Megjegyzés hagyási problémák

Már többeteknél olvastam, hogy némelyik blogon nem tudtok kommentelni. Szerencsére én még nem találkoztam ilyesmivel, de most emailben kaptam a kérdést, hogy mi a teendő, ha a blogger a megjegyzés közzététele helyett az alábbi üzenetet küldi:

Rendszerünk az alábbi hibákat találta:
Input error: Memcache value is null for FormRestoration

Kezdetleges informatikai ismereteim alapján ez valami olyasmit jelent, hogy valamelyik érték nincs megadva, ezért a buta kis programocska nem tudja értelmezni a parancsot. Na, de melyiket?!

Alapos keresés után az alábbi megoldást találtam (még alapszintű spanyol nyelvtudásomat is latba vetve) a problémára: Mielőtt írnátok bármit, ellenőrizzétek, hogy be vagytok-e jelentkezve, vagyis a „Megjegyzés írása mint” melletti legördülő menüben (közvetlenül a megjegyzés beviteli mezője alatt látható a legkegyetlenebb beágyazott megjegyzés küldés beállítás mellett). Tehát itt nem a „Select a profile”/„Profil választása” látszik, hanem vagy a Google-s fiókotok neve [pl. nekem: Altair (Google)], vagy Név/URL-cím vagy – ha engedélyezve van a blogon – a Névtelen opció.

Akinek voltak ilyen problémái bizonyos oldalakon és kipróbálják, írják meg, legyenek szívesek, kommentben, hogy jó következtetésre jutottam-e...

A szerelem paradicsomlével érkezik

Egyszer régen a barátnőm, amikor hallgatta, ahogy beszélek a nagyobbik fiammal, azt mondta, hogy hasonlítok A szerelem Harley Davidsonon érkezik c. filmben Shelley Long által játszott karakterre. Nem kinézetre persze, hanem ahogy a gyereket nevelem. :o) „Lobo” kis unokahúga, Malacka ugyanis folyton veszélyes dolgokra készült (pl. konnektorba nyúlni), és az anyja mindig szemléletesen magyarázta el, hogy miért nem szeretné, ha Malacka kivitelezné az aktuális tervét. (Kis emlékeztető a filmből: http://www.youtube.com/watch?NR=1&v=xfzCHP3Lfvc)

A szokásaim nem változtak, de néha még én is észreveszem, hogy túldumálom szegény gyerekeimet. :o) Íme egy újabb példa a mai vacsiról. Barátnőm imádná a történetet. :o)

Fiam-7: Jó, megeszek egy negyed mandarint, de nem iszok paradicsomlevet, mert utálom.
Én: De megiszod, mert tele van magnéziummal és nem fog görcsölni a lábad.
Fiam-7: Nem iszom meg. Miért kell nekem ilyen szarokat ennem, mint a mandarin, amikor nem vagyok éhes és még paradicsomlevet is innom?
Én: Pedig meg kell innod. Tudod, vannak olyan anyukák, akik megengedik a gyerekeiknek, hogy csak azt egyék és igyák, amihez éppen fűlik a foguk, és aztán a gyerekeik kórházba kerülnek kiszáradással meg lázgörccsel. Te nem leszel skorbutos, hanem szépen megeszed a mandarint és megiszod ezt az egyharmad pohár paradicsomlevet, amit apa mondott, mert én nem ilyen anyuka vagyok. Egészen pontosan én olyan anya vagyok, aki kényszeríti a gyerekét, hogy olyat egyen és igyon, ami jót tesz neki. Még jobban leegyszerűsítve a dolgokat, kisfiam, én nem *ismerős anyuka neve* vagyok. Tehát velem ne alkudozz, hanem idd meg a paradicsomlevet.
Fiam-7: (dühösen) Jó, akkor megiszom ezt a szart!

Sötétedik...

Már sötétedik is, de durva...

A címben szereplő szónak a továbbiakban semmi köze a bejegyzéshez, mert valójában dicsekedni jöttem inkább. Csak nem jutott eszembe semmi más. Na, kérem szépen! Sikerült a szilvásgombóc. Kis segítséggel, de sikerült. Ez még nem saját tésztából, hanem kiolvasztottuk, amit a múltkor Jeti anyukája készített nekem, hogy lássam, hogyan kell és hogy néz ki. Összességében kábé egy kiló krumpliból, negyedannyi lisztből és két tojásból készült a tészta, jó ragacsos, de cserébe hihetetlen könnyű gombócok készültek belőle Jetinek, aki már meg is ette mindet. Mivel én nem szeretem annyira, így én csak a nyers tésztát dézsmáltam meg és grillezett húst ettem párolt zöld (és sárga meg narancssárga) körettel.

