Vége?

Még nem döntöttem, hogy mit kezdek ezzel a bloggal. Nem nagyon van bele írnivalóm és baromi sok mást kell csinálnom, ami nem publikus. Nem hiszem, hogy bezárnám, de igazán nem tudom, hogy miről írjak...

Politizálni meg nem akarok, ez a blog nem azért indult. Nem is tudom, miért indult. Talán, mert divat volt, talán mert régen írónő akartam lenni és itt kezdtem egy kicsit grafománkodni, ha már nem jött össze. De ma már nem történeteket akarnék írni, hanem tanulmányokat, csak ahhoz munka és értelmes elfoglaltság kellene. Próbálom értelemmel megtölteni a napjaimat, valamennyire sikerül is, de a háttérben állandóan a politika motoz.

Akárhova nézek, jobb és baloldali érzelmű idióták osztják az ívet egymásnak. Egy egyszerű bulvárhír vagy egy jútúbos meserészlet alatt is képesek politikára terelni a témát az emberek. Ezzel nem is lenne baj, ha legalább tájékozottak volnának. De sajnos nem azok, csak fröcsögnek és telehányják az internetet. El se tudom képzelni, hogy mit fog gondolni a hálás utókor, amikor majd egy-egy szervert kiásnak és felfejtenek: Pusztulásra ítélt kis férgek voltak az elődeink, csak gyűlölködtek?! Ha én „marslakó” lennék, és megkapnám az űrhajónkon a nyelvészünk jelentését a kék bolygó értelmes lényeinek kommunikációs hálózatáról leszedett adatok pontos fordításával, nem haboznék sokat, leadnám rövid úton a jelentést: „A világűr egészére potenciálisan veszélyes faj, kiirtása és/vagy elszigetelése ajánlott.”

Egyébként az is poén, hogy alig tudok már a hírportálról kikattintatni valakit, mert főleg „celebhírek” vannak mindenütt. Ha tehetném, kötelezném a bulvárlapokat, hogy egy-egy celeb neve mellé a legmagasabb iskolai végzettségét és az aktuális munkakörét is írják ki. Lenne nagy meglepetés. :o) Nem mintha lenézném azt, aki munka nélkül van, vagy alacsonyabb végzettségű/beosztású, mint én, hanem csak azért, hogy lássuk, kik a jövendő nemzedék példaképei, véleményformálói. Talán akkor elgondolkodnánk, hogy tényleg érdekel-e minket, hogy mit mondott a nemtomki a nemtommiben és hogyan. És ha már nem érdekelne minket, akkor talán igazi példaképeket és rajongásunknak méltó tárgyat is kaphatnánk.

Kicsit olyan mostanában a blogtér, hogy nagyon elszaporodtak a dementorok (trollok) benne. Nincs már kedvem megjegyzést tenni, mert számos alkalommal félreértik más megjegyzést tevők és a fene fog magyarázkodni más blogjában kommentelve, hogy mit írtam... Pláne pedig trollnak tűnni nem akarok, pedig úgy fest, itt-ott így fogadnak. Szerintetek lehet, hogy a lakosság fele megbukna szövegértésből? Vagy csak mindenki frusztrált és másokon vezeti le?

Sértegetik az emberek egymást mindenhol, azt látom én csak. Sértegeti az egyik a másik embert, aztán tömegek sértődnek be ezen és pejoratív jelzőkkel illetik az elsőt, miközben tömegek kelnek a védelmére... Akiket nem zavar, hogy az első kezdte a sértegetést, mert neki valamiért joga volt hozzá... Mi adta a jogot? A közös pártállása. :o)

Ezt a nagy komcsizást se értem... Ki kommunista ebben az országban? Az, aki szocialista érzelmű? Aki nem állt át a „jobboldalra”, ami mára egy kiürült politikai tér Mo-n? Szerintem, aki az mszp-ben maradt, legalább nem köpte szembe a rendszerváltás előtti önmagát. Aki meg hirtelen magára talált a nemzeti, keresztény eszmekörben és igenis populista, kommunista szöveget nyomat, az a király? Mindenféle szedett-vedett alakokkal veszi körül magát, akik lejáratják az egészet, hiteltelenítik a politikát, a véleményeket, a vitát és más részről tömegeknek okoznak kárt, tömegeket néznek le, hagynak figyelmen kívül, lehetetlenítenek el. Híveik meg a kereszténység mögé bújva mocskolódnak, mert ők a tuti megmondók... Istennel példálóznak, de a „ne ítélj” már nem megy, nemhogy a „szeresd felebarátodat”...

És én? Kommunista vagyok? Mert a rendszerváltáskor 14 éves voltam és előtte úttörő meg kisdobos és nem járhattam hittanra, mert a keresztény érzelmű keresztapám és keresztanyám és anyám megállapították, hogy az nem jó dolog? Ó, ez megtörtént, higyjétek el! Családi vita lett abból, hogy 10 évesen kaptam egy szép levelet nagymamám címére egy szentképpel meg meghívóval a hittanra a keresztelő papomtól és el akartam menni. Nem azért, mert tudtam, hogy mi hívőnek lenni vagy vallásosnak tartottam magam, hiszen egyáltalán nem úgy neveltek, hanem mert örültem a meghívónak, hogy valaki emlékszik rám. Ma a keresztapám akkora keresztény, hogy nem fér be a templomajtón más mellette. Azért már kommunista leszek, hogy mire elvégeztem az iskolát, a biztosnak hitt jövendőbeli munkahelyemen létszámstop volt, és nem hogy nekem nem adtak többé munkát, de anyám is a folyamatos leépítések alatt rettegett, hogy hol kezdi újra?

Aztán tanultam és mára egy olyan országban lehetnék élelmiszerbiztonsággal foglalkozó szakember, ahol pont ez senkit sem érdekel, holott nyugaton nagyon is trendi szakmám van? Nem fogom leírni, hogy mennyit költ az állam arra, hogy ellenőrizze, mennyire biztonságos, minőségi és egészséges ételeket fogyasztunk. De akit érdekel nézzen utána, mennyi a kapacitása a szakhivatalnak, hogy bevizsgálja, van-e mikroba, toxikus anyag stb. az ételeinkben vagy az állatok takarmányában, amit megeszünk.

„Az a kormány, amelyik kirabolja Pétert, hogy Pálnak fizessen, mindig Pál támogatásától függ.”

George Bernard Shaw

Nem érzem magam kommunistának, de biztos van, aki szerint az vagyok. Meghallgattam egy vitát, ami a leendő választási törvénnyel foglalkozott. Érdekes dolgokat hallottam, némelyik új volt, némelyiket már elfelejtettem, pedig tanultam. Például azt, hogy Mo. választási rendszere mérsékelten aránytalan (14,5% – 15%-tól aránytalan). Ez azt jelenti, hogy az új törvénnyel már teljesen aránytalan lesz, a mindenkori többségnek kedvez. Ez pedig ugyanolyan, mint a királyság: ha jó a király, akkor nem baj, hogy folyton ő uralkodik, de ha nem jó a király, akkor szívás, és nem a király szív, félreértések elkerülése végett jegyzem meg.

A másik, hogy jó a duma, hogy a határontúliaknak szavazati jogot adnak, egyébként nem is határontúliaknak, hanem a Mo-n állandó lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgároknak, tehát akik felveszik az állampolgárságot, vagy nem vesztették el a disszidálással. És érdekes, hogy aki disszidált, annak a leszármazottai is magyarok a magyar jog alapján. Mivel többnyire a szocializmus alatt távoztak külföldre az emberek a jobb megélhetés reményében, ezért azt feltételezik az emberek, hogy ők mind-mind jobboldali érzelműek is. Szerintem ez ugyan sztereotípia, de hagyjuk, nem ismerek mást, aki egyetértene velem. Pedig a volt évfolyamomba 4 erdélyi és egy szlovákiai magyar lány járt. Egy lány vérjobbos nacionalista volt, két lány ellötyögött az ösztöndíjon, egy lány inkább liberálisnak vallotta magát a szlovákiai magyar lánnyal egyetemben (ők barátnők voltak), ja volt még egy lány, aki kimaradt, de nem volt nacionalista, mert tőle hallottam azt, hogy az elcsatolt részek falvaiban többnyire román lakosság élt, a nagyvárosokban lakott csak több magyar származású ember – ebből gondolom, hogy nem igazán volt vérjobbos. Velem ne vitázzatok, hogy igazat mondott-e, én csak idéztem, amit mondott. :o) De nem is ez a lényeg, sokszínűek és sokfélék vagyunk, ez jó! Már megint elkalandoztam. Visszatérek. A vita résztvevői szerint ez a disszidenseket, a leszármazottaikat és az erdélyi magyarokat érinti elsősorban, mert Szlovákiában és Ukrajnában kevesen fogják felvenni az állampolgárságot, a volt Jugoszlávia utódállamaiban nem számottevő a magyar lakosság. Így elsősorban Erdélyben és külföldi magyar szervezeteknél lehet számítani arra, hogy fideszes politikusok kampányolni fognak.

