2011. április 28., csütörtök

Catchpa a mailto elé

Pin It Now!
Most nyugodtan mondjátok: A tiedet! :o)

Aztán megmagyarázom, hogy mi is ez. Szóval: a külsős sablonokban gyakran találhatunk vízszintes navigációs sávot (mint itt fenn, ahol én a blogjaimat és az emailcímemet állítottam be), amit személyre szabva, a fejlécen mindig megtalálhatja az érdeklődő az emailcímet. Ezzel azonban van egy kicsi baj. Ugyanis eredendően, ha itt úgy adjuk meg az elérhetőséget, hogy a <a href="mailto:username@domain.hu">Emailcímem</a>, akkor bármilyen bénácska kis spamrobot kigyűjti a mi kis titkunkat, az emailcímünket és jól eladja bagóért spamelőknek, akik imigyen rábeszélhetnek, hogy könnyelműen viagrát vagy hamis rolexeket vásárolhassunk az ezredik ilyen témájú emailből.

Dehát ez az amiből nem kérünk, amiért megfosztjuk emailcímünktől a kedves leendő blogos barátainkat és így tovább.

De mit is tehetünk akkor? Hát azt, hogy egy külön erre szakosodott oldalon generálunk egy linket, amit az egész mailto helyére írunk <a href="http://tinymailto.com/37e8" target="_blank">Emailcímem</a> Ezt egyébként bárhova bemásolhatjuk így, mindenütt új lapot nyit majd, ahol az analfabéta, buta kis spamrobot csak bután néz, meg propán is és nem tudja beírni a catchpát és nem szerzi meg az emailcímünket. :o) Próbáljátok csak ki fenn itt nálam! Ráadásul ezen a TinyMailton választhat az érdeklődő egy rövidebb és egy hosszabb catchpa között, ha a hosszút mindig mellégépeli.

Itt rejthetitek el a saját emailcímeteket: http://tinymailto.com/

És még megadom azt is, amit először találtam, de szólok előre, hogy az én sablonom csúnyán összeveszett vele és nem működött. Recaptcha

Hölgyeim és Uraim

Pin It Now!
Illő tisztelettel értesítem Önöket, hogy idén is megrendezésre kerül a...

"Corvinus Díszkert Egyetemi Virágkiállítás és Vásár a Budai Arborétum területén

Tisztelt Egyetemi Polgárok!
2011. április 29-május 1. között 9.00-18.00 óráig a Budai Arborétum területén kerül sor a nagy hagyományú Corvinus Díszkert Egyetemi Virágkiállítás és Vásár megrendezésére. Mint minden évben, a színpompás kiállítás mellett számos híres kertészeti áruda kínálja termékeit, s szaktanácsadó cégek válaszolnak az érdeklődők kérdéseire.

A kiállítás látogatóit a kiegészítő programok mellett, orchidea és bonsai kiállítás, növényvásár, palántavásár, gyerekprogramok, virágkötészeti tanfolyam, valamint fotókiállítás és szaktanácsadás várja.

Az Ex Horto Kft-vel kötött szerződésünk alapján teszem közzé, hogy április 29-én a nappali tagozatos hallgatók diákigazolványuk bemutatásával ingyen látogathatják a rendezvényt. Kérem, hogy a Villányi úti G épület főbejárat melletti kétszárnyú nagykaput /Budapest, XI. Villányi út 29-43./ vegyék igénybe a zökkenőmentes bejutás és a kedvezmény érvényesítése érdekében.

Kellemes időtöltést kívánva üdvözlettel

Dr. Hrotkó Károly egyetemi tanár
a Budai Campus Koordinációs Tanács elnöke"

Máris megtérült, hogy folyton jön a Corvinus hírlevél. Ha láttok ott hezitálni egy rózsaszín pulóveres kövér némbert, az én leszek, amint éppen nem tudom eldönteni, hogy a szívvirág és a kakukkfű mellé még milyen szépségeket vásároljak meg. Esetleg a K épületben is fogok a hagymások között dőzsölni.

2011. április 27., szerda

Hazajöttem

Pin It Now!
Nagyon jó kis húsvétunk volt, azt leszámítva, hogy minden pasi - a gyerekeket kivéve - lebetegedett valami vírusban. Jó sok finom halat ettem: Oslić-ot (Seeheckt), Seebarsch-ot cigányszósszal ("faolaj"+fokhagyma+petrezselyem öntet), hihetetlen mennyiségű blitvával (mángold) meg slancit (egyenes perecek).

El is felejtettem, hogy jön Jeti békéscsabai volt osztálytársa, aki tök vicces és kedves a családja. Hozott finom meggypálinkát, de olyat, hogy na! A kiürült pohárnak félóra múlva émelyítő meggyillata, nem győztem szagolgatni. :o) A hétvégén egyébként tisztára alkoholizáltam, meghívtak pro sec-re (helyi desszertbor, jobb, mint a tokaji aszú), gin-tonicra, ittam potyapálinkát és jägermeistert. Kaptok is egy videót:



Közel az összes Zola-regényt kiolvastam a Rougon-Macquart folyamból (Most tartok a Hölgyek öröme elején), így aztán közel kiábrándultam az emberiségből. :o) Kénytelen leszek olyan regényt olvasni, ahol az asszonyok nem házasságtörők, vagy totál idióták és a férfiaknak nincs kitartott szeretőjük és nem is isznak és nem is verik a feleségüket, gyerekeiket.

Mindegy, azért szeretem a szókimondó és kegyetlen stílusát. Csak a Mouret abbé vétkén húztam fel nagyon, mert amúgy mindenki elnyeri méltó "jutalmát", kivéve ebben a regényben, ahol a 16 éves lány hal meg és a 26 éves pap, akinek több esze is lehetett volna, elégedetten életben marad. Bár némi vicc, hogy a rosszindulatú, gyökér, másik papnak a nagybácsi levágja a fülét és megígéri: "A másikat, majd legközelebb!". :o)

Befejeztem Veronica Marsot is, legnagyobb szívfájdalmamra. Mostantól megint a tévé lesz a háttérzajom.

Ma sanyarú sorsom volt, mostam, teregettem, vasaltam, ráadásul Jeti is későn jött haza. :o(

A legjobb Fiam-8. Hogy őszinte legyek, amikor Amerikából jöttem, nem tértem vissza a régi szép időkhöz, amikor tüzetesen átnézem a cuccát és szigorúan megíratom a leckét, és radírozok, mert nem elég szép. :o) Így aztán a múltheti fogadóóra után kellett bepótolnom kellemetlen kötelességemet. Elég sok leckehiányt találtam, olyat is, amire a tanárnénik nem jöttek rá. :o( Tegnap Fiam-8 zokszó nélkül írt ezért több oldalon keresztül és ragyogó szépen. Ma ezzel szemben lesírta a munkafüzetét, mert a tanárnéni sok leckét adott fel. Három teljes sort, hát nem felháborító? :oD Azért elkészült a lecke, elengedtem a délutáni alvást és mindjárt jön az angol tanárnénink. És megtekintettük a HP hét és felet.