Végül is vissza tudunk kanyarodni a sötétségre: Eperke megy a minimaxon. Hát, őszintén örülök, hogy nincs lányom! Ez szörnyű. Az egész elég gáz, de a betétdalok olyan szintű mélypontot jelentenek a csatorna életében (értsd: a hülye, őrült Franklint is viszik), amit már nem lehet pszichoterápia nélkül feldolgozni. Mármint nem én fogok pszichoterápiára járni, és kis szerencsével nem is a fiam, akinek alvás helyett megengedtük (azzal a titkos szándékkal, hogy belealszik a szivacson), hogy a minimaxot nézze, hanem a minimax műsorigazgatója. :oP Valaki mondja már el, hogy miért nem lehet a gyerekeknek normális meséket nézniük? Mi ez a bogyó+babóca, eperke, APG, hülye-őrült-Franklin, Thomas-mozdony és a többiek? Az én időmben a Babar, a Pimpa és a Barbapapa voltak a leggázosabb mesék, de a mai majdnem mindegyik meséhez képest ezeket rehabilitálni fogom, mert sokkal kevésbé voltak értelmetlen baromságok, mint a maiak.

-----

Most kicenzúráztam, amit az annapetiről írtam, nehogy kiderüljön, hogy valakinek az a kedvence. :o) Mindenki azzal kínozza magát, amivel akarja, én inkább a saját gyerekkori kedvenceimet olvasom a gyerekeknek. :o)

Új bejegyzés

...avagy mit csinálok, amikor porszívóznom kéne? Na, mit? Hát, bejegyzek ide, mikor semmi mondanivalóm sincs pedig. :o)

Szóval kialudtam magam és már nem fáj a hasam, tök jól vagyok, csak álmosan. :o) Éjszaka fenn voltam, olvasgattam mindenfélét, jó volt. Szegény Jeti persze utálja, ha nem fekszem le időben.

Na, jó! Megyek porszívózni, mert tényleg agymosottnak érzem magam. Lehet, hogy emiatt is van egészen jó hangulatom. A szobában sötét van, odakinn ősz vagy majdnem tél meg hideg, de ez a vártnál kevésbé zavar, sőt, szeretem ezt a szürke, borongós időt. Persze, innen a szobából sokkal könnyebb szeretni, ezt belátom.

Kinéztem pár új sapkát, mert még van egy félkész szalaghorgolásom és a vállkendő persze. A szalaghorgolt terítő jó ronda lesz, csak azért kezdtem bele, mert ki akartam próbálni a mintát, és nem tudtam leállni vele, így háromféle színű lesz. Ne tudjátok meg, milyen csúf. :o) Mindegy, majd eldugom a szekrény aljába. A vállkendőnek túl vagyok a felén, de nem fűlik hozzá a fogam esténként se. Viszont kitaláltam, hogy ilyen 30-as évekbeli felkunkorított karimájú kalapszerű sapká akarok és lementettem egy csomó ötletadó képet. Aztán lementettem egy fület is takarót, mert úszás után nem szárítok hajat. Télen se! Szörnyen vékonyszálú a hajam, mint egy gyereknek, komolyan, és törik a hajszárítótól. Ha használnám, még a tüskehajam vége is szálkás lenne. :o)

Visszatérnek a régi szép emlékek, amikor azért szóltak be a banyák, hogy miért nincs a gyereken sapka szeptemberben indiánnyár végén. Most középkorú nők szólnak be, hogy meg fog fázni a fejem. :o) Hát, tavaly se fázott meg, mert sapkát vettem rá. Van egy király usánkám, piros kockás külsővel, még Brüsszelben vettem, amikor le akart fagyni az egész fejem. Brüsszelben novemberben is sokkal hidegebb volt, mint itt január közepén. A szél miatt. Valamit tudnak amúgy ezek a balga belgák, már két éve nincs hatékony kormányuk, aztán mégis csak elkaristolnak valahogy...