Hogy visszatérjek a lényegre: a Mo-n állandó lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok csak listára szavazhatnak majd, egyéni képviselőre nem. Ez azt jelenti, hogy bár papíron egyenlően állampolgárok velünk Mo-n állandó lakhellyel rendelkező magyar állampolgárokkal, mégsem lesz a Parlamentben olyan személy, aki nevesítetten az ő érdekeiket fogja képviselni. És a listás mandátumokból legfeljebb 4-5 ember kerülhet be az ő szavazataik alapján – persze nem nevesítetten, hogy őt az országhatárokon kívülről leadott szavazatok alapján jelöljük ide, hanem a listán sorrendben következők lesznek azok, akiket a párt jelölt valahányadikként. Én azt gondolom, hogy nekik is járna egy egyéni jelölt, mert úgy igazságos. Legjobb lenne, ha a jelöltjük az adott csoporton belül elfogadott személy lenne: erdélyi magyar politikus vagy a magyarok világszövetségéből valaki. És akkor ez az egyéni képviselő elmondhatná, hogy mit gondolnak odakinn egy-egy témát illetően. Nem hiszem, hogy igazságos az a szavazati rendszer, ami alapján én „állampolgárabb” leszek másoknál.

Nekem nem ez a rendszer nem tetszik és nem csak az előző rendszer nem tetszett, én már úgy gondolom, hogy a rendszerekkel – legyen az bármilyen – általában véve baj van. Csak az alternatíva – hát, ahhoz már öreg vagyok, hogy egy háborúban szépüljön meg bármelyik rendszer...

„Csak akkor mondom el majd, mit gondolok a nőkről, amikor már fél lábbal a koporsóban leszek. És ha elmondom, utána gyorsan behúzom a másik lábamat is.”

– mondta Lev Tolsztoj, de olvastam ezt az anekdotát Mark Twainnel is. Talán majd én is akkor mondom el, amit a fentiekről igazában gondolok, ha már a fél lábam másutt lesz és gyorsan utánalépek. :oP

Névnap, iskolai ünnepély

Ma van a névnapom és sorra jönnek a köszöntések. Azért egy kicsit megnyugtató, hogy vannak olyanok is, akiknek eszébe se jut, pedig beszéltünk egy csomót (politizáltam egy szakértő ismerősünkkel, de nem volt vita, egy véleményen vagyunk). Így legalább nem érzem magam olyan egyedül, amikor elfelejtem mások névnapjait.

Kapásból csak néhány dátum jut eszembe (a szülinapokat bezzeg mind tudom), ráadásul ezek egy része nem is családi névnap, csak random: a dec. 10. Judit, nov. 30. András, márc. 17. József?, márc. 18. Sándor, dec. 24. Éva, Ádám, nov. 21. Olivér, jan. 27. János, jún. 4. Bulcsú jut eszembe, ha most megerőltetem magam. Szerencsére ma már még a Hírcsárdán is ki van írva, internetezni meg amúgy is szoktam.

Tavaly 11-kor hívott Fiam-8 keresztanyja elsőként, az IKEÁ-ban ért a hívása, pont azokat a horgolt díszeket nézegettem, amiket párnára meg takaróra ajánlottak.

Megint el kéne menni, mert nagyon kéne falra szerelhető könyvespolc. Megyek is webshopingolni. http://parkocka.hu/szuret/solosyret/

A Vásárcsarnok a legjobb hely a városban, vettünk hámozott mandulát, kesudiót (erre is allergiás vagyok, tiszta hólyag a szám) meg kacsacombot. És jópofa Afrika-kiállítás van, meg kapható igazi sütőtök, faragnivaló sütőtök és szép gesztenye is.

Az ünnepi megemlékezés jól sikerült, bár amikor hazaértem a reggeli iskolábavívős körből, szólt a férjem, hogy fordulhatok is vissza Fiam-13 öltönyével, mert mégis abban kellett volna mennie, őt felhívta, hogy vigyük be. A zavart az erőben azt okozta, hogy különben felkelő jelmezt is kellett rittyentenünk. :o) Mérges voltam ám, nagyon, pláne, amikor beakasztottam az öltönyét a portára, ahol csak egy ismeretlen takarítónő volt, és az én okos nagyfiam meg már ki is kapcsolta a mobilját. Mindegy, az ofője felvette és végül olyan jó előadást tartottak, hogy még a folyosón is mondta egy kiselsős a fiamnak, hogy jók voltatok, pedig tanár nem is volt a közelben.

Majd megkérdezem, hogy mi az a vers, amit még este is gyakoroltunk, mert nagyon illene a vasárnapi ünnephez a szabadságról szóló része.

A történetet maguk állították össze, természetesen az ofő irányításával, aki az iskolai színjátszó szakkör vezetője.

Az elején úgy tettek, mintha franciát tanulnának, de az egyik lány kitalálta, hogy menjenek fel a padlásra, mert ott a tanár kulcsa és ne írjanak dogát. Egyéb párbeszédeket is előadtak egyébként, hogy érzékeltessék, nekik milyen óráik vannak manapság. Aztán felmentek a padlásra (a vászon mögé) és előcipeltek egy ládát, amiből hintőporral beszórt régi naplókat vettek elő. A (hintő)port lefújták róla, és felolvastak belőle neveket. Megjegyezték például, hogy kézimunkából minden lány ötös volt, két diák (egy fiú és egy lány) ugyanabban a házban laktak, szóval biztos jártak is. De nem járhattak, mert a lányok naplójában a név mellé oda van írva: meghalt. Utána más neveket is felolvastak és mellé, hogy meghalt vagy ekkor és ekkor disszidált. Ti tudtátok, hogy ezt beleírták a tanulmányi naplóba?

Aztán a vászonra filmjelenetet vetítettek, amiben zászlókat tűzködnek a forradalmárok, és számos rövidebb jelenetet adtak elő, amiben bemutatták, hogy kijárási tilalom van, a rádiónál lőnek és az óvóhelyre elfelejtették lehozni a rádiót, aztán az ofő-rádió bemondja, hogy az ávéhások leverték a renitenseket és így tovább. A végén az elejtett hegedűtokhoz bejön az egyik kislány angyalnak öltözve és kinyitja a tokot, amiben egy vörös textilcsík van, a törött hegedűről letekerik a fehér textilt és hátulról a többiek bejönnek és kihúzzák egy zöld szalaggal együtt lobogószerűen. Addigra visszajön a felkelőből öltönyössé avanzsált fiam is a többi versmondóval és elmondják a verseket.

Még ahogy elmesélte is megható volt. És idén először úgy érzem, hogy talán mégis volt üzenete 56-nak is. Csak nem vitnermáriskával kéne elmondatni, akkor talán hamarabb leesett volna, hogy ez a nap miért nem csak a rendszerváltás ünnepe, hanem az ember szabadságvágyáé is. :o) Na, majd kiderítem, hogy szólnak a többiek versei.

Megütöttem a golyóm

A kisgyerekek nagyon kreatívak tudnak lenni. Amikor Fiam-8 kis kétéves volt, és már beszélt is, gyakran jött sírva panaszkodni, hogy beütötte ezét-azát. Ez nyilván másutt is előfordult, a szokásos ügymenet ilyenkor megköveteli az anya részéről a szívélyes érdeklődést (Hát, hol bibis a babának?) és a gyerek részéről a sérülés részletezését (Beütöttem a térdemet, elestem stb.), majd az illető testrész megpuszilgatása következik, olykor a csúnya, rossz ajtó megdádázása, bár én ezt kicsit bárgyúságnak tartottam, így töröltem a rendszerből.

De mit tegyen az az anyuka, akinek a bájos, síró kisfia azt mondja: „Beütöttem a golyómat!”

Most akkor pusziljam meg az adott területet és majd a pszichoanalitikusa helyre rakja később az okozott sérülést? Vagy – és én ezt választottam – magát a gyereket puszilgassam meg az arcán? Különben is még pelenkás, nem is fájhat annyira. De két és fél évesen már nem is volt pelenkás, és még mindig folyton beütötte a golyóját. De tényleg nagyon sokszor, és én állandóan dilemmában voltam a helyes eljárást illetően. Így egyik alkalommal, amikor beütötte, rákérdeztem: „Akarod, hogy megpusziljam?”

Hát végül is a fenekét is meg szoktam harapni néha, meg a pocakját megpúzni (nem tudom, mások hogy hívják, amikor ráfújsz a gyerek hasára és furcsa hangja van, ők meg röhögnek, hogy csikis-csikis!) pelenkázáskor, akkor ne legyek prűd, még azt szűri le, hogy a golyóival valami baj van. Gyerek arca felderült, és jött, hogy megpusziljam. Felemelte az ölembe a lábát és közölte, hogy kívül ütötte meg a golyóját. Ekkor már sejtettem, hogy az ügy nem fog pszichoanalitikus elé kerülni, de azért rákérdeztem: „És pontosan a lábad melyik része a golyód?” Mindenki megnyugtatására az én gyerekem annyi időn keresztül nem a családi ékszert rongálta a folytonos beütéssel, hanem simán a bokáját. :o)

Ez csak arról jutott eszembe, hogy most én ütöttem be a golyómat! És igenis, nekem is van olyan! :oP

Verstanulás

Ma is a versek jegyében telt a nap, az A cinege cipője jól megy, Fiam-13 viszont szenved az A magyar ugaron című verssel. Természetesen utolsó pillanatra hagyott három verset, így előtte még két rövidebb Ady verset is bebiflázott. Ennek kapcsán, amíg nyűglődött Fiam-8 megelégelte:

– Jaj, B.! Add ide a könyvet, majd én megtanítalak, hogyan kell verset tanulni!