Rend van és hazajött Jeti is, hozott gyümölcsöt és csinált banánturmixot. Elfelejtettem pénzt kérni tőle, így csak egy ötszázassal voltam itthon, de mivel szorítunk a nadrágszíjon, ezért nem szívesen kérek pénzt, mert az első válasz, hogy az ő pénztárcája is kong. Ami jogos, de én se Q-kra kérem, hanem a spárban szórom. Jó és néha a dvd-boltban, de azt még hónapokkal ezelőtt rendeltem, amikor a xpress írt, hogy elővételben lehet rendelni a HP 7 és felet. Azóta becs'szó nem csináltam ilyet.

2011. április 21., csütörtök

Forráskód

Pin It Now!
A matek szekciónak igaza volt, a Veronica Mars szekció nem bánta meg, hogy elment megnézni a Forráskód c. filmet. Hát, ez pontosan az a típusú film, amit imádok! Nem is tudom, mi ütött a filmkészítőkbe, hogy egyszerre három ilyen jó filmet is mozikba adtak.

Persze, a film elég elején én már rájöttem, hogy ki a merénylő, de addig is kiválóan elszórakoztam a történeten, amíg a kicsit bamba, de erősen jóképű főszereplő is rájött. Annyira jó az alapötlet, hogy vissza lehet küldeni egy elmét egy merénylet előtti utolsó nyolc percre, az egyik áldozat testébe, hogy mindent megfigyeljen. A végével egy kicsit elégedetlen vagyok, mert túlzásba vitték a hepiendet, de azért el lehet fogadni. :o)

Angolul néztük felirattal, így szinkronizálnom kellett a kicsinek, aki még nem olvas olyan gyorsan. De nyelvgyakorlásnak se volt rossz, mert nagyon szép angolsággal beszéltek. És tök jó azért is, mert így megmagyarázhattam egy nyolcévesnek a párhuzamos valóságokat. Nem volt könnyű, de azt hiszem sikerült. :oD

A két kicsi pedig totál hibbant. Reklámoztak valami horrorfilmet, amit Steven Spielberg rendezett és kitalálták, hogy meg akarják nézni. Persze lehet, hogy álszent vagyok, hiszen egy velük egykorú gyerekszínész szerepelt a filmben, de nem fogják látni, ha rajtam múlik.

Most továbbnézem Veronicát (Duncan már elrabolta a lányát). Aztán pedig megyünk megnézzük a Riot is.

Szóval a heti filmajánlóm:
1. Csúcshatás (Limitless) - Robert DeNiroval és Bradley Cooperrel, aki az exemre hasonlít.
2. Sorsügynökség (The Adjustment Buro) - Matt Damonnal és Emily Blunttal, aki nagyon helyes.
3. Forráskód (Source Code) - Jake Gyllenhaallal és Michelle Monaghan, aki szintén helyes.

További szép délutánt!

Húsvéti szünet! Ujjéééé!

Pin It Now!
Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de én legalább annyira utálom a sulibajárást, ha nem jobban, mint a gyerekeim. :o) Így aztán a húsvéti szünetig hátralevő napokat nem győztem visszaszámolni. :o) Komolyan, felhozom Tanyafalváról a táblát majd tanév végére és rajzoljuk a vakációt! ;ol

Valahol olvastam, hogy elkeserítő mennyi szmájlit használunk és tulajdonképpen igaz is, de én mégis imádom az emoticonokat még akkor is, ha itt csak betűkből állítom össze. :o) Egyébként emailben is jobban szeretem betűkből, mert nem esek ki a gépelésből miatta.

Szóval a kedélyállapotom kiváló, Fiam-13 matektehetségét gondozza Óbudán Jeti kíséretében, Fiam-8 Scubidoo-t néz a konyhában és nekem pedig megjöttek a dvd-im. Harrypotter 7 és fél, Minden egér szereti a sajtot és a Veronica Mars második évada. Az elsőt elsumákolták, majd újra meg kell rendelnem. Nem szánalmas, ha egy két hónap híján 36 éves vénség - mint én - egy ilyen tiniszappanoperáért lelkesedik? Jó, persze már kinőttem abból, hogy Loganbe vagy Vivilbe szeressek, de azért lelkesen drukkolhatok Veronicának, nem? ;o) Szóval már be is raktam és nézem, miközben ide bejegyzek.

Holnap pedig irány az Adria öreg barátainkkal. Ilyenkor mindig kicsit szűkös a kocsi, de annyira viccesek és olyan kiegyensúlyozottak, hogy jó a társaságukban nyaralni. :o)

Még mindig játszom a photoshoppal. :o) Leírom végülis, hogy belevágtam a digiscrapba, de még csak a három első kép van kész, a negyediknek a hátterével sehogy se vagyok kibékülve, a végén még fehérre hagyom. És még kell választanom legalább hat képet a többihez.

Jetiék nemsokára jönnek és kimegyünk a józsefvárosi piacra pénzt szórni melegítőkre meg ilyesmikre. Muszáj elcipelni a gyerekeket is, mert egyrészt anyámat már nem láttam, amióta kiidegelt még valamikor januárban - nem panaszképpen mondom ám! - másrészt Fiam-22 is visszament Pécsre. Jeti elmondta neki a véleményét a kapcsolatáról, de szerencsére nem vesztek össze és a levesestálam is megvan még. :o) Mindegy, ami hibát el kell követniük, majd elkövetik maguk. Reméljük, hogy a történelem csak az elején ismétli önmagát, és végül jól sül el minden. Persze nem mintha már az esküvőt terveznénk, szóval kábé kár is a gőzért és izgalomért. Meg egyébként is, nekem semmi bajom a lánnyal, bár kétségtelen, hogy bizonyos dolgokban dejavut érezhet Jeti.

A volt évfolyamtársam - cserébe a kidolgozott tételekért, amit amúgyis odaadtam volna neki, hiszen odaadtam a másiknak is - megígérte, hogy próbál Wageningenben kérdezősködni. Mondjuk Hollandia nem a szívem csücske, bár Amszterdamot imádom. De ott például simán lehet, hogy elég az angoltudás és ráérek a hollandot megtanulni. Meg az is lehet, hogy A. simán elfelejti, amit írt. :o) És valljuk be ez sokkal valószínűbb, mert bár kedves lány, de nem az a típus, akit érdekelne mások nyomora.

Egy érdekes típushoz tartozik, biztos észrevettétek már ti is, hogy a plázacicák egy részének valami baja van a szó végi mássalhangókkal és például akkor helyett akko'-t mondanak, -ért helyett -ér'-t és így tovább. Egyébként a szó közepi mássalhangzótorlódásoknál is ki-kihagynak ezt-azt és valahogy olyan jellegzetes lesz a beszédük, hogy nem számít, hogy Dunaújvárosból, Bajáról vagy Pestről származnak-e, egyszerűen csak tudni lehet, hogy kissé sekélyesen gondolkodnak és fő problémájuk a helyes fiúkon túl, hogy a "weszkócsizma" megy-e a farmerjük hosszához - bármit is jelentsen ez.