Nekünk bezzeg van kormányunk, hogy rogyna rájuk az ég. Mit szólnátok, ha belga testvéreinknek adnánk őket ajándékba? Mi meg kölcsönkérnénk a finn kormányt pár évre, úgyis nyelvrokonaink vagy mi. És a télapójukat is szeretem, bár az eredeti neve aggályokat vet fel bennem: talán bele kellene írni a babanyelv szavait (csecse, dádá, pisi, kaki, puki) is a finn-magyar szótárakba.

Na, tessék, eszembe jutott a Gyogyógyűlés és erre megkívántam a túró rudit a reklám miatt. Ki vagyok én, hogy ellenkezzek a vágyaimmal. Megyek eszek egyet, ha van egyáltalán a hűtőben. Majd írok egy felterjesztést valahova, hogy a kormány miatt junk foodot akarok enni, adóztassuk meg őket.

Kripliskedéseim

Gyerekek, nézzük az RTL klub híradóját és sírva vigadunk... Még nem tudtuk eldönteni, hogy melyik volt a mélypont:
– Amikor az árván maradt kisfiúról nyilatkozott egy gyerekpszichológus, aki azt mondta, hogy a kisfiú sosem fogja elfelejteni, hogy hogyan haltak meg a szülei. Hát, persze, amúgy nem árult el nagy titkot, mert még én is emlékszem, hogyan haltak meg a nagyszüleim, pedig nem ma volt...
– Amikor bemondták, hogy a helyiek Attilának hívták az álnéven élő, kábítószerrel visszaélésért elítélt férfit, de nem tudták, hogy nem az Attila az igazi neve. Ettől egyből elképzeltem, hogy odamegyek valakihez és azt mondom neki: Szia! Attilának hívnak, de nem ez az igazi nevem! Sosem árulom el, hogy hívnak! Muháháháhá!
– Jobb, ha tudjátok, hogy kiégett egy lakás, egy rokkantnyugdíjas öngyilkossággal fenyegezőzött, ha kilakoltatják (lesznek drámai pillanatok is) és az Uzsokiban van eutanázia (vagy nincs).
– Ez, mondjuk, felidegesített: nem műtik meg a beteg gyerek szívét akkor, ha nem tudják a szülei steril környezetbe hazavinni? Szóval, akinek nincs pénze meg beteg, az haljon meg! Igazán szociálisan érzékeny országban élünk, ez a pénz nyilván az országot fogja megmenteni.

Most komolyan, nem történt semmi a nagyvilágban vagy a parlamentben? Tudja valaki, hogy lesz ebadó? Nyilatkozott már egy kretén politikus, hogy mit értenek a jogszabály alatt, pl. mi számít veszélyes kutyának, mert az után 20 eFt-ot kell majd fizetni. Mi történt Egyiptomban? Mi lesz az országunkkal és az államadósságunkkal? Meg az IMF-fel? Mi van a görögökkel, a költségvetéssel vagy bármivel, ami minket is érint? Mert szörnyű, hogy a kisfiú árván maradt, hogy valakik meghaltak lakástűzben, másokat elraboltak és hogy valaki megvédte a kutyáját, aztán a facebookon maga kellett kinyomozza, hogy kik verték meg (éljen a javuló közbiztonság, amikor már kutyát lopnak!), de ezek egyéni tragédiák. Engem jobban érdekelne, hogy tényleg fizetős lesz az egyetem a gyerekeinknek? Egyáltalán, tud valaki valamiről, hogy mi lesz itt?

Minek van híradó, ha nincs hír benne? Mehetne helyette a Pokoli Torony vagy a Colombo... Előbbiben van rendesen tűz és utóbbiban meg krimi.

De nem ezt akartam írni, hanem hogy nagyon vacakul vagyok. Kijött a herpeszem, az állam közepén terpeszkedik. És túl vagyok a spirál felhelyezésén. Mondta D., hogy lehet, hogy fájni fog, de akkor nem fájt. Viszont mire hazaértem, azt hittem, hogy leszakad a derekam. Szörnyen görcsöl a hasam... Talán nem görcsölt volna be ennyire, ha a bkv összehangolná a járatait és nem gyalog kellett volna elvágtáznom a gyerekért az utolsó pillanatban, miközben pisilni kellett.