És ezek után szóról szóra elmondta neki, amit én még tavaly magyaráztam el neki, hogy előbb két- vagy négysoronként tanulja meg a versszakokat, aztán egymás után és végül egyben is el kell tudnia mondani, és ahol eltéveszti, azt ötször fel kell olvasni vagy mondani helyesen. :o)

Élmények

Szegény Jeti, teljesen kiakadt tegnap. A patikában a gép egy csomó ideig dolgozik, és közben Jeti meg a gyógyszerésznő beszélgettek a tanyafalvi rákos szomszédunkról, akinek Jeti veszi meg az injekciót és ellenszolgáltatás nélkül ingyen adja be, mert sajnálja, hogy a magyar egészségügy megölte.. Erre hátulról egy kerekesszatyros vénasszony teljesen kikelt magából, hogy miért beszélgetnek, amikor ő sorbaáll. Erre a patikusnő és Jeti is mondták neki, hogy a gép dolgozik, és ugyanennyi ideig tart, ha tök csendben vannak. Az öregasszony erre puffogva, nagy dérrel-dúrral távozott.

Jeti szerint nem is ez volt a baj, a vénasszonyok többnyire önzők, ha nem a családjukról van szó, és néha még akkor is önzők, ha igen. A baj az volt, hogy az ott jelenlevő két másik ember is az öregasszonnyal értett egyet. Jeti azt mondta, hogy szinte látta rajtuk a nyilas karszalagot. Mert a félelem, a kiszolgáltatottság és az ilyen tömény irigység a jobbikra szavaz. Szerintem a fidesz még nem is tudja, hogy újabb ötven év múlva, az ő Dunába lőtt hulláik lesznek az Margit hídnál kifogott szenzáció, mint a most megtaláltaké: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=466701.

Csak sajnos úgy fest, hogy a mi csontjaink is közte lesznek, ha nem hagyjuk itt az Irigység Földjét.



*

Ma engem ért furcsa élmény. Nyílt napra mentünk a beiskolázásra szoruló fiammal, és hazafelé beugrottunk a Tina pékségbe a Mester utcán, amit mi albán péknek hívunk, mert albán a pék, és a péksütemények olyanok, mint Horvátországban. A pékség közepén egy szegényesen, de tisztán öltözött kerekesszatyros néni állt, szemből az is látszott, hogy roma származású (a beszéde nem volt cigányos, de vidékies volt, lehetett erdélyi vagy dél-magyarországi egyaránt). És nem fogjátok elhinni, mit csinált!

Megkért, hogy vegyek neki egy kiló kenyeret, mert a fia meghalt, és négy unokája került hozzá, akik éhesek. Nem tudom, hogy mi volt igaz a történetéből, de annyira megrázott, hogy KENYERET koldult, hogy vettem neki.

Biztosan kifejtettem már itt a blogon, hogy mi évente egy jelentős összeget teszünk a református egyház perselyébe és az 1%-unkat is a hajléktalanokra „költjük”, de soha nem adunk egy vasat se az utcán senkinek. Két okból: az egyik ideológiai okunk, hogy nem tudom eldönteni ránézésre, hogy egy illető igazat mond-e, magyar állampolgár-e (bocs, de import bérkoldusra nem költök) és önhibájából csúszott-e (bocs ismét, de az önpusztító apám elég nekem, idegen alkeszeket nem karolok fel) és szarik-e az utcára, eljár-e a közfürdőbe és így tovább. Ezért inkább egy szervezetet fizetek, aki ezt nyilvántarthatja, ellenőrizheti és felkarolhatja. A másik ok sokkal prózaibb és mindenkinek csak tanácsolni tudom: SOHA, DE SOHA NE VEDD ELŐ A PÉNZTÁRCÁD PESTEN, mert nem tudod, hogy ki figyeli, hogy hova teszed el, és emeli majd ki onnan az első aluljáró lépcsőjén vagy a villamoson, amikor kiszolgáltatod a táskádat neki.

Visszatérve a kenyérkoldusra, nagyon durvának tartom a jelen magyar helyzetet és rájöttem, hogy nem vagyok liberális! Soha nem is voltam talán, mert én nem tartom jónak, hogy megvárjuk, amíg az embereknek nincs pénze kenyérre, lakhatásra és adott esetben életmentő gyógyszerre vagy nem jut alapvető gyógykezeléshez. Nekem nem tetszik az az eszme, hogy csak a rászorultakat védjük, mert ez lehetőséget ad arra, hogy a rászorultsági szint küszöbét ilyen alacsonyan tarthassuk...

Ma gazdasági ismeretek órát tekintettünk meg a Leöwey gimiben, ami felmerült, mint választható intézmény. Ennyi gazdasági ismeretet, amit mi tanultunk, mindenkinek tanítani kéne már általános iskolában.

Az ember azért gazdálkodik, hogy szükségleteit (vágyait) összhangba hozza a rendelkezésére álló erőforrásokkal (fizetés, egyéb szociális juttatás). Aztán felsoroltuk a szükségletek fajtáit:

Létszükséglet (étel, ital, lakhatás, rezsiköltség, tisztálkodáshoz és takarításhoz szükséges anyagok és eszközök, ruha)
Kulturális szükséglet (szórakozás: mozi, színház, diszkó, könyvtár, könyvvásárlás stb.)
Luxusszükséglet (pl. luxusautó, medence a házban stb.)

A luxusszükségletnek minősülő javakat az egyedi helyzet is befolyásolja, előfordulhat, hogy valakinek az autó is létszükséglet, mert egy tanyán lakik vagy más városba jár dolgozni és a tömegközlekedés nem kielégítő szolgáltatást nyújt (pl. indokolatlanul megnyújtja a munkába járás idejét) vagy túl drága a fizetéshez képest.

Ma Magyarországon teljes társadalmi rétegeknek sérül a létszükségleteik kielégítéséhez való joga! Devizahitelesek, emelkedő rezsiköltség és úgy tűnik, hogy már Pesten is élnek olyanok, akiknek az ételhez jutása oly mértékben beszűkült, hogy kenyeret koldulnak. Felháborítónak tartom a helyzetet.

*

Tudjátok, hogyan kellene megválasztani a képviselőinket? Egy számítógépes algoritmussal, ami a teljes népesség köréből választ képviselőket, a részvételük arányában tükrözve a lakosság összetételét: orvos, jogász (csak az aktívak számítanak: ügyvéd, bíró, ügyész), rendvédelmis (tűzoltó és katasztrófavédelmis is ideszámít), nyugdíjas, háziasszony (aki a gyerekek képviseletét is ellátja), kisebbségi (arányosan ez is, tehát több roma származású, mint pl. ruszin), munkanélküliek (Bizony!), alulképzettek (8 általánost vagy azt sem elvégzett személyek), szakmunkás végzettségűek, érettségizettek, bölcsészek (főleg tanárok), műszaki végzettségűek stb. társadalmi csoportok, akik nem jutnak eszembe.

Ennek eredménye az lenne, hogy az adott társadalmi csoport képviselője kiállhatna azért az ágazatért, amelyet ő és a többi hasonló helyzetű ember fontosnak ítél meg. Szerintem az egészségügy vagy az oktatás nem itt tartana, ha nem megélhetési politikusok képviselnék, hanem független sorsoláson kiválasztott közrendű emberek (orvosok, tanárok) hitelesen és becsületesen érvelhetnének a parlamentben valamilyen változtatás mellett vagy ellen. Természetesen a fizetéseiket úgy határoznánk meg, hogy adott esetben Budapesten, bérelt lakásban élhessenek vagy hazautazhassanak rendszeresen. A lakossági ügyfélfogádások helyett (amiről úgyis mindig lógnak a képviselő urak) a munkahelyükön való helytálláshoz biztosítanánk időt, a kollégái, ügyfelei úgyis megmondanák nekik a tutit, és így nem felejtenék el, hogy a munka legalább olyan fontos, mint a hatalom és a kapcsolati tőke.

Most ért a bilibe a kezem.

Egyszóval gyógyíthatatlan idealista vagyok és fantaszta, meg humanista és kicsit még mindig anarchista is. Liberális vagy konzervatív pedig egyáltalán nem! :o) Csak mert egy kommentben valaki múltkor számon kérte rajtam a liberálisságot. :o)

Konzervatív meg azért nem vagyok, mert egyáltalán nem hiszek az Isten, haza, család egységében. Tudom, hogy többen olvastok olyanok, akik a vallást fontosnak tartják, és semmiképpen nem szeretném, ha most megsértődnének, de az ismereteim, a tapasztalatom és a véleményem szerint a legtöbb vallás a népámításon alapul, és – Ismét csak tisztelet a kivételnek! – a papok többségét nem tartom ikonikus, példaképnek is alkalmas követendő személynek, ami azért baj, mert a vallást is hitelteleníti.
Olyan hazában, ami csak elvesz, de nem ad, megint csak nem hiszek, ahogy abban sem, hogy ellenszenves embereket kéne elviselnem azért, mert egy vérből valók vagyunk. Kivéve természetesen a választott családomat (férjem, fiaink), de ez magától értetődik.