Fiam-8 bejött és pályakészítést végez a heroes-ban. Remélem, hogy a saját gépén, különben háború lesz. Nem tudom megállapítani, mert egyforma a laptopjuk. Hát, igen. Kicsit geek a család, nálunk a kütyükre szánható pénz soha nem tűnik pazarlásnak. És a fő vicc, hogy a barátainkat is megfertőzzük vele, már más családokban is külön-külön laptopja van a családtagoknak. Nálunk ez azután következett be, hogy Fiam-24 még zsenge ifjúkorában a kazah zeneletöltőt használta. Mondjuk úgy, hogy igen komplikált volt a vírustól megszabadulni, bár a format C végül bejött. Így külön laptopunk lett Jetivel az asztali gép mellé. Aztán Jeti elgondolkodott, hogy miért is kéne egy böhöm nagy dögöt kerülgetni, amikor már a laptopok hasonló áron sokkal kisebb helyet foglalnak és nem helyhez kötöttek. Így aztán amikor legközelebb új gépet vettünk, a régi laptopok levándoroltak az ifjabb generációhoz. Ez annyira jól sült el, hogy már nem is tudom hogyan, de mára mindenkinek saját laptopja lett és amikor valamelyikünk letölt egy zseniális vírust, akkor nem az egész család minden cucca kerül veszélybe. Jeti nagyon óvatos a neten, szóval nála nem szoktak vírusok lenni, de bevallom én egyszer hentai-szexszel bekaptam. :o) Nem azért, mert perverz vagyok és rajzolt figurákra gerjedek, hanem mert a kicsik megkérdezték, hogy mi a különbség az anime és a manga között és némi kutatást végeztem. Hogy mi a különbség, azt azóta se tudom, viszont megtudtam, hogy létezik még a hentai és az teljesen megkülönböztethető, viszont nehezen kommunikálható a gyerekek felé. :o) És eközben az egyik csodás videó kellemetlen ajándékot hagyott a gépemen. Pontosabban az is lehet, hogy több csodás videó hagyta azt a kis csomagot a kupacnyi spyware és egyéb nyalánkság tekintetében. Szerencsére a Spybot elbírt velük, de azért azóta nem folytattam további tanulmányokat a témában. :o) Pedig szerintem a rajzolt szexben tényleg van valami izgató (jó, mondjuk a tintahalas durva volt). Na, de a vírusok és kémprogramok egyáltalán nem szexik.

Most be kell fejeznem, mert megyünk a Lurdyba moziba. Úgy látszik a matek szekció sztornózta a piacot. Nem is bánom igazán, végül is van ezer kínai az utcánkon.

2011. április 18., hétfő

Hülye álmok

Pin It Now!
Írtam már, hogy úgy működöm, hogy ha álmodok valamit, még ha bődületes ökörség is, valahogy feldobja a napomat. Rémálmom igazából nem szokott lenni, mármint olyan, amiből szívdobogva és félve ébredek soha. Persze idegesítő álmok, hogy üldöznek autóval vagy csak meg akarnak ölni vagy hogy beragadok a liftbe szoktak lenni, de az autós üldözés személytelen, mert csak a saját kocsimat látom belülről, ha meg akarnak ölni, sose látom, hogy ki az, csak tudom, hogy bújkálnom kell és a liftet fel vagy le kell vinnem valamelyik másik emeletre, mert csak a mi emeletünkön nem nyílik az ajtó. Szóval semmi igazán rémisztő. Tegnap reggelre virradólag viszont azt hiszem megszületett az első rémálmom.

De kezdjük elölről!

Álmomban egy gyerekkori barátomhoz ugrottam fel, aki az anyjával él, de már külföldön laktak. Csak Fiam-8 jött velem, de ő még 2-3 éves volt álmomban. Az anyuka mutogatta nekem a nippjeit és megláttam valamit, amit kihúztam, de mellette voltak Gábor szívószálai, amivel a szörpöt issza és kirántottam azt is, szétszóródott a sok szívószál a padlón. Szedegettem össze és észrevettem, hogy a görbülő részét menetesen lehet az egyenes részhez csavarozni. És akkor eszembe jutott, hogy lehetne ilyen szívószálat forgalmazni, de úgy, hogy valami trükk is legyen benne, például kicsi turbinaszerű rész, meg spirál és akármilyen hosszúra lehessen építeni. És akkor arra gondoltam, hogy ha FELÉBREDEK, ezt az ötletet okvetlen el kell mondanom Jetinek. :o) Majd ezek után kimentünk az erkélyre, mert Fiam-8 (álmomban-2) felmászott az erkélykorlátra. És mire odaugrottam ki is esett, már csak a bokája hűlt helyén markoltam a levegőbe. És a 12. emeleten voltunk. Úgy éreztem, hogy megáll a szívem, mindjárt meghalok. Majd arra gondoltam, hogy dehát ez csak egy hülye álom, akármit tehetek és VISSZAGONDOLTAM az erkélyre a kisfiamat és bevittem a szobábba.

Nem tudom, mit mondjak, ez történt álmomban. Egyrészt megvan, hogy mi a rémálmom: baj éri a fiaimat, másrészt hihetetlen hülye vagyok álmomban, mert mindig ráhagyom a tudatalattimra, hogy miről álmodjon, még ha ilyen furcsán korrigáltam is. Nem értem, hogy miért nem valami klasszat álmodok, például, hogy az óceánban úszok egy delfinnel. Vagy repülök. Vagy bármi. Miért kell nekem álmomban szívószálat szedegetni, mint valami elfuserált Hamupipőkének?

Aztán megnéztük a Sorsügynökséget Matt Damonnal. Nagyon jó volt! Nem is hittem volna, hogy ilyen jó. Egyrészt M.D-nek jólállnak az ilyen tépelődő és kissé deviáns karakterek, akik nem azt teszik, amit elvárnak tőlük, másrészt beleszerettem a partnernőjébe, Emily Bluntba. Komolyan! :o) És lehet, hogy hülye vagyok, de imádom a hepiendeket is.

Aztán eszembe jutott, hogy akár létezhet is egy ilyen sorsügynökség, mert más magyarázat nem adható a szerelemre. Hogy hogyan mehet hozzá egy teljesen más habitusú emberhez egy ilyen racionális nő, mint én. :o) Mert minden észérv Jeti ellen szólt, és mégis hozzá vonzott a szívem (és a kémia is, de ez más lapra tartozik). És ő hogy vehetett el engem, amikor az ő mértékével mérve én egyszerűen lökött vagyok. Még ma is. És mégis: májusban évfordulunk és hihetetlen, hogy már 14. éve együtt vagyunk és leszámítva a zsörtölődéseinket és a néha komoly veszekedéseinket, azért másnapra mindig megenyhülünk, mert hiába nem értünk egyet, nem tudnánk egymás nélkül élni, így inkább engedünk a másiknak egy kicsit. :o) És hát persze az idő java részében vagy teljesen egyetértünk vagy kiegészítjük egymást, vagy ráhagyjuk a másikra az agybaját, mert szerintünk úgyis mindegy. :o) Én például nem tudom elképzelni, hogy azért cirkuszoljak, hogy ki hol nyomja meg a fogkrémes tubust vagy hogyan rakja a helyére a wcpapírt. Jeti néha meg akar tanítani az ő takarítási módszerére, de tudja, hogy úgyse fog menni. :o)

2011. április 15., péntek

Zorán: Így is jó

Pin It Now!