Remélem, hogy hamarosan elmúlik, mert nem akarok több gyereket (pláne, hogy ha fizetős lesz a felsőoktatás, még kettőt csak-csak kicsengetünk), de nem akarok több hormont se. És akkor most ez lesz? Vagy a tablettától lesz gyomorsavtúltengésem, vagy a hasam fog fájni? Mindkettő elkeserítő perspektíva. :o(

Anyám pedig feljött tegnap. Hogy minek, az nem volt világos, de lehet, hogy csak vacsorázni akart. Valami hülyeségre megy külföldre, egy tekintettel vagy mivel gyógyító csávót megnézni, és majd sírni fog, már mondta előre. Amikor először volt, ő is humbugnak érezte, de másodjára Bécsben átesett valami katarzison. Most Horvátországba megy asszem. Na, megvan, valami Bracora megy. Hihetetlen milyen dolgokkal tud kiidegelni, valami guruhoz is szokott mászkálni Olaszországba (az mondjuk elmegy nyaralásnak, szóval okés). Döbbenetes összegeket fizet ki ilyen dolgokra, miközben sír, hogy sosincs pénze...

Átkapcsoltunk az atv híradójára, ez legalább normális, igazi hírek voltak idáig, amiben igazi emberek nyilatkoztak, hogy mi lesz. Hócipőm is tele mindennel! Megyek, és lefoglalom magam a haldoklással.

Harry Potter rulez

Na, megőrültem és újraolvasom a Harry Potter sorozatot. :o) Ezért nem jelentkeztem idáig. Most végzek a Bölcsek kövével és vicces dolgokat találok benne. Például helyesírási hibákat is, ez már a vég! Ahhoz képest, hogy a Merengőn meg a Továbbvilágon már egy vesszőhibán szívóznak az adminisztrátorok, akik továbbengedik a történeteket. :o) Persze – mint mindent – azt a rendszert is ki lehet játszani, ha ismersz egy admint vagy valakit, aki jóban van egy adminnel, és átengedi neked protekciósan a történetet. Hiába, még a fanfictionök világában is van korrupció! Heh-heh-heh!

A szombattól be voltam tojva, mivel jött az a csaj, aki szeptemberben valamikor kiidegelt. Gondoltam, most is utálatos lesz, fel is készültem a legrosszabbra, de úgy tűnik, hogy a múltkor pms-e lehetett, mert csak egyetlen dolgot szólt be, azt se nekem, hanem Jetinek: hogy látta ám, hogy valahol megbámulta az előtte elsétáló nők seggét. :o) Ezt kétszer is elmondta, de másodjára már kész voltam a válasszal: én is meg szoktam, ha jó segge van. :o) Közénk nem lehet éket verni, majd én féltékenykedem Jetire, ha akarok és igazából okot ad rá. ;o)

Különben főleg a saját pasiját osztotta: mert széthányja a papírjait; mert birkapörköltet akar főzni az apósával (a nő szerint a saját apja idióta, mert nem tudja, hol tartják a tányért, így a birkapörköltből nem lesz semmi); és mert amikor ők elindulnak munkába és óvodába, a férje még alszik. Ez persze azért vicces, mert mielőtt meglett volna a gyerek, akkor déli tizenkét óra előtt fel se kelt a férje, és most szombaton pedig már fél kilenckor írta az sms-t, hogy hányra jöjjenek. Szerencsére nem sokat morogtak, mert ebéd után pedig elővette a plüsstakarót és a férjem kispárnáját, és jót aludt a kanapénkon – mármint a nő. Így könnyű korán kelni, ha vendégségben kialusszuk magukat. :o) Közben a kislánya megette a kék és a zöld filcet, amivel egyébként ki is dekorálta a teljes kezét is, szóval úgy nézett ki, mint egy édi-bédi, rózsaszín minizombi virágos hajgumival. Brad P. sikoltozott volna örömében, ha meglátja, és mindjárt lehetett volna statiszta nála. De mivel elvileg az anyja volt benn a szobában a kislányával, ezért legalább nem hibáztathatott minket. :o) Igazából én betettem vhs-kazettán a Pom-pomot a kislánynak, így csak akkor vettük észre, hogy alszik, amikor lejárt a második kazetta is, és bementem kicserélni a harmadikra (a másodikat a fiaim cserélték ki). Amíg aludt, mi megittunk három üveg bort (én mindegyikből csak egy-egy pohárral, Jeti nem ivott, az asszony meg aludt, szóval a többit a cimbora itta meg, de meg se látszott rajta, becs'szó!), és baromi jól eldumáltunk. Tulajdonképpen nem is tudom, miről, de nagyon jókat vigyorogtunk. :o) Pszichiáter, és tök jól elszidtam neki a sógornőmet (egyetértett a diagnózisommal: hülye társfüggő a csaj).