De mindenekfelett hiszek az emberben, aki képes küzdeni és felülemelkedni önmagán.

Szerintem ha a parlamentben megkérdeznék, hogy ki van ott azért, mert úgy hiszi, hogy a munkájával többé, nagyobbá teszi az országot és ki az, aki nem bánná, ha kevesebb javakkal rendelkezne, ha cserébe tömegeknek lenne kiszámítható és könnyebb az élete – nem maradna fenn csak a gyorsíró keze, az is csak azért, mert tévedésből azt hinné, hogy az ő véleménye is érdekelt valakit.

Családom és egyéb

Tegnap este arra gondoltam, hogy írok kicsit a családomról és az öcséimről is, mert anyu is eljött vasárnap. Kivételesen nem ajaj, mivel a vendégek miatt teljesen kulturáltan viselkedik általában. :o) Hogy miért is jött, az némiképp homályba vész, de annyi baj legyen, lehet, hogy kivételesen nem akart semmit, vagy tényleg csak a freemailjét akarta megnézni, meg enni.

Írtam már, hogy vegetáriánus? Nem fogom kielemezni a táplálkozását, elég legyen annyi, hogy a viccesebb vegetáriánusok közé tartozik, akik nem az alapeszmét követik, csak kábé nem esznek húst, meg tojást meg tejet – kivéve a sajtos pogácsában. Ezzel szemben tofut esznek, amit addig addig buherálnak, amíg készítenek belőle valamit, ami pont olyan, mint a tojásrántotta. Hm! Akkor már miért nem esznek tojásrántottát, ha az esne jól? Persze ezt általában csak gondolom, lebeszélni senkit se szoktam semmiféle modern hiedelemről vagy álősi étrendről, szerintem egy felnőtt embernek szíve joga, hogy azt egye, ami jólesik neki. Csak akkor szoktam beszólni, amikor előadja, hogy nekem mit kéne ennem. :o) Mert szerintem nekem is szívem joga, hogy azt egyek, ami nekem esik jól.

A vicces az volt, hogy egy igazi, felelősségteljes ovo-laktovegetáriánus volt a vendégünk. Ő csak húst nem eszik, és néhány olyan zöldséget se, amit nem szeret, meg szóját se. És a két gyerekére nem erőlteti rá a választását, ők kapnak és esznek is húst.

A barátunk egyébként megijesztett kicsit, mert azt mondta, hogy kimegy a tüntetésre – eggyel több aggódnivaló. De szerencsére kiderült, hogy a fideszesek Viktátor nélkül még a rendszerváltást se tudják megünnepelni (minek is ünnepelnék, amikor most változtatják vissza), így törölték a rászervezett tüntetést, talán mégse lesz verekedés a nemzeti ünnepen.

Érdekes népek ezek a jobbikosok meg a vitnermáriska is, akik most a kommunista nyugdíjasoknak mentek neki, mert azok iszonyatos nyugdíjakból dőzsölnek. Ezt például nem is tudtam, de azért gondolom, hogy a szart érő munkáért a hétszázezer forintos fizetés is sok, tehát egy füst alatt csökkentsék az indokolatlan mértékű képviselői fizetéseket is a horribilis összegű bolsi nyugdíjak jelenlegi szintjére, és akkor nekem is tetszik ez a megoldás.

Egyébként ne is politizáljunk, mi A cinege cipőjét tanuljuk éppen, az utolsó két versszak híján szépen megy, de az úgyis csak csütörtökre kell. És ne vonjunk le messzire vezető következtetéseket magunk, a cipőtlenségünk és fokozatosan romló anyagi helyzetünk és a cinege helyzete között. Analógia nincs, csak a képzelet játszik velünk. Mindenesetre a varjú varga pálok – nagyon logikusan – úgy okoskodnak, hogy mivel ők se mennek el, valamit enni kell. És a cinegehús fincsi lesz, a daru, a gólya és a bölömbika húsával is ellentétben.. A következő videót ajánlom 2:02-től.


(Mivel valaki alul benyomott egy érdekes elemzést, hogy a vörös a komcsikra utal, viccesnek tartom, hogy mindenki azt lát bele, amit akar. Szerintem a „vörös” róka kimentette a varjú kezéből a picinkét, a cinkebinkét. De természetesen nem vagyok hülye, nem hiszem azt, hogy önzetlenségből tenné a „vörös”, mert érdekli a picinke sorsa. Szerintem ő meg csak a varjút akarja megtépázni.)

Nyűgös bejegyzés

Na, kérem szépen! Általában nincsen bajom a kisebbségi származású emberekkel, de ma csak a megérzése mentette meg az ablakom alatt mintegy 10 percig kurjongató roma származású úriembert attól, hogy a feleségét is lealázva keresetlen és minősíthetetlen mondanivalómat végighallgassa. Mert miután délelőtt két kilométert futottam, a nagyobbik fiam lefutotta velünk is még egyszer, kidőlt kicsiny családunk a délutáni alvásba fojtotta kezdődő izomlázát (igen, már a fenekem és a lábam is fáj, úgy közlekedem, mint Quasimodo, hiába, a sport nem nekem való). És ezt az alvást szakajtotta durván félbe egy párbeszéd, közvetlenül az ablakom alatt.

Eleinte azt hittem elmennek, de nem mentek el addig, amíg fel nem keltem, fel nem húztam a redőnyt és el nem kezdtem nyitogatni nagy dérrel-durral az ablakomat. Akkor viszont kétirányba távoztak, és csak a távozók után kiabálhattam. A blogfesték nem tűri, így nem részletezném, de nem szóltak vissza, szóval elég ijesztő lehettem borzas hajjal. :o) A lényeg egyébként azt volt, hogy más nem segélyért áll sorba, ide van bejelentve és éppen a gyerekét altatja. (Többször alkalmaztam egy bizonyos ősi női foglalkozást jelölő főnevet melléknévként. Csak, hogy képben legyetek!)

Mert az illető cigányember előbb legorombította az apját, hogy idáig rá várt, miért nem jött. Aztán kifejtette, többször és fennhangon, hogy az adósságot háromezer forintjával kell leülni, valaki menjen ezért a rendőrségre és adja fel magát és majd kiderül, hogy ottfogják-e örökre. De ha háromezer forintjával üli le, az csak 36 eFt évente, így legalább 10 évig fog ülni. Végül kiderült, hogy az öreg mégis korán jött haza, miért jött ilyen korán ma haza, különben meg mindegy, mert az asszony majd elmondja, hogy miért kell kijelenteni az öreget a lakásból, mert ha azért nem kapnak segélyt, mert be van jelentve, akkor szétszedi az öreget. Különben meg mindegy, menjen haza, majd az asszony elmondja... Ezt képzeljétek el vagy 10 percen keresztül, többször elismételve szájbarágósan, aztán meg azt, ahogy megy fel a pumpa bennem, mert a gyerek mocorog és ébredezik, pedig, ha nem alussza ki magát, nyűgösebb, mint az anyja! Az öreg egyébként gyengeelméjű és süket is lehetett, legalábbis a fiatalabb beszédmodora erre utalt. Rá nem is haragszom, mert ő nem üvöltött, csak dünnyögött, nem is értettem, hogy mit mond.

Végül is persze, mindenki felkelt, mert amikor a kisfiam kinyitotta a szemét, akkor én kinyitottam az ablakot, meg a számat, elvégre a nyolcadik kerületben nőttem fel, vagy mi?! Félemlítettem én már meg több embert is, ezeknél a roncsoknál vagányabbakat is a 24-es éjszakai járatán. :o)

Egyszóval az élet itt a kilenckerben is kalandos, csak tudni kell kiélvezni. Ez egyébként jó előgyakorlat volt a lomtalanításra, amit nagyon utálok, és két hét múlva lesz. Először is még sose dobtunk ki semmit a pesti lomtalanításra, mert nem cserélgetjük a bútort, a többi cuccunk meg belefér a kukába, a közeli Vöröskereszthez, szomszédokhoz, antikváriumba, amikor már nem kell. Ennek ellenére, magasföldszinti lakóként, a mi ablakunk alá nyomják ki a kedves lakótársak a molyos kanapét meg a büdös hűtőt (undorító alakokkal lakunk egy házban, ilyenkor mindig megállapítom) és némi olajos és szöges fadeszkákat (hogy ezt honnan szerválják, nem tudom, szerintem import lom) és régi cipőket, amiktől mindig elszomorodok valamiért. Így egész éjszaka hallgathatjuk, ha valamelyik lomtalanító banda talál egy kincset, és hangos szóval őrzi a szemetünket, nehogy már más is kivegyen belőle valamit.

Jobb lenne, ha csak simán ugatnának egymásra, mint a kutyák, mert attól nagyon jót tudok aludni, míg az emberi hangra mindig felébredek.