Ahogy Mágika az A zűr zavar blog szerzője szokta mondani: Mára ezt! :o)

Itt a dalszöveg is: Zorán: Így is jó.

"Jobb nem is jár, ha nekünk így is jó!"

Esti beszélgetés

Pin It Now!
Jeti: Zsiványasszony, lefekvés van, kapcsold ki [a laptopod] és gyerünk aludni!
Én (olvasás közben): Máris.
Jeti: Ismerlek, a máris nálad azt jelenti, hogy "Hajnali ötkor jövök aludni, Jeti!".
Én (még mindig olvasás közben): Nem is. Csak még ezt elolvasom.
Jeti: Nem hiszek neked! Utoljára akkor voltál őszinte, amikor felsírtál a megszületésed után.
Én: Nem. Valójában örültem, hogy végre megszülettem. :oD

No, we didn't :o(

Pin It Now!
Mostanra belenyugodtam, hogy már megint közbejött valami a külföldön éléssel kapcsolatban. De előbb-utóbb majd lesz valami. Most megint várunk. Bárcsak tudna végre valaki dönteni és nem csak ígérgetni!

De nem nyavalygok. Jó kedvem van, a múltkori bejegyzésem bevonzotta fizetett kormánypárti kommentelő ellenére is. ;o) Na, jó, lehet, hogy ingyen csinálja.

Még azért is lehetne rossz kedvem, mert a rossz hírek miatt összekaptunk Jetivel, de ma fatalista hangulatban vagyok és magam is kíváncsian várom, hogy mi lesz. Még az is lehet, hogy - mivel ahogy mondani szokták "a java hullik" és remélem, hogy szeret a jóisten annyira, hogy ne kelljen tovább itt senyvednem - a fejemre esik egy tégla a Holokauszt emlékház mögötti házról, ahol omlásveszély van. Úszás után figyeltem is, de sajnos nem. :o) Lehet, hogy nem érdemlem meg.

A házban megint meghalt egy nő 55 évesen. Karácsonykor a "egyik X-né" (ugyanaz a vezetéknevünk és mi vagyunk a "másik X-ék"), akit a legjobban kedveltem a házban, sokat beszélgettünk is. Most a másik szomszéd néni halt meg és ez is hihetetlen. Mindketten erejük teljében voltak ugyanis látszólag. X-nével, Évikével egy embólia végzett, de a szomszédékat azóta nem láttam, hogy részvétet nyilvánítsak, szerintem nincsenek is itt, mert nem hallom a nagy kutyát az ajtó mögül.

De ne beszéljünk halálról, még akkor sem, ha ilyen megrázó. Talán lesz egy új ügyfelünk az elvesztett kettő helyett. A titkárunk házasodik, a szakértéssel megbízóm szintén házasodik. Kaptam új anyagot, mert az előzőt már jól megszakértettem. :o) Nem politikailag, élelmiszerbiztonságilag. ;o)

Közben készítem a 10 képet arról, amit szeretek, de előre szólok, csalni fogok! ;o)

Az úszás már túl jól megy. Szegény Jeti nem is bírja az iramot, nekem meg a karom felső része már feszesedik és kerekedik és sajnos meg se kottyan a félóra. Igyekszem nehezíteni a köröket, például a hátúszáson csak lábtempó pl. csak egy körig megy, akkor már elfárad a lábam. Ma különösen sokan voltak, a szaunát ki is hagytam, mert nem szeretem a tömeget odabenn. :o) Pláne, hogy hihetetlen beszélgetéseket vagyok kénytelen kihallgatni. Pl.

Orvostanhallgató 1: Tudod ki az Éger István?
Orvostanhallgató 2: Nem, ki?
Orvostanhallgató 1: A MOK elnöke, tudod!
Orvostanhallgató 2: Ja, aha! Mi van vele?

Nő 1: Én nem iszok ásványvizet, mert a benne levő kémiai anyagok ártalmasak. Vettem víztisztítót.
Nő 2: Én se szeretem, de X miatt muszáj vennünk, mert ő csak a szénsavas vizet issza.
És így tovább sekélyen szántóan, de legalább teljesen hozzá nem értéssel.

Sportújságírók csevegése, hogy melyik csapat, mennyit nyúl le és hogy bement ingyen a vendégszektorba, mert neki ez jár.

Középkorú teherautósofőr vitte a prímet, akivel a sörivási és gyomorégési témában nekem kellett beszélgetnem, mert óvatlanul elárultam, hogy dietetikus vagyok. ;o) Nem tudom, komolyan gondolta-e, hogy majd a törökfürdőben ledumálom arról, hogy esténként 4 üveg sört igyon. Mondtam neki, hogy az alkohol fokozza a savelválasztást, csökkentse 1-2 üvegre és egyen is mellé, de nem hiszem, hogy volt foganatja.

A fő kedvenceim azok, akik bejönnek a finn szaunába és mielőtt még rápillantanának a hygrométerre, már jól meg is locsolják a köveket, hogy meg lehet fulladni.

Ma nem akartam ilyet, így passzoltam. A Jakuzzi különben is dögszagú volt és belegondolva, hogy abból a dzsuvás léből jön át a többség, nem mertem mély összefüggésekbe bonyolódni a személyes higiéniájuk és a velük szaunázás kapcsán.

Tegnap kétszer is moziztunk. Jetinek nem volt semmi dolga és elhívott a Limitless c. filmre, amiben Robert DeNiro is játszik. Hát gyerekek, zseniális volt annak ellenére vagy éppen azért, mert hepiendet erőltettek a végére. Még az se nagyon zavart, hogy a főszereplő tisztára hasonlít az exemre. :o) A történet alapja, hogy mi lenne, ha létezne egy átlátszó pirula, ami munkára bírja az agyunk nem használt részeit is és 100%-on működik, amíg a gyógyszer hatása tart. Hát, nekem is kell ilyen! ;o) Nézzétek meg, nagyon jó! Persze a főhős egy szokvány amerikai idióta (Hamupista), aki csomót bénázik, mégis mindent visz a végén.

Aztán este megnéztük a Hopp-ot. Nagyon kedves kis mese, beigazolja, amit már Fiam-13 régóta mondogat: A kiscsirkék gonoszak. ;o) Szerepel benne David Hasselhoff és ezúttal normálisan, nem úgy, mint a Spongebob movie-ban, mint egy rossz vicc. A nyuszik és a nem gonosz kiscsirkék ölelgetnivalóak benne és tök jópofa a húsvéti édességüzem, ahol kiscsirkék a húsvéti nyúl "manói". A bónusz poén a Végzet tojása, ami a húsvétinyúlság jelképe. :o) A doboló nyusziifjonc miatt több, ütős számot is belenyomtak, szóval igazi családi vígjáték, kevés konfliktussal, amelyek megnyugtatatóan rendeződnek a végére.