A boraink egyébként hihetetlen szarok voltak. A debrői hárslevelű még okés volt, de aztán a fényt kapott szamorodni már kicsit gáz, és a mélypont kétségtelenül az élesztő ízű vörösbor volt, aminek meg se jegyeztem a nevét. Hülyeség ez az alkohol dolog. Jeti sose iszik semmit, kivéve nagy ritkán édes pezsgőt vagy bort, és mégis tele vagyunk mindenféle szeszekkel, mert aki jön vendégségbe, sose bonbont hoz neki, hanem valami piát. Még jó, hogy néha jönnek ilyen italozós barátok, akikkel felitatjuk a készletet, és persze mi is visszük tovább ajándékba. :o)

Visszatérve a szombati vendégekre, nem tudtam, hogy melyiket sajnáljam jobban. A nőt, azért, mert tipikusan az ostoba feleség minden hibáját követi el, és így sose lehet majd boldog az élettársi kapcsolatában; a férfit, amiért a nővel él; vagy a kislányt, aki majd nagyanyja és anyja után talán ugyanilyen lesz... :o( Mindenkinek el kéne olvasnia azt az idevágó, réges-régi könyvnek, a Szerelem iskolájának a házasságra vonatkozó részeit.

Egész jól haladok a horgolt vállkendővel, amit ajándékba csinálok, pedig alig-alig van időm horgolni.

Hogy bírjátok ezt a hideget? Engem totál meglepett, amikor ma ki kellett mennem az utcára. Pedig megint ki kell mennem, mert kinéztem egy új kabátot a kisfiamnak. Ez már éppen csak, hogy jó, és fázik is benne a karja. Viszont már nem fér bele alá két pulóver. Pedig annyira jó kis mini bőrkabát, tavaly nyár végén vettük Franciaországban egy leárazáson, átszámolva háromezer forintért. Olyan benne, mint egy kis motoros bandita. :o) Rockergyerek. Sajnos a Tankcsapdán kívül inkább Lady Gagát hallgat, de még kinőheti.

Matekversenyre ment Fiam-13, remélem, ügyes volt, de még nem tudom, mert karatézni ment rögtön utána. :o) Ma itthon volt délelőtt és angoloztunk. Nagyon ügyesen fordított szöveget magyarról angolra, meg is lepett, hogy már ennyi mindent tud. Francia szavakat is kellett volna tanulnia, de nem volt szívem ráparancsolni, meg aztán megnéztük a Viasaton a Macskanős Batmant – ami szerintem a legjobb film. Szerintem Michael Keaton a legjobb batman, az újak nem jönnek be. :o) Bár erről nincs olyan elkeseredett vita nyilván, miszerint ki a legjobb James Bond (Sean Connery, hát nem?)

Na, jó! Úgy látszik, megbuggyantam és filmekről irkálok. Egyébként vasárnap megnéztük a Tintint is, hát, hm! Ha vittem volna magammal mobilt, akkor tuti inkább a Démonok és Angyalok c. e-bookot olvastam volna inkább!!! De a gyerekeknek tetszett, és ez a fő. Bár a kicsi először őszintén megmondta, hogy csak voltak benne jó részek, de aztán amikor a nagyobbik dicsérte, már neki is tetszett. :o)

Vicc valakinek, hátha...

...kicsit felvidítja.

Józsi bácsi elmegy a zaciba, hogy beadja a TV-t.
Útközben találkozik Orbán Viktorral, aki azt mondja neki:
  – Józsi bácsi, hát, ne adja be a TV-t a zaciba, mert jövő héttől nagyon jó műsorok lesznek benne!
  – Tényleg?! – kérdezi az öreg. – És milyen műsorok, fiam?
  – Hétfőn én leszek,
  kedden a feleségem,
  szerdán a családom,
  csütörtökön a pártom!
  Péntek–szombat–vasárnap pedig az emberek!
Na, az öreg hazamegy, az asszony megkérdezi tőle, hogy miért nem adta be a tévét a zaciba?
Mire Józsi bácsi:
  – Találkoztam az Orbánnal, és azt mondta, hogy jó műsorok lesznek, ezért inkább visszahoztam!
  – És milyen műsorok lesznek?
  – Hétfőn: a Félkegyelmű,
  kedden: a Makrancos hölgy,
  szerdán: a Rém rendes család,
  csütörtökön: az Ali Baba és a 40 rabló,
  péntektől vasárnapig pedig a Nyomorultak.