Viszont – ha már felébredtünk – megsétáltattuk magunkat a körúton, vasaltunk és hajtogattunk és megállapítottuk, hogy ha már holnap úgyis tejespitét akarok sütni, akkor a palacsintatésztát ne a tepsibe öntsem, hanem süssem meg palacsintának. Már nem emlékszem, hogyan győztek meg arról, hogy gyorsabb palacsintát sütni, mint tejespitét a palacsintatésztából, de ez sose derül ki.

A rossz ébredéstől eltekintve a sétánk jó volt, mint annyi éve mindig, a Billerbecknél Jeti megjegyezte, hogy itt vettük életünk legszarabb matracát, mit tudok felhozni a mentségemre. Addigra már virágos jókedvemben énekszóval válaszoltam: ♫Drágáááám, ♪ Néha téved az embeer ♪ Mit bevallani nem mer ♫♪ Parapapam, mert nem tudtam tovább. Pedig nem is ittunk. Na, jó, egy kicsit, de azt még itthon, egy kis pohárka baileys'-t kaptam a feszültségem levezetésére. Aztán majd ha alkoholista leszek, Jetit terheli a felelősség! Azt hiszem az izomláztól kicsit elszabadultak az endorfinjaim is. A legszörnyűbb, hogy nem tudok köhögni és fáj, ha nevetek.

A Ferenc krt-i Relayből – úgy is, mint bookline-os Pick-pack-pontból – elhoztam a könyveimet, Jeti kicsit sem nézett hülyének, hogy az Osiris kiadó helyesírási kézikönyvét is megvettem. Pedig az kell, nem? Nem mindig tudunk internetezni. :o)

Máskülönben mákosgubát vacsoráztam és kakit (khaki, persimmon, datolyaszilva).

Holnap vendégek lesznek, egy egyedülálló anyuka és mieinknél kisebb csemetéi. Ha Jeti most is elmegy, és nekem kell beszélgetnem az ő haverjával, akkor lekaparom az arcomat! Vagy felkötöm magam, még nem döntöttem. Semmi közös témánk nincs és nem is hozzám jön, hanem Jetihez, én csak untatom.

Nem is írtam, a múlt héten egy vicces párral mentünk étterembe. A nő a férje távollétében kifejtette, hogy ő liberális, de olyan konzervatív hülyeségeket mondott a férje jelenlétében, hogy fel kellett volna vennem. :o) Mindegy is, a nap fénypontja az volt, amikor összevesztek, hogy melyikük fog inni. :o) A vacsora végén pedig becsomagoltatták a maradék halászlét, de halat nem kértek bele... Ja, és mi fizettünk.

Azt hiszem, ezt most gonosztörpésre állítom. Majd ha kapok rendes sütőtököt (vagy gesztenyét), akkor lesznek vidám és jófej bejegyzések is. :o)

Tudom is én

...hogy mit akartam még az este megírni?! :o)

Tulajdonképpen – leszámítva az iskola miatti koránkelést (aki hatkor kel, nézze el nekem, hogy én a hétkor kelés miatt nyavalygok) – teljesen jól telnek a napjaink, a víz tényleg felmelegedett harmadnapra, mert másnap Jeti munkája miatt nem tudtunk menni. Aztán szerdán találkoztunk a legkisebbem osztálytársnőjének anyukájával, aki szintén itt aquafittnesszel, amíg nem kap munkát. Elég sokat dumáltunk – félórát voltunk a gőzben, Jeti már ránk is zörgette az üvegajtót.

Aztán rábeszélt, hogy tegnap menjek el 10-től Pilatesre. (Bocs, Maris!) Hát, gyerekek, szörnyű volt! :o) De kellemesen szörnyű, én lötty vagyok és szánalmas, még egy béna fekvőtámasz-szerűséget se tudok végrehajtani, nem beszélve a hasizmot igénylő tevékenységeket. Nekem ugyanis egyáltalán nincs hasizmom, és ezt 36 éves fejjel kell észrevennem. :o) Azért lehet, hogy el kezdett kinőni, mert ma még a köhögés is fáj gyomorszáj környékén. Még nem döntöttem el, hogy akarom-e ezt még egyszer a jövő héten (a többi napon 9-től van a Pilates, de akkor én úszok).

Ma pedig futni megyek a Dunapartra, de lehet, hogy csak séta lesz belőle. Nem kell aggódni, nem ment el az eszem, iskolai program! :o) Mivel nincs tornanadrágom, csak egy rövidszárú, farmerben fogom nyomni.

Az úszás egyre jobban megy, sokat erősítettem a hátúszás lábtempómon, ami elég béna volt, gyakorlatilag a karommal húztam csak magam, és mivel fél tíz tájékán kiürül a medence (és senki se látja, ahogy bénázok), a gyorsúszás gyakorlásában is haladtam valamicskét. Hát úszóversenyt nem fogok még nyerni a technikámmal, de már kezd egy igazi gyorsúszásra hasonlítani.

Hogy mennyit fogytam? Egy dekát se. De valahogy a mellkasom már jól láthatóan elkülönül a hasfalamtól, vagyis nem nézek ki úgy, mint egy csinos méhecske oldalról, hanem van külön melldomborulatom és valamivel laposabb hasam. Ez súlystagnálás amiatt van, hogy a betegség előtt felhagytam a Fittness Pálom vezetésével, és egyelőre nincs is kedvem vezetni, hogy mit eszek. Nem hiszek már a diétában. Tegnap sajtostésztát ebédeltem és vacsorára báránybordát salátával a Saharában (Corvin mozi melletti török étterem). Tojok a szar diétás kajákra! Én a tésztát meg a kenyeret szeretem és kész! Amúgy is diéta és minimális mozgás segítségével január óta csak 5 kg-ot fogytam, ami nyáron teljesen megállt. Hát a fene egye meg, fogom én magamat ilyen sovány eredményért törni? Éhezni utálok, a diétás kajákat (saláta meg csirke) utálom. Már rájuk se tudok nézni, bár tegnap a török zöldségtál jólesett a húshoz, de csak a salátát ettem meg, a paradicsom meg az uborka ottmaradt. Hócipőm tele van! Na!

Ja! Lehet kapni a Felinában sportmelltartót, és nagyon durva! Jó erősen tart, sokkal jobb, mint a régi Triumph sportmelltartóm (amit kihíztam a nagy sportolásban). :o) Mert csütörtökön vettünk kisebb melltartókat, mert a kosár vasa már szúrta az oldalamat, egy kosárral kisebb lettem, és a hátam, a derekam és a fenekem körmérete is kisebb, csak a súlyom nem változik.

Egyébként teljesen jól érzem magam, ennél többet nem is akarok. Ha közel 90 kg-osnak kell lennem, akkor annyi leszek, oszt jónapot!

Vettem ezért két új szakácskönyvet is, az egyik Váncsa István új szakácskönyve, a másik egy régi szakácskönyv új kiadása: Emma asszony, a Hét szakácskönyve. Azért a Hété, nagy betűvel, mert ez egy régi folyóirat, ami a kiírt pályázatára beérkező, kipróbált családi recepteket könyv formában is kiadták. Nagyon érdekes olvasmány, most azon gondolkodom, hogy ha a tótok a szlovák, a bunyevácok a horvát, az oláhok a román nemzetiségűek, a svábok meg németfélék magyarul, akkor a rácok kik? A szerbek? Vagy valamit rosszul értettem? És miért van nekik magyarul „csúfnevük”? És hol lehet ilyen hülyeségekről olvasgatni, mert most nagyon érdekelni kezdett, hogy ki mindenféle nép élt még itt velünk, akiket nagyrészt asszimiláltunk?

Ma nagyon vacak a Viasat3... Még egy átváltoztatós műsor és az már kivágja a biztosítékot! Láttátok ezt a randa, vén, bagós banyát, akinek szétlézerezték a képét? Hát még az ocsmány fogsora! Tiszta horror volt. Jézusom, itt van a topmodell leszek, most már tényleg meg kell keresnem a távirányítót! Pill.

-----

Átkapcsoltam a Nóta tévére. Hamarosan indulhatok futni...

Pfúj, iskola!

A fene tudja, nyáron valahogy több időm volt mindenre... Pedig akkor is eljártunk ám úszni!

Ma egyébként pont lett egy kis szabadidőm délelőtt. Háromnegyed nyolc és kilenc között kitakarítottam, felmostam, kiteregettünk, Jeti a konyhában mosott fel és takarított (nem volt sok dolga). Ez a hétvége utáni fertőtlenítés a mániája. :o) Aztán elmentünk úszni, bár semmi kedvem se volt. Be is jött. Gyanús volt, hogy amikor bementünk az uszodába, a vízben csak három fóka és két jegesmedve fürdőzött, de egyik se állt meg a medence végén. Hát, én nem tudom, hogy ők hogy kerültek a vízbe, csak azt tudom, hogy amikor beledugtam a lábujjaimat, akkor begörcsölt. Szóval, tekintettel a hideg vízre, Jeti se akart fürdeni, pedig becs'szavamra, mi fürödtünk már januárban az óceánban, ami hidegebb, és áprilisban is voltunk már a Földközi tengerben, sőt, egyszer Janköpingben is belegázoltunk térdig a gleccservízbe, igaz, neoprénruhában. :o)

Olyan hideg volt a víz, hogy szegény Jeti – aki jó szokásához híven egyből beleugrott – bejött velem az egy hossza után a finn szaunába, pedig csak egyszer járt ott még az elején, amikor egyetlen percet bírt ki. Utálja a meleget. Aztán a törökbe is bejött, én meg élvezkedtem, és kétszerannyit töltöttem el mindkettőben, mint általában. Jó selymes lett a bőröm tőle.