2011. április 13., szerda

Független híradó?

Pin It Now!
Egyszerűen nem kéne néznem, amikor tételesen cáfolni tudom a híreket.

De most csak egy kérdésem van: miért állítják be a fideszes politikusok, hogy az állam fizet a munkanélkülieknek? A kormány - amit tévesen folyamatosan államnak hívnak - a befizetett járulékokat ÚJRAELOSZTJA és nem a saját pénzével gazdálkodik, hanem a MI PÉNZÜNKKEL. Lehet, hogy vannak potyautasok a rendszerben, de harmadára csökkenteni a munkanélküli ellátást, miközben a járulék összege változatlan marad mégiscsak pofátlanság.

És ezt úgy mondom, hogy mi is fizetünk utánam és mégse kaptam még start-kártyát se, nem hogy munkanélküli járadékot a gyes után. De nem mondtam, hogy akkor nem fizetek semmit...

A hatalmas államadósságunkról meg annyit, hogy a japánoknak is több van, mégse sírnak, hanem normális beruházásokra költik, nem kamupályázatokra, amiket csókosok visznek el. És a portugálok a mi államadósságunk többszörösét kapják meg most az Uniótól.

Persze így már érthető, hogy aki csak a "hivatalos" sajtóból tájékozódik, az még büszke rá, hogy a fideszre szavazott, mert majd a "fiúk rendet csinálnak". Hát, akinek nem elég bizonyíték a hozzánemértésükre az, hogy a rendcsinálás a privát pénztárcájában kezdődött, az szerintem meg is érdemli, ami még jön...

2011. április 12., kedd

Játék Erzsónál

Pin It Now!

Tudjátok, hogy nem szoktam részt venni játékokban, de bevallom ez most nagyon csábító. Aki szépséges táskát szeretne nyerni: Táskák az alig.blogon

2011. április 11., hétfő

Yes, we did it! :o)

Pin It Now!
Jó hír minden rakáson. (Azért még nem költözünk.) Éppen időben, mert már kezdett siratófallá változni a blogom és igazából nem szeretek nyavalyogni. Közben eszembe jutott, hogy még a képeket se állítottam össze a játékhoz, amit Lepkevártól kaptam. De azt is megcsinálom, hogy ne csak morgolódást olvassatok tőlem. :o)

Találtam a neten egy csomó munkalehetőséget, még nem küldtem el a pályázatokat, de leülünk majd Jetivel és szétküldjük. Neki nem volt ilyen jó napja, pár pofonba beleszaladt, de jól bírja a gyűrődést. Megtudtam tőle tegnap este azt is, hogy mi a fő baja, de már csak azután, hogy megírta a véleményét Fiam-22-nek a barátnőjéről. Lehet, hogy jobb is az elején tisztázni, mielőtt komolyra fordulna, de én őszintén úgy gondolom, hogy nincs értelme. Jetinek se használt a földhöz vágott herendi levesestál, mégis elvette az első nejét. Szerintem ezzel Fiam-22 is így lesz és rá kell hagyni, mert nincs értelme haragban lenni a gyerekünkkel, mert tévesen választ párt. Az ő dolga, az ő választása. És még úgyse hiszik el, hogy ezt nem a rosszindulat mondatja, hanem a tapasztalat. Meg kell tapasztalniuk maguknak.

Persze lehet, hogy érdemesebb előre elmondani, amit gondolunk. Hiszen öcsémnek se mondtam el, hogy hülyeséget csinál és mára össze is veszített minket a sógornőm. :o( Most aztán van az öcsémnek két gyereke, devizahitele, egy anyja, aki inkább olyan, mintha anyós lenne, egy bennlakó anyósa, meg egy neje, aki a szomszéd Jocóval nézi a foci-vb-t, amíg a fia és férje a szülinapomon van nálunk és lehet, hogy a kisebbik tőle is van... És mivel ez a kedves kis asszonyka elég nagyravágyó és követelőző is, ezért a viták is állandó napirenden vannak, ezért is ültettek fel kétszer a fiaim szülinapján, amikor mégse jöttek el, hiába sütöttem-főztem.

Anyám egyébként velem is olyan, mint egy rossz anyós, de mivel öcsém a kedvence és oda hetente többször is megy, míg hozzánk legfeljebb havonta egyszer, ha nem tudok kibújni alóla, ezért öcsém többet szív. Megőrülök, ha eljön hozzánk, mert mindig kitalál valami hülyeséget, amivel összeugraszt minket vagy csak simán felbosszant.

De ezt nem panaszképpen mondom, mert már megint nyavalygás lesz belőle, pedig semmi rossz kedvem nincs ám! :o)

Ma voltam úszni és rémesen kiestem a rutinból a hat nap alatt, nem is hittem volna. De nem híztam ám az USÁ-ban, mert az Applebees-ben ettünk 500 kcal alatti kaját Fiam-24-gyel. És most 87,5 kg vagyok, aminek nagyon örülök, és legalább próbálom tartani. Pedig tényleg csak a diétát tartottam be, nem mozogtam semmit. Ennek a jegyében reprodukáltam az ottani menüt: Csirkemell dijoni mártásban gőzben párolt zöldségekkel. Jeti éppen most mondta, hogy a csirke isteni és ő mindig szeretni szokta a zöldségköretemet, de ez az eddigi legjobb zöldségköret, amit adtam neki enni. Pedig csak annyi történt, hogy a tésztafőző lábasomban (aminek van egy lukacsos felső része) gőzben pároltam meg a zöldségeket minimális só hozzáadásával. És nem is értem, hogy eddig miért nem így készítettem (kivéve a zöldbabot párszor). :o)

Tényleg nagyon finom lett, ajánlom kipróbálásra! Igazi zöldségíze van, amit csak fokoz, hogy véletlenül biorépát vettem. :o) De a brokkoli is teljesen más ízű így, Fiam-8 meg se ette, mert szerinte ribizliíze volt. Pedig szereti szegény, de tényleg erősebb volt az íze, mint a vízben lúgozott brokkolinak. A cukkini utoljára készült el, azt most fogom megkóstolni vacsorára, a sárgarépa pedig mind elfogyott.