Forrás: Kecskefészek

Titkos szám

Asszem már írtam a telemarketingesekről, akik miatt a múlt pénteken megváltoztattuk a számunkat. Kiderült, hogy eredetileg is titkos volt, és mivel mi nem adtuk meg senkinek, érdekes kérdés, hogy hogyan szerezte meg egy ilyen zaklató cég. A tré-komosok szerint az előző tulaj adhatta meg.

Örömmel közölhetem, hogy megváltoztatták a számunkat és olyan titkos lett, hogy még mi sem tudhatjuk... Vártuk türelemmel a levelet, jött is ma egy számla, de azon csak kódszám szerepel a telefonszám helyén.

Igazi szupertitkos telefonszámunk van, mit szóltok?

Cold Case

Ismeritek a Döglött akták című krimisorozatot? Én nagyon szeretem, de csak ritkán esik olyan időpontra, hogy meg tudom nézni, mint ma.

Az tetszik benne a legjobban, hogy a szereplők régi képeit váltogatják a „jelenlegivel”, miközben a cselekmény halad. Néha gyilkosság, eltűnés és más rejtélyek is vannak. Visszatéreve: szóval a nyomozónő néha a gyerek- vagy fiatalkori arcát látja maga előtt az embereknek, ahogy felgöngyölíti az ügyeket, és végig tök jó régi zenék szólnak. Rémesen megható bír lenni, ahogy bilincsben elviszik a fiatalembert, aki közben már pocakos öreg lett, és az áldozat barátai, más szemtanúk stb. is fiatal arccal olvassák a hírt vagy ölelik meg egymást.

Ma egy nagyon meglepő és számomra jópofa rész volt: Az 1. évad 22. része, amiben nem csak a Veronica Marsból és a Holdfényből megkedvelt Jason Dohring szerepelt, de a Being Human US-ból megkedvelt Sam Witwer is játszott. Imádtam a részt. :o) Valahogy nekem ez a két fiú az „esetem” - már ha illő, hogy egy férjes asszonynak esete legyen egyáltalán. Pláne, hogy utóbbi csak két évvel, míg előbbi héttel fiatalabb. :o) De mindketten sokkal jobban játszanak vámpírt, mint Edward - bocs' Pattinson-fanok! Nem mintha csak vámpír szerepben tetszenének. :o) A kis hamvas Jason Dohringnak én már a Veronica Marsban is drukkoltam, hogy ő vigye a csajt. Mert én már jó ideje csak a színésznők nevében drukkolok az eseteimnek, mert gyerekesnek érezném mondjuk elalvás előtt ábrándozni róluk, mint annak idején, „little sixteenként” a Red Hot Chili Pepers énekeséről, Anthony Kiedisről. *szégyellősen vigyorog*

Na, és most lehet kiröhögni engem. :oD Itt a videó:

Amúgy később az ilyen zenéket szerettem:

Valaki még nevet? :oD

Mi is az a szó?

Régebben, amikor még ezo-Altair voltam, egyszer egy Jungról szóló előadáson hallottam egy fogalomról (sz betűvel kezdődött), aminek az volt a lényege, hogy ha valamire felfigyelünk, vagy valami foglalkoztat minket, akkor csőstül érnek a hasonló benyomások és élmények. Sajnos a szót elfelejtettem, de leírom, hogy mit értek alatta:

Van egyfajta anyatípus, aki a gyereke (és/vagy partnere) iránti ellenérzése miatti lelkiismeret-furdalását úgy kompenzálja túl, hogy valamilyen betegséget diagnosztizál(tat) a gyereken, így is kényszerítve magát, hogy megtanulja elfogadni őt, vagy rosszabb esetben: így igazolja maga előtt is ellenérzése jogosságát.

Ezt a fajta anyatípust kártékonyabbnak tartom, mint azt, aki veri a gyerekét vagy sziszeg neki (értsd: a gyerek fölé tornyosulva jellemzően gonosz, sziszegő hangon, mint egy medusa-reinkarnáció, megalázóan és/vagy agresszíven osztja az ívet a védekezésre képtelen kisebbnek), pedig azokat se nagyon kedvelem. Most úgy alakult, hogy – egészségügyi végzettségünk okán – két ilyen anyába is belefutottunk. Mindkettőnek a rokonával vagyunk jóban, akik a segítséget kérték.