Azért az úszás hiányzott, bár azt hittem, hogy csak kötelességtudatból megyek el egyáltalán ma is. De holnapra megesküdtek, hogy fel fogják melegíteni a friss vizet. Hétvégén ugyanis le kellett engedniük. Valaki belerottyanthatott, mert máskülönben nem hinném, hogy a csatornába eresztenének, csak úgy, közel félmillió forintot (csak víz- és csatornadíj, a klórt, a fertőtlenítést és a melegítést nem számolom). :o) Ahhoz képest, hogy nálunk micsoda vízkultúra van, sok furcsa embert lehet látni, még egy ilyen drága helyen is (havibérlet csak délelőttre: 14e Ft/fő). A medence széléről az úszómester nem győzi szedegetni a tapaszt (fúj, én hozzá nem nyúlnék más AIDS-es tapaszához gumikesztyű nélkül), a medence alja meg tele van kiesett rágógumikkal, az öltözőben szintén tapaszok és csomagolásuk, az üres samponos flakonok és más holmik látványa vidít fel. Eddig valamiért – a tapaszokat leszámítva – egy fekete zsírral lepett, narancssárga fésű volt a legundorítóbb, betűzve a hajszárítóhoz.

Nem értem, hogy miért kell összemocskolni egy közterületet vagy nyilvános helyet, de már így maradok. Nézegettem a csikkeket a megállókban, amik száma üdítően megfogyatkozott, az eldobott embereket a városomban fetrengeni, akik száma gyarapni tűnik, járkálok egy templom közelében, ami körbe van hugyoztatva kutyákkal és hajléktalanokkal. Ó, szép ez a város, nagyon!

Jaj, így 36 évesen hihetetlen felfedezést tettem. :o) Azt hittem, hogy a cikkcakkos húgycsíkok a templom környékén vicces kedvű, részeg alakok művei. Most rájöttem, hogy a szerető állatbarátok imádott kedvencei húzzák maguk után, amikor séta közben ők pisilni kezdenek, de a gazdi azt hiszi, hogy még sétálnak. :o) Szegény kis virslikutya mutatta meg, akit egy idősebb hölgy sétáltatott. A tacskószerűség legugyorodott a dolgára, de sajnos a gazdája mögött ment, így az nem láthatta. Milyen szerencse, hogy én nem vagyok kutya! Ha pisilnem kell, legalább senki sem rángat tovább a nyakamnál fogva.

Az iskolai mobiltelefonlopás továbbgerjedt. Ja, még meg se írtam. Mindenki sejti, hogy ki vitte el a kitűnő tanuló, de hátrányos helyzetű kisfiú harmincezer forintos mobilját. Egyébként nagyon rendes kisfiú, és nagyon megrázta, hogy nem bízhat az osztálytársaiban. Ma viszont az ofő kis üdvöskéjét rabolták ki, mégpedig olyan szerencsétlen módon, hogy a reggeli szendvicséből visszajáró aprót (közöttük egy papír ötszázast) nem loptak el a zsebéből, de a színházra beküldött hatezer forintot igen... Enyhén szólva is gázos történet, ha az én fiam adná elő, legalábbis gyanakodnék. :o) Mindegy, amíg az én fiamat nem vádolják meg semmivel, tőlem bármit lehet. Az én fiamnak is van ám iskolai mobilja, egy ezresért vettük a használt mobilosnál, és nem tartja a zsebében a színházpénzt, ahonnan simán kieshet, vagy kivehetik, mert van pénztárcája. Bizony, ilyen burzsujok vagyunk. :o)

Nem értem, hogy egyes szülők hogyan lehetnek ilyen balfékek?! Jó, hogy nem beküldik a gyerekkel a laptopját, hadd vigye, aki akarja! Na, mindegy! Igazából az zavar, hogy az ofő kiakadt – joggal, és az ártatlan gyerekeknek is meg kell szenvedniük a lopások hullámveréseit. Ahelyett, hogy a jövendőbeli kis bűnözőnek kéne megszenvednie a szülei veréseit. :o) Egyébként, csak hogy ne kapjon rasszista felhangot a történet, a károsult, jó tanuló fiú roma származású, nagyszerű gyerek, a kis gyanúsított meg „magyar” szülők legkisebb, kései gyereke, aki a szülei rossz anyagi helyzete ellenére újabban sokat költ a büfében.

Elég hülye lezárása ez a bejegyzésnek, azt hiszem, össze kéne gyűjteni az ilyen műveimet, és nevezni a legzavarosabb blogbejegyzések vetélkedőjén. :o)

Ezért, hogy vidámabbra fogjam a szót, elmondom, hogy megtörtént a Lipóti Pékség trónfosztása. Nyitottak a közelünkben egy pékséget, ahol albán a pék (egyébként van grúz pékségünk is), és lehet kapni sósrudat, lánykori (és horvát nevén) slanacot, ami olyan ízű, mint a puha, friss perec. Nyami-nyami-nyami! De a formakenyeréről akartam írni. Eddig ugyanis főleg sósrúd-készleteinket töltöttük fel náluk, kenyeret csak akkor vettünk, ha a lipótiék már bezártak. Mint például tegnap este is. És én ebből a tegnapi (fúj) kenyérből ma sajtos, kecsöpös kenyeret adtam vacsorára, amiről senki meg nem mondta volna, hogy tegnapi kenyérből van, olyan üde és friss íze volt.

A grúz pékség pedig a spár mellett van, és a grúz izék furák. De árulnak burgonyás tésztából (szilvásgombóc-tésztából) készülő krumplipogácsákat, amik pont olyanok, mint amiket nagymamám sütött ki bő zsírban, csak ők kemencében sütik, így nem olyan hízlaló (no, azért nem is diétás).

Sajna, én még életemben nem tudtam ehető szilvás gombócot létrehozni, csak olyat, hogy ha Bendegúzék azt hajigálták volna, akkor abból komoly személyi sérülés is lehetett volna. De Jeti kemény legény, és mivel a kedvence a szilvás gombóc és a derelye, így megette zokszó nélkül. Később azonban rávilágított, hogy ő a mélyfagyasztott csabai derelyét is szereti, (az ist furcsán megnyomta), csak nem tud hozzá prézlit készíteni, de már attól is boldog lesz, ha én csinálok a mirelit derelyéhez, nem kell nekem összekenni a deszkát, meg az asztalt, meg edényeket, meg a padlót, meg a konyharuhát, meg a... De nagyon elkalandoztam. ;o)

Egyébként tudok főzni, ez a szakmám, egyszerűen csak a burgonyás tészta nem megy meg az a fránya piskóta. De kérjetek tőlem pl. Gratin-mártást vagy Eszterházy rostélyost! Brillírozni fogok, szavamra! Kivéve, ha elsózom, mert nem kóstolom meg, vagy elfűszerezem, mert szerintem még kéne bele szerecsendió-virág.

*

Bocs, ezt még tegnap este írtam és elfelejtettem közzétenni, mert ketyós vagyok.

A gyerek fényképez

Már megint a nyári képeket nézegettem, mert gyorsan írtam Beának egy levelet, ha már ő az egyetlen barátnőm, és nyáron beszéltünk telefonon utoljára (még a parlagfűszezon előtt, csak nem tudtak átjönni Tanyafalvára, mert náluk is vendégeskedés volt).

És találtam egy jó kis képsorozatot, amit észre se vettem. A gyerek kiélte fotós hajlamait, és ehhez hasonló közeliket lőtt a fenekemről, a könyökömről meg a hajamról. :o)

Ez viszonylag viccesen néz ki (a hatalmas sejhajommal ellentétben, ami egyáltalán nem vicces, pláne, ilyen közelről), és jól látszik az is, hogy beléjük őszültem. :o) Majd megmutatom az unokáknak: látod, fiacskám, ezt az ősz csíkot a te apádnak köszönhetem, a többit meg a nagybátyáidnak. :o)

Örök barátok?

Pár nappal ezelőtt, túlérzékeny állapotomban, felkaptam a vizet azon, hogy „én nem csinálok semmit”. Mert persze valóban semmiség olvastatni a gyereket, meg ruhát hajtogatni, pakolászni mindenki után, de valahogy mégis kitölti a napomat... És amikor „pms-es vagyok”, rosszabbul esik az ilyen vád, amin máskor csak röhögök magamban, vagy elintézem egy kérdéssel: kipróbáljuk, milyen az? Aztán mérgemben jól a fejére is olvastam Jetinek – kár, hogy nem értette meg – mindent, ami eszembe jutott. Például, hogy egy csomó ismerősünk őt szimplán dilisnek nézi, amiért mosogat meg egyéb férfiatlan tevékenységeket is elvégez itthon, engem meg egy önző, lusta dögnek néznek, aki meg sem érdemli ezt az áldott jó embert. Csak, mert neki jobb az ön-PR-ja, mint nekem, és én nem szoktam rá panaszkodni.

Ezt pedig utálom. Egyrészt senkinek, semmi köze hozzá, hogy mi hogyan osztjuk fel a házimunkát, de azt elárulom, hogy port még életében nem törölt a lakásban, amikor valami okból nem voltam otthon (külföldi út, szülés), akkor a hajtogatnivaló megvárt, és ha mégis ő pakolja el a mosott edényt, akkor az kábé hónapok múlva kerül csak elő. Másrészről elvégezte ezeket az előző feleségénél is, aki ráadásul megcsalta, én hűséges vagyok, miért érdemelnék más elbánást? Harmadrészről meg megnézném azokat az ismerősöket, akik eljárogatnak céges buliba, csajos összeröffenésre, könyvtári együtt tanulásra, hogy meddig bírnák ki, amit én, nevezetesen, hogy nekem csak olyan barátaim lehetnének, akik eljönnek hozzánk. :o/ Csak azért, mert a drágalátos volt nej, éjszaka együtt tanult az osztálytársaival a fiúkollégiumban, nem beszélve egyéb dolgokról, és ez az áldott jó ember olyan féltékeny, hogy csak na! :o)

Nem panaszképpen mondom, mert a legőszintébben állíthatom, hogy a régi barátaim közül senki se hiányzik, nekem elég jóbarátnak az én férjem. De azért aranyos volt, mert gondolkozni kezdett, hogy nekem hány „saját” barátom van, és mennyi olyan, akit az ő révén ismertem meg. Arra jutottunk, hogy a főiskolás dietetikus barátnőmön kívül – aki vidéken lakik, és most két kisbabával állandóan otthon gubbaszt, és ápolja mellette a nyugdíjas apukáját, tehát nem jellemző, hogy plázázni járnánk –, meg az általános iskolai hódolómon kívül – aki háromszor járt fenn nálunk –, tényleg nincsenek barátaim. Mindjárt akciótervet is dolgozott ki arra, hogy hogyan lehetnének, bár néhány személyt eleve kizárt a körből, mint felesleges cimborákat (nyugi, csak olyanokat, akik csak tételsorért voltak a „haverjaim”). Aztán persze mindketten lehiggadtunk, bár csak én voltam ideges. ;o)

Erre a sors különös játékba kezdett:
Szerda délután az általános iskolai barátnémba botlottam a villamosmegállóban, amikor kémiáról jöttünk a gyerekkel. Nem köszöntem neki, mert nem nézett rám. Persze – anyámmal karöltve – utálja a férjemet, mit jópofizzak vele?
Szombat délelőtt egy általános iskolai osztálytársnőmet láttam meg a Corvin mozinál, de nem tudtam odamenni hozzá, mert késve érkeztünk. :o) Igaz, nem is volt a barátném sose.
Ugyanaznap ebédkor viszont a volt vőlegényem középiskolai cimbije jött be. Na, itt teljesen tudatosan fordítottam hátat, hogy meg se ismerjen (bár szerencsére jó sokat híztam), és le ne adja valahogy a drótot az exemnek. :o) Szerencsére vagy nem ismert meg, vagy ő se bírt engem különösebben anno, ahogy én őt. :o)

A végkonklúzió, hogy akinek nem kell barát, nem is lesz barátja. :o) Most agyalhatok azon, hogy van-e valaki, akivel szívesen találkoznék a múltamból. És mivel túl kiművelt fő lettem, azon is, hogy van-e olyan valaki, akivel volnának közös témáink felnőtt fejjel is, valamint Jetit is bírnák.

Még nem jutottam eredményre, de az már most látszik, hogy akivel közös témáim vannak, azokat mind az interneten ismerem meg, ahol nem gond, hogy ki, hol lakik, hogy néz ki, és bírja-e a harsány, nagypofájú embereket, vagy ellenszenvesek neki. Vagyis Titeket, olvasóimat! :o) Ezzel meg csak az a baj, hogy még ha fontolgatom is, hogy elmegyek egy blogtalálkozóra vagy ilyesmire, mindig beijedek, mert egy régi externet-listás találkozó nagy csalódás volt, és én alapvetően kudarckerülő vagyok. Ezt ki kéne tréningezni belőlem. De valahogy világéletemben kilógtam minden társaságból, és többnyire én vagyok az, aki ismeretlen társaságban a sarokból megfigyeli a többieket, és elveszi az életkedvét is annak, aki ránéz. Persze, ismerős társaságban másként működök, ott tudok a társaság lelke lenni, amolyan jó Iker-jegyű ember módjára. :o)

Így hát maradnak a virtuális barátságok, és a blogokon, meg a Merengőn meg a Továbbvilágon olvasgatás. :o) Jó pár hónapja pedig a korrektúra is hobbinak. Látszik az írásaimon, hogy mennyire kiműveltem magam helyesírásból? Már a nagykötőjelet és az idézőjelet is Alt-kóddal írom, hogy szabályos legyen. :o) Milyen jó is nekem, hogy így unatkozom...

Elhibázott koncepció

Avagy miért ne bízzuk jó szakemberek helyett jó káderekre a marketingkampányt.

Tegnap Fiam-13 is kapott Új Alkotmányt. A nyolcadikosok éppen most tartanak Hitlernél és a náci propagandánál, így aztán a következő hasonlatot sikerült összehoznia:

– Ez meg mi?! Viktorjugendet akarnak belőlünk csinálni?

Játszani jó

Ismét játékot hirdetett a kototu.hu: Október 9-én éjfélig lehet megpályázni horgolótűt, hurkakötőt vagy egy innovatív szögletes körkötőtűt cserélhető damillal. Egyébként is tartoztam nektek egy vallomással: Frankfurtban vettem egy hiányos Boye kötőtűkészletet (értsd: tűk és oktatókönyv meg műanyag merkelőtű volt benne)... Szóval én most a vicces kis szögletes kötőtűkre vágyom, mert titkon remélem, hogy kompatibilis a régi Symphony wood tuniszi készletemmel... :o) Tehát játékra fel!

Máris vasárnap

Az alvászavaraim nem szűntek meg a náthával, és mivel éppen az ébrenléti periódusomban vagyok, így még most is a kanapén fújkálom az orrom és köhécselek (nem panaszképpen mondom, már sokkal-sokkal jobban vagyok), ahogy az elmúlt hét minden napján.Üdítő változatosság, hogy a héten mindennap én készítettem a reggelit. ;o) Pénteken például kettőkor ébredtem fel végérvényesen.


Furcsa, mert leginkább nincs kedvem lefeküdni, és persze mégis mindig lefekszem 10-kor a családdal, legfeljebb 1-2 óra forgolódás után kiosonok Jeti mellől. Érdekes, de nagyon utálja, pedig ő bezzeg alszik, mint a tej.

Mostanra kiolvastam mindannyiótokat, itt-ott kommenteltem is, de leginkább csak belehúztam és ismételten elhatároztam, hogy ezt-azt kitörlök a feedolvasóból, ezért felvettem Kumin tanár úr blogját is a rendszeresen olvasottak közé. ;o) Asszem még nem értem meg rá, hogy kitöröljek bárkit is a 221 olvasott blogomból. Természetesen a magánblogok szóba se jöhetnek, csak a crafty blogok.

Azt hiszem, lejelentkezek a Horgo-blogról is, kommentelni eztán is tudok majd, ahhoz nem kell más elől foglalni a helyet (ha van a helyemre érdeklődő, szóljon, és a leiratkozással együtt jelzem Jandónak, hogy kinek adnám át a helyem).

Egyáltalában most például tökre világvége hangulatom van. Már olyanra is gondoltam, hogy vajon mit tennék, ha én kaptam volna el a szörnyű E. colit, kétségbeesnék-e, ha meg kéne halnom. Egyelőre nem döntöttem, de nem kell aggódni, nem vagyok öngyilkos típus, csak hülyeségek jutnak az eszembe, na! De azon is elmerengtem, hogy az anyaság csodálatos dolog, de nagyon fura, mert a halállal kapcsolatban csak az jutott eszembe, hogy mit csinálnának nélkülem a gyerekeim. Egy pillanatra megértettem azokat az ámokfutó, szerencsétlen, beteg nőket, akik szembesétálnak a HÉV-vel a két gyerekükkel (megtörtént eset). Bár egy időben nagyon elítéltem az ilyet, és mindig megráznak az ilyen hírek, mert úgy gondolom, senkinek sincs joga megfosztani az életétől a gyerekeit (és persze más embert se, néhány kivétellel, mert aki megsebesítené vagy bántalmazná a gyerekemet, azt simán kinyírnám). De mondom, most egy pillanatra reálisnak tűnt, hogy hogyan élnének túl. Aztán persze rájöttem, hogy simán. :oP Rengeteg ember van, akinek nem él az egyik vagy mindkét szülője, és ők se pusztulnak bele a gyászba. Persze szomorúak lennének, egy csomó ideig talán hiányoznék is, aztán már csak a sátoros ünnepeken hiányoznék, még később pedig elfoglalnák magukat a saját gyerekeikkel. És ez így is lenne jól.

De hogy vidámabb témára térjek át, Kanadába disszidáló barátainknak már egy biztos állása is van a tengerentúlon, az apa novemberben kezd, a család pedig két részletben követi januárban. Az egyik szemem sír, a másik természetesen nevet. Nevet, mert nekik sikerült, jó helyre mennek és egyáltalán. Sír, mert jó barátok voltak, hiányozni fognak, hogy kevesebbet találkozunk. Róluk igazán el lehet mondani azt a dicséretet, hogy „jó bolondok”, mentalitásukból az irigység, a rosszindulat és sok más kellemetlen magyar vonás teljesen hiányzik. Okosak, fiatalok és előttük egy sokkal szebb élet. :o) És egy kicsit azért sír az egyik szemem, mert miért nem vagyok tökösebb, akkor már mi is előrébb járnánk ehhez az álomhoz...

Írtam már, hogy Jeti keresménye csak januárig biztosított? Persze aztán se fogunk éhen halni, vannak tartalékaink, és jóval motiváltabbak leszünk a külföldi álláshelyekre. Egyébként nem szeretem ezt a szót igazán: kicsit elmond, hogy valaki állást akar vagy munkát... Csak mostanában rájár a szám, mert sokszor így kerül szóba, másokkal kapcsolatosan. (Összejött már a német állás?) Szóval itt inkább kijavítom: motiváltabbak leszünk a külföldi munkahelyekre.

Na, majdcsak lesz valami. Most egy kicsit újra úgy érzem, hogy valami vár az alagút végén, és reményeim szerint nem a közeledő vonat. Elvégre G-éknek is összeállt végül minden, és szinte kikövezett ösvény utólag az idevezető útjuk (ami azért rögösebb volt annál, de most már túl vannak rajta), és minden szál ebbe a pontba futott össze.

Tanyafalvi kis kertem elég gazos, sajnos Jeti nem akart holnapra maradni, pedig jó lett volna gyomlálni. :o( Na, majd jövő héten, nem sütök sajttortát, és akkor...

A szomszéd egyre rosszabbul van, a mellüregében akkora a térfoglalás, hogy akadályozza a nyelését, és sokallják a napi három tápszert, amit megiszik. Ja, szerintem ő is szívesebben enne rántott húst, ha bírna... Egybe kapott meg két adag kemót, tiszta seb a szája. És vár az MRI-re, elvégre várólista van, vagy mi a lófütty. Egyébként is ráér várni, a rák meg közben hadd rágja menthetetlenre! És azok, akik az egészségügy helyzetéről tehetnek, Bp. legjobban felszerelt kórházában gyógyulhatnak ma is és eztán is, és nekik kikerülhető a várólista (tudom, miről beszélek!)... De minek politizáljunk, ha kaszásnak velük van dolga, nekik is menniük kell majd.

Azért újabban egyre jobban tetszik a reinkarnáció gondolata (amikor éppen nem vagyok túl materialista hangulatban), mert abban mindenki visszakapja, amit csinált, és elvileg az összes politikus a várólista végén rohad majd meg magában, annyiszor (vö. annyi életen át), ahány ember ilyen helyzetbe került a hibás döntéseik miatt. Csak persze ebben is van gebasz: akkor is bűnhődni kell, ahogy tudom, ha csak az egyik fél érzi méltánytalanságnak, ami vele történt... Elég jogosnak érzem a felsőbb hatalmak igazságszolgáltatásában reménykedni, és sajnos én a keresztény Istent csakis és kizárólag megbocsátó, kegyelmes gazdának tudom elképzelni, aki senkit se küld a pokolra, úgyhogy ocsmány élet után is csak azt kapja mindenki, amit a többiek. Na, persze, ezt még remélem, jó sokára tudom meg, hogy pontosan hogy is van. :o) És egyébként is a jó és tartalmas élet szempontjából majdnem teljesen mindegy, hogy mi vár ránk. Szerintem elég törekedni a jóra, csak nem röhögnek ki halálunk után, hogy pont azért „szavaztak ki”, mert uncsik voltunk, mint a valóságshowkban. :o) Hiszen, ahogy a mondás is tartja, a jók mennek el elsőként. No, nem mintha magamat tökéletesen jónak tartanám, messze vagyok attól.

A horgolási tempóm megtorpant, de szerintem holnap ebéd után beújrázok vele, bár az emaileknek még nagyon az elején tartok... Hoppá! Hiszen nekem van ám dolgom! Megyek olvasgatni, javítgatni...

Mit szerettem gyerekkoromban?

Még odakinn ért Lepkevár labdája, hogy mit szerettem enni gyerekkoromban. :o) Csak aztán a nátha meg minden miatt ki is ment a fejemből, de szerencsére most találtam meg a közel 600 bejegyzés elmaradásom között Thea választásait és így eszembe jutott.

Nagyon örültem a kérdésnek, sokkal könnyebben meg tudom válaszolni, mintha például úgy szólna: Mit nem szerettél gyerekkorodban. Mert akkor nehéz helyzetben lennék a felsorolással, lévén nálam válogatósabb gyereket csak egyet ismerek személyesen: a saját legkisebbik fiamat. :oP

Szóval lássuk a kedvenceimet:

1. Tojásos galuska cukros-ecetes fejessalátával. Szigorúan így! A családi fáma szerint nem elég, hogy minden születésnapomra ezt kértem menünek, ráadásként egyetlen egyszer az is előfordult, hogy mivel nem voltam hajlandó saláta nélkül megenni, végül kénytelenek voltak salátát szerezni hozzá, hogy megegyem és akkor az összeszáradt, összeállt, szörnyű förmedvényt a fonnyadt salátával arcomon földöntúli mosollyal elfogyasztottam.

2. Sajtos, tejfölös tészta. Sok tejföllel szuttyogósan.

3. Mákos guba. Nem pirítva, nem mézezve, csak lágyan és szuttyogósan. Ha nem ilyen, otthagyom ma is. :o)

4. Nagymamám szörnyen fokhagymás fasírozottja, nagy cikkekre vágott sült burgonyával és almagerezdekkel.

5. Nagymamám isteni rántott csirkemelle vagy csirke "felső" combja, nagy cikkekre vágott sült burgonyával és almagerezdekkel.

+1. Csirkepaprikás galuskával (főleg a "felső" comb – tehát nem a dobverő rész) és nem tejfölös uborkasalátával.
+2. Nagypapám sajtos puliszkája.

Gyakorlatilag ezeket ma is imádom, illetve ezekből hármat már csak imádnám, én nem tudok olyan finom fasírozottat, rántott húsit és puliszkát készíteni, mint nagyszüleim. A kedvenc reggelim is volt, amit nagymamám készített: Erős tejeskávé (pille nélkül), tejszínes krémsajttal megkent zsemle, téliszalámi karikákkal. Egyébként elég jól tűröm a monotóniát, képes voltam éveken keresztül ezt reggelizni, még akkor is, amikor már visszaköltöztünk anyuhoz a mamától, inkább egy órával korábban indultam otthonról, hogy a mamánál reggelizhessek. :o)

Nagymamám sokféle finomságot készített, például palacsintát, szilvásgombócot, barackosgombócot, nudlit, saját készítésű tésztaféleségeket (még tarhonyát is), almás pitét, almakompótot, vaníliás kiflit meg más sütiket is, de igazából sose voltam édesszájú. Annyira nem, hogy mivel unokatestvérem kedvence a szilvásgombóc volt, egy nyáron annyi ebédre kaptunk, hogy azóta se tudok ránézni se. Így én kaptam külön nudlit. Ja, írtam már, hogy én voltam a kedvenc? Első és egyetlen lányunoka. :o)

Egyébként olyan isteni palacsintákat sütött és olyan hihetetlen mennyiségekben és tempóban, hogy csak na! Néha meg is vádolom Jetit, hogy csak a mama palacsintái miatt vett el feleségül, mert a nagyfiaink és Jeti egyszerűen palacsintás nagyinak hívták őt. :o) Mi – az unokák – a "vezetékneve" mamának és Rózsi mamának. :o)

Mivel ilyen későn válaszolok, ezért az abszolút nem fogyasztott ételeket is részletezem:

1. Tejbőr! Mikroszkópikus mennyiségben is, annyira, hogy nagymamám inkább leszűrte, mint hogy vitatkozzon velem, hogy most van-e a tejeskávén pilledarab vagy nincs.

2. Sertéspörkölt.

3. Sertéshúsból készült rántott hús.

4. Juhtúrós sztrapacska és a slambuc – vagy mi – is (ha az az a kaja, ami úgy néz ki, mint a másnapos túróstészta, amire ráültek).

5. Vadmadarak – Vadász nagybácsi szerint: Fene az úri, pesti gyomromba. :o)

+1. Szilvásgombóc
+2. Almáspite

Ezeket ma sem szeretem, kivétel a fürj, a fácán- és a galambleves. De csak a levük minimális mellehússal.

Nálam nincs kedvenc menzás kaja, lehet, hogy az én sulimban szar volt a konyha, de csak undi húsokra és fekete foltos főtt krumplira tudok asszociálni a menza szó hallatán, és ahogy lehetett, megszabadultam onnan. Pedig az én időmben nem is volt kötelező kérni a furcsa kajákból, a konyhás nénik csak örültek, ha nem eszek semmit. Általában a leveseket azért benyomtam, kivéve a sárgaborsós mérget.