Ha valaki dietetikus gyereke, az ilyen hátrányos helyzetű. Fel se merül, hogy ne szeressék a zöldséget. Előbb tudták, hogy miben van vas vagy vitamin, mint a lakáscímünket. :oD Sőt szegények még "főzni" is tudnak. Fiam-13 óvodás kora óta maga készíti a majonézmártást a kukoricához, gyakran engedem, hogy pörköltalapot készítsen vagy a süti hozzávalóit közösen keverik össze a szakácskönyvből, amióta tudnak olvasni. Tudom én, hogy fiúk, de mivel a menyeim nem tudnak főzni (vagy nem szoktak) és a nagyfiaim - saját bevallásuk szerint - maguk főznek, ezért nincs sok elvárásom a mai lányokkal szemben, már high-tech emancipáltak és burgerkingen meg salátabáron élnek, vagy tudom is én... :o)

A dijoni mártást meg úgy kell elképzelni, hogy egy nagy fej hagymát karikára vágtam, üvegesre pároltam és rátettem a csirkemellfiléket. Vízben kis sóval és dijoni mustárral megpároltam, majd a húst kivettem, a szószt átszűrtem egy szószos lábosba és kevés zsemlemorzsával meg főzőtejszínnel sűrűre főztem. Egy kis cukrot még tehettem volna bele a tejszín előtt, de fogyókúrázom vagy mi van. :o)

És amit még főztem: pulykanyakból húsleves. Ez az egyik legfinomabb húslevesem, egy fogorvos feleségétől tanultam és nagyon ízletes mindig. Nem annyira, mint az igazi tyúkhúsleves vagy a marhalábszárból főzött, de azért a csirkebecsinált levesnél ezerszer jobb. Ebből csak én ettem egy kicsit, mielőtt mentem a fiúkért a suliba, szóval holnap már csak cérnametélt kell bele a gyerekeknek. Én itthon tészta nélkül szoktam enni, amióta örökké fogyózom. :o)

Most úgy érzem hulla vagyok. Egész este alig tudtunk aludni, mindenen járt az agyam és Jetié is. Most mi voltunk a rosszak, csak ránk nem szóltak ránk a szüleink, hogy csend legyen, hogyan fogunk reggel felkelni, ha rajcsúrozunk. :o) Pedig Jeti még laptopozott is.

Aztán hirtelen reggel lett, elmentek a suliba, én hullára takarítottam magam, aztán hazajött Jeti, elmentünk úszni, aztán bevásároltam és főztem, mehettem a fiúkért. Aztán leckét írtunk, volt angol órám is meg a fiúknak karate és most leültem netezni, pedig szakérteni kellene, mert az egyik anyaghoz még hozzá se szagoltam. Ezért tart itt ez az ország, kérem, ahol. :o) De most már megemberelem magam és megyek dolgozni.

De mit csináljak, ha kinyúltam? Legszívesebben aludni mennék, de kitörne a parasztlázadás az ifjúság körében. Mondta Jeti, hogy amíg nem voltam itthon szótfogadtak neki is, most hogy hazajöttem meg már megint csak én vagyok a parancsnok. Nem túl hatékony parancsnok - megjegyzem - mert már tönkre is tettek egy kupac tömőflízemet, amit az asztalon tartottam nejlonzacsiban, mert kelleni fog és már többször visszaszereztem a kis mocskos mancsokból. Legújabban pedig bevizezték, mert így kisebb lesz a gombolyag. Jeti meg kidobta... Vicces kis család vagyunk.

2011. április 10., vasárnap

Új virágok

Pin It Now!
Tegnap legszörnyűbb rémálmom vált valóra: a nyitott kertkapun beügetett hozzánk egy PITBULL! Miközben a gyerekek is kinn voltak. Szerencsére az én hősöm, Jetim éppen a kocsit porszívózta és a porszívócsővel fenyegetve kizavarta, aztán bezárta a kaput. Kiderült, hogy csóróék hat házzal feljebb beszereztek egy kutyát. Nem csoda, a lányaikból kiindulva teljesen idióta család. Szabina lányuk olyan hülye, hogy épp csak nem forog, a nagyobbik meg saját bőrén tapasztalta 16 évesen, hogy a gyereket nem a gólya hozza és ha azt mondom, hogy a gyámhivatal jól tenné, ha elvenné tőle a kis szerencsétlent, akkor nem mondtam még semmit se. Mivel nincs kerítésük és a kutyát nem kötik meg, lőttek az utcai bicajozásoknak... De utálom az ilyen felelőtlen kutyatartókat!!! Mit bánom én, milyen dögje van a saját kerítésén belül, de az, hogy bejön az én portámra már igenis felháborít!

Ezt leszámítva, meg azt, hogy nem találom a régi fényképeink negatívjait, illetve, hogy emiatt lomtalanítás vár rám, hogy bejussak abba a tárolóba, ahol sejtem, nagyon szép napunk volt Tanyafalván. Fiúk a pitbull feltűnéséig görkoriztak az utcán, én turkáltam a lomok között és elültettem pár elnyílott cserepes hagymás növényt és kicsit gyomtalanítottam a pitypangokból.

1. kép: Ez egy mini orchidea, a kis virágai 3 cm átmérőjűek. :o)


2. kép: Már megint nyílik a papagájvirágunk. :o) Ilyen szép virágot boltban nem kapni! Tiszta hamvas, sehol sincs rajta egy makula se és állítólag az egyik lánynál - akinek ősszel adtunk egy levágott szálat - már az ötödik virágot bontja ki. Ami fura, mert csak hármat szokott, de lehet, hogy az éppen egy mutáns volt. :o)


3. kép: És odakinn is nyílik minden. Ez például a hollandiai lila tulipánom, amit tavaly is lefényképeztem. Dupla szirmai lesznek, ha kinyílik. Szépséges!


Most kicsit haragszom a környékbeli kutyákra, mert tavaly valamelyik kiásta a kockásliliomomat és ezek mellett a fentiek melletti rózsaszíneket. Utóbbi még lehet, hogy lesz, de a kockás liliomomnak annyi, semmi se bújt ki a helyén. Annak kicsi hagymái voltak, nem is találtam meg őket, ezért reméltem, hogy megúszták a vandálkodást, de sajnos mégsem! :o(

Nem értem, hogy minek tart kutyát az, aki nem ügyel rá. Ezek a kis nyamvadék szomszédkutyák pedig házőrzőnek is szarok, mert amikor lopták a gyümölcsünket bezzeg kussoltak! Csak kárnak vannak. Nem baj, idén lesz titkos kamera a házon és legalább tudni fogjuk, hogy ki viszi el. Majd megkérdezem, ha látom a boltban, hogy jó lett-e a lekvár a szilvánkból. :o)

Legalább süt a nap

Pin It Now!
Szegény Jeti lefeküdt aludni, mert Fiam-13 igazán kamaszos beszólásaival (nem eszik mirelit rántott húst, ne menjünk Tanyafalvára) kiakasztotta. Így aztán fagyos hangulatban telik a délután, pont ez hiányzott, amíg nem voltam itthon. Vagy mégsem?

Hozzá kell tenni, hogy a mirelit rántott hús éppen azért került az asztalra, mert bélszínt se eszik a gyerek. Értem én, hogy már harmadnapra unja, de tegnap volt máj is és ma ezen túl gyümölcsleves, sült burgonya is, és azokból se evett. Toll a fülébe! :o) Most nem tudom, melyikre haragudjak, ezért inkább ide írok.

Igazából az a baja, hogy szusit akar készíteni és arra akart rávenni, hogy menjünk ki a csarnok alagsorába szusinak valókat venni. Csak nem ezt mondta mindjárt, hanem kerülőútba kezdett. Így aztán a Vásárcsarnok bezárt és most megneteztem, hogy esetleg a Match-ben lehet kapni?! Kénytelen leszek elvinni őket, mert ha feldübörgik az apjukat, még kevésbé lehet majd bírni vele délután.

Nem olyan vészes a helyzet, csak tegnap ki voltam akadva, hogy még várnom kell, ráadásul nem gondoltam volna, hogy ezt megtehetik velünk. De várunk. Jeti ötlete az egész és ha ő nem mérgelődik, akkor én miért teszem, nem tudom. Ha meg ez nem jön össze, majd lesz más. Elvégre még a kormány is megbukhat nyár előtt. ;o) Érdekes, hogy most senki sem sztrájkol, pedig nem bánnám, ha nem járna a bkv vagy nem látnák el az orvosok legalább a többletfeladataikat.

Készülök nevezni a Horgo-blog húsvétra, egy valamit (majd mutatom 15-e után) már meg is horgoltam és úgy tetszik a fiúknak, hogy még egyet kell. :o) Az a jó a horgolásban, hogy lenyugtat és jobb kedvem lesz tőle. Bárcsak ilyesmiből is meg lehetne élni...

Tegnap nagyon érdekes napom volt. Észrevettétek, hogy ellepte a várost a koldusmaffia? És most már még szivatósabbak, mert nem csak ücsörögnek a dzsuvás munkaruhájukban a zsírfoltos szentképeikkel és kántálnak, hanem járnak-kelnek begörbített tenyérrel. Rá is förmedtem az egyikre, hogy sohasem adok pénzt. Sajnos sokan adnak, annak ellenére, hogy szerintem látszik a koldusokon, hogy exportra kaptuk őket az idegenes ruháikban és kiejtésükkel. Gyakran mégcsak nem is beszélnek magyarul, mint a dünnyögős, nagyszakállú pasi (úgy néz ki, mint egy erősen elkoszolódott ortodox görög-keleti pap), aki felváltva jön az utcánkba az "Éhes vagyok"-banyával. Utóbbi legalább ezt a mondatot ismeri magyarul, meg feltehetőleg a rendőr szót, mert egyszer amikor beÜLT az óvoda elé a padra koldulni, megfenyegettem, hogy ha még egyszer ott találom, kihívom rá a rendőröket. Ez a pofátlanság csúcsa ugyanis. Rendes magyar koldus, gyerekesektől nem kér pénzt, majd figyeljétek meg! Én is úgy vettem észre ezt, hogy egyszer odalépett hozzám egy hajléktalan lejmolni és amikor meglátta, hogy gyerek van kötve a hasamra, akkor elnézést kért és odébbállt.

Tudom, hogy ez most kegyetlenül hangzik, de én nem adok a bérkoldusoknak. Ezzel szemben rendszeresen adakozunk az egyháznak, elviszem a vöröskeresztbe (az van a közelünkben) még azokat a használt ruháimat is, amelyekért akár pénzt is kaphatnék és időnként még a krisnásokat és kutyás meg hajléktalan szervezeteket is támogatunk. Azt remélem, hogy a statisztikai 10%, amit megkapnak belőle, bőségesen meghaladja az időnkénti 20-asokat, amit amúgy lejmolhatnának tőlem. És ha én adok, akkor majd megéri átjönni kisbusszal a határon és koldulni.

Persze adhatnék a rendes koldusoknak, de ki a "rendes" koldus? Hogy is dönthetném el, hogy kinek adok és kinek nem? Hát csak úgy, hogy magyar szervezetet támogatok, akinek a a hajléktalanok a profilja. Mert ők nem adják külföldről érkező kamukoldusoknak, akikkel csak a bűnözés jön be az országba.

Elgondolkodtam, hogy miért nem láttam ennyi koldust Németországban vagy Amerikában. Hát, mert ott nem adnak nekik egy kanyit se, sőt büntetik a koldulást. New Yorkban 200$, ha rajtakapnak a kereszteződésben koldulni. Hoppá! A németek meg valószínűleg nem is értik, hogy miért ül ki valaki koldulni, amikor jól működő ellátó rendszerük van. Párizsban és Rómában egyébként ugyanilyen gáz, sok koldus van. Szerintem a turisták miatt, mert például Franciaországban vidéken csak illegális utcai zenészt láttam. Egyébként az utcai zenészeknek sokszor adok, mert őtőlük hangulatosabbá válik az utca vagy az aluljáró. :o) Éljen a következetesség!

De elkanyarodtam nagyon. Szóval az új módi, hogy odajött hozzám két idegenesen öltözött, csúnyácska fiatal és megszólítottak a Nemzeti Múzeum előtt. Megálltam, mert azt hittem, keresnek valamit meg különben is elvarázsolva bambultam a szecesszió építészetéről szóló utazó képkiállítást a kerítésen. Erre akadozva, túlartikulálva közölték velem, hogy tudnék-e segíteni nekik, mert éhesek. Nem tudtam és otthagytam őket... :o( De míg az alkeszt, vagy a külföldit lelkiismeretfurdalás nélkül küldöm el, ezek értelmi fogyatékosok voltak és rosszul éreztem magam, meg kegyetlennek.

Durva kontraszt volt, na! Ha nem ma élnék, akkor szecesszió korában találnám meg a helyemet, azt hiszem. :o) Imádom a kacskaringóit és a virágmotívumokat, a színeket. Lehet, hogy azért, mert bár a mozgó kiállítás képein nem szerepel, de az én általános iskolámat is Lehner Ödön tervezte: Vajda Péter Ének-zenei Általános Iskola. Persze nem olyan szép, mint az Iparművészeti Múzeum vagy a Postatakarékpénztár (ahol dolgoztam táviratfelvevőként nyári munkán), de azért nekem kedves a világos nagy folyosóival és tantermeivel. :o)

2011. április 8., péntek

Kicsit szomorú

Pin It Now!
Igazatok van, kéne írnom ide valamit, de kicsit le vagyok hangolódva. Tegnap este 11-re kellett volna választ kapnom, hogy megérte-e távol lenni 6 napot a családomtól, de kitoltak velem és kitolták a határidőt hétfőre. És korántsem biztos, hogy azt nem tolják el. A tököm kivan az ilyen tetű bandával és már nem is érdekel, hogy mi lesz. Bekaphatják.

Már nem titok, Amerikában jártam. Szeretem azt az országot, bár kétségkívül idióták lakják. A következő próbálkozásom Franciaország lesz, találtam ott egy Nestlés állást, ha jó nekik, hogy még csak eztán tanulok meg franciául, akkor ujjé! :o) Találtam egy csomó Angliait, de azt Jeti nagyon nem szeretné. Még Hollandia és Németország jöhet szóba, ahol esetleg elfogadják egy laborban, ha csak angolul tudok rendesen és németül fel tudom frissíteni a nyelvtudásomat. Fel is akarom amúgy is, mert már szinte csak a "Wir nehmen..." megy a Burger Kingben. Bár hazaúton egy valenciai nénivel ismerkedtem meg. És a "Que hora es? - Es seite en punto." még ment. :o) Azért hamar angolra váltottunk és megbeszéltük, hogy nekem nagyon tetszett Peňiscula meg a narancsligetek, de ő lejjebb lakik, Valencia és Malaga határán. A gyerekei meg szerte a világban. :o)

Az egész utamon átok volt egyébként. Először is odafele két órát késtünk a tornádó miatt és végig turbulenciában mentünk, se film, se semmi, rányomta a laptopomra az ülést az előttem ülő, így dolgozni se tudtam (éppen szakértettem), mert nem fértem el gépelni.