Anyuka 1.: A gyerek ötéves, tiszta apja, kicsit dundus, szemüveges, szépségversenyt nem fog nyerni a nagymamája szerint se, de kedves és jószándékú gyerek. Anyuka 1. feltehetőleg egy kicsit szégyelli, és a kisebbet ajnározza, aki kétéves és helyesebb kölyök. Az ovis gyerek kövérsége miatt orvoshoz mennek és váratlanul kiderül a gyerekről, hogy "magas a vérnyomása"... Sómentes diétát ír elő az orvos, aki az egyetemen bár nyilván hallott róla, hogy a magas vérnyomás elsődleges oka a stressz, és étrendi megszorítással vajmi kevés esetben lehet az állapotot rendezni, de azért csak diétát javasol (amit össze is állítottam: só- és szénhidrátszegény kardioprotektív étrend). Ezzel a kezelés ki is fújt, gyógyszert már nem ír fel, a vérnyomást nem próbálja meg rendezni. Dietetikusi következtetés: az orvos meg akart szabadulni az anyától, a gyereknek valójában semmi komoly baja nincs, tehát diétára sincs szükség, inkább tornára kéne beíratni. Gyerekeket amúgy se fogunk fogyókúrára, ez alapszabály. A diéta sarkalatos pontja volt, hogy a magas vérnyomás öröklődő betegség, tehát az egész család étkezzen sószegényen! Elvárt – de eltitkolt – eredmény: anyuka hamarabb unja meg a hülyeséget, és szálljon le a nagyobbik gyerekről. Ennek érdekében a stressz szerepét is kihangsúlyoztam, legalább a nagymama – aki a diétát kérte – kicsit kényezteti majd az unokáját. Stresszforrás lehet egy ekkora gyereknél is: kövérsége miatt csúfolódó gyerekekkel van az óvodában, miközben a kicsi otthon maradhat az anyával; az anya elutasító magatartása; ügyetlenségérzet, kisebbségi komplexus. Két hete rágom magam rajta, hogy jobb lett volna elhajtani őket, ahelyett, hogy kvázi asszisztáltam a hülyeségükhöz.

Anyuka 2.: Friss, tegnapi történet. Szakmabeli, mivel szülésznő. A gyerek mesterségesen készült, emiatt is aggódósabb az egész család. A tünet: kövér a gyerek talpa és ökölbe szorítja a lábujjait. Kábé úgy, mint bármelyik hasonló korú (egyéves kor alatti) gyerek. Anyuka ortopédushoz viszi a gyereket, aki valamiért neurológust javasol, hogy biztosan kizárják a gerincvelői daganatot. Anyuka 2. legjobb barátja a Google, akivel találnak egy ritka, öröklődő és gyógyíthatatlan betegséget, ami ingerületvezetési zavarokkal (mielinhüvely elvesztése) kezdődik, és a bénuláson át a légzés leállásáig terjed, ennek következtében a halál viszonylag fiatal korban bekövetkezik. Gyógymód nincs rá! Lássuk a gyereket: holdkompszerű bébihintában ül, lábai kifeszítve, kicsi rugdalózója felcsúszik és feltehetőleg szorítja a lábujjait. A hinta nem támasztja meg a derekát, bizonytalan pozícióban egyensúlyozik. A háttérben a földrerakós, ültetős, beszíjazós van, amit nem tudom, hogy hívnak, mindenesetre a mozgásfejlődés megakadályozására tökéletesen alkalmas, a gyerek nem forgolódik meg mászik, minek is azt! A baba egyébként elégedetten mosolyog, valamit éppen a szájába tesz (szalagot?), tehát a mozgáskoordinációja (aminek a zavara szintén a kiválasztott genetikai rendellenesség tünete lenne) nincs, továbbá se hallás-, se látászavarai nincsenek tudtunkkal; kiegyensúlyozott, boldog babának látszik, mosolyog. Természetesen az izomgyengeség is jellemző a betegségre, aminek esetén elcsuklana a hintában, semmiképpen nem tudná tartani a derekát, és fogni valamit, ami a kezében van. Anyukát ezek a tények nem zavarják, hiszen a 7 jellemző tünetből egy – szerinte – megvan. Mégpedig az, ami már a bénulás következménye, hogy a láb befordul és a lábboltozat görbülete nagyon eