezem a templomban, névtelenül adakozok, hogy más, nálam rosszabb helyzetben levő embernek kicsivel jobb lehessen (nem a saját lelkiismeretem miatt!).
De bizony Istenemre! Szájba vágnám, aki a gyerekemet ledilisezné és bűnösnek tartaná, nem kiraknám a blogomra, hogy ugye milyen jó fej vagyok, hogy a seggére húztam, azt írta egy másik hibbant is, hogy hármat kellett volna, mert bolond és eredendően bűnös?!
Nem pont az a lényeg, hogy Jézus áldozata az eredendő bűntől (sicc!) megtisztított? És hogy lehet, hogy a keresztény odatartja a másik orcáját is, de megüt egy nálánál 18-40 évvel kisebb emberi lényt, mert nem tetszik a viselkedése? MILYEN PÉLDAMUTATÁS EZ?
Persze meg lehet büntetni és nem is kell eltűrni, hogy terrorizáljon minket, de visszaélni az erőtöbbletünkkel és azt a példát mutatni neki, hogy látod, meg lehet ütni valakit, aki gyengébb nálad, ha nem tetszik a viselkedése? Pláne egy autókázással később, amikor a gyerek már nem is tudja, hogy miért kapja. Büntetni kell, de azonnal (az is büntetés, ha nem kap semmit a boltban, és mégse verés) és utána rögtön elfelejteni az egészet!
Volt ott egy szimpatikus hozzászóló, aki a verés helyett egy pohár vízzel való leöntést vagy az arcmosást javasolta (ez egy Mekiben nem is ütközik semmilyen nehézségbe) - azt például simán elképzelhetőnek tartanám, hogy működik és bőségesen elegendő "büntetés".
Sok rosszat mondhatnék el anyámról, de megütni csak egyszer ütött meg kamaszkoromban - mondjuk, akkor mindjárt igazságtalanul. (Nemző)apám persze rendszeresen vert minket, amíg nem váltak el és (nevelő)apám is csak egyszer pofozott meg, amiről rögtön elismerte, hogy hiba volt (bár nem voltam teljesen vétlen, de azért pofont se érdemeltem volna) és egymás vállán bőgtük ki magunkat. Szóval pontosan tudom, hogy miért gondolkozom így erről.
Erre szokták mondani: "Csak a barátaimtól ments meg, Uram, mert az ellenségeimmel elbírok magam is!" Talán egyes gyerekek esetében az is megállja a helyét: "Csak a szüleimtől ments meg, Uram!"