Vacak bérautót kaptam, nem amelyiket akartam (Hyundai Accent - az én álomautóm). Nissan Versát ne is fogadjatok el, ha ingyen adnák se. A visszapillantó a szélvédő közepére van ragasztva és zavaróan takarja a kilátást a lámpákra és a jobbról közeledő autókra. A csomagtartója max. két bőröndös. És mivel nincs kalaptartója, így a ToyS'rusban vásároltakért végig izgulhat az ember, hogy ott lesznek-e még, mire kijön a K-Martból. Na, mindegy! Egyébként nem hoztam sok ajándékot, 12 kg-mal mentem és 21-gyel jöttem.

Visszafele megint rossz időben jöttem, de mivel tudtam plusz egy órával hamarabb indultam el. Gyerekek, akkora vihar volt, hogy néhol nem bírt az esővel az ablaktörlőlapát. És persze szörnyű dugó. Akkora, hogy bár az utasok kiértek időben a reptérre, de a francia légiszemélyzet lekéste a gép indulását. Egy órával később indultunk és izgultam is, hogy vajon nincs-e hiba a gépben, mert kizárt, hogy rendesen leellenőrizték.

A csatlakozás így nem, hogy nem várt meg, de öt perccel még előbb is indították, tehát kaptunk cserejegyet, de nem adtak a két óra múlva induló bécsi járatra, mert az a Malévvel közös és még rá kéne fizetniük, hanem a 6 óra múlva indulóra. Miközben reggel óta egész nap Fiam-13 születésnapja volt. :o( Nagyon mérges és törődött voltam, mire megérkeztünk. Szóval AirFrance-szal soha többet nem utazok sehova és olyan más úton se, ahol az átszállás a De Gaulle reptéren van. Itt egyébként megismerkedtem egy másik utassal, akit láttam a jegyátírásnál. Ő meg mozgássérült volt és bevitt a gépbe mások előtt, mint a barátnőjét. Pedig nős és a kicsi fia 4 hónapos, de mivel neki nem került semmibe és együtt szívtunk, ezért pofátlanul elfogadtam. :o) Ő már kinn él és egy csomó jó tippet adott.

Nagy Kálmán, ogy. képviselő is velünk utazott, de nem rúgtam fel - jobb meggyőződésem ellenére. :o) Nem esek hasra a politikusokról, tudom, hogy ők is büdöset szarnak, ráadásul duplán, mert a munkájuk is egy nagy kalap szar. Ráadásul pont ők tehetnek róla, hogy képtelen vagyok tovább itt élni. Nem is tudom, hogy miért nem köptem le legalább. Na, mindegy!

Levelezésben vagyok az erasmus ip-ről egy német lánnyal, és ő el van képedve, hogy miért szavaznak az emberek a jobboldalra... Én is! (Bár én azon is, hogy baloldalra szavaznak.) Pláne, hogy ez a kis viktátor már egyszer leszerepelt. Le is írom, mert nem pletyka, hanem tudom, hogy igaz: mielőtt jött Tanyafalvára a felcsúti csapatával a környező falvak előző meccsein kiállították a legjobb játékosokat, hogy ne focizhassanak a döntő napon. A szomszédfiút is - életében először és ráadásul igazi ok nélkül - kiállították ugyanis. Így aztán nem csoda, hogy levertek mindenkit. "Egyenlő pályán egyenlő esélyek, én kerékpárral megyek!"

Egyébként tegye fel a kezét, aki a határozott idejű munkaszerződésének lejárta után végkielégítést kapott... Senki?

Utálom-utálom-utálom őket! Olyan országban akarok élni, ahol a politika csak a választások idején téma, különben normálisan működik az ország és nem változik hetente a hatályos szabályozás.

És hétfőig izgulhatok. De nem baj, küldök önéletrajzokat. Legjobb egy laboros munka lenne, de üzemben is jó lesz.

Ma elmentem a dietetics könyveimért a Bookstationba, de még jó, hogy vettem kinn nutrition bible-t (tápanyagtáblázatot), mert egyik se az volt, amire számítottam. Mindegy, azért az Oxford Dietetics & Nutrition elég érdekes, hazafele azt olvastam. Meg a Libribe is elmentem Benedek Ildikó: Királylány születik c. könyvéért, ami egy nagy csalódás. Félreteszem a keresztlányom szülinapjára, mert ez egy elég béna mesekönyv, nem olyan, mint a Meseterápia... És mi az a könyv, amit nem tudok otthagyni, miközben elsétálok azok mellett, amiket a blogokon látok ajánlani? Kurt Vonnegut: Időomlás (bilingual edition), aminek az angol részét olvasom és ahol kicsit nem értem, előrelapozok a magyarba. Bár olvastam már egyébként, nagyon szeretem a műveit. :o) És John Updike: Az eastwicki boszorkányok, amiből film is készült Jack Nicholsonnal.

És megvettem a Blow dry (Fújd szárazra, édes!) c. filmet dvd-n, amiben szerepel Alan Rickman (ezért vettem meg) és nagyon aranyos film, legalább felvidított kicsit.

Már második napja eszek hagymás rostélyost, Jeti kicsit elméretezte a mennyiséget, mert még holnapra is van hús a pácban. De nekem ez a kedvencem, így - fogyókúra ide vagy oda - mértéktelenül fogyasztom, de köret és kenyér nélkül legalább. Hátha így nem hizlal annyira. (De, sajnos igen!) Majd koplalok egy hetet inkább. :o) Amerikában egyébként lement megint két kiló, mert főleg az Applebees-nél ettem 550 kcal alatti kaját (Dijoni csirkemell főtt zöldségekkel) és tejet ittam reggelire-vacsorára. Mert izgultam, mert kimaradt az úszás, hogy hízni fogok.

Ha nem egyedül mentem volna feldobott volna a potyanyaralás. :o)

A szülinap végül is jól sült el, az ajándékoknak örültek a kis csirkefogók. A kis szülinapos egy szusi-készletet kapott, mert imádja és mindig nyaggat, hogy csináljunk. Van benne az alapeszközök mellé könyv és dvd is, már meg is nézte. Egyszer már készítettünk szusit, de répa volt csak a kisboltba, az meg nem olyan jó bele és az ecetet nem túl jól kevertem el, így némelyik rész durván ecetes maradt. De majd veszünk norilapokat a Vásárcsarnokban és készítünk megint.

Nincs ma bennem több, amit leírhatnék. Megyek Jetit boldogítani a hülyeségeimmel. Egyébként ő is lehangolt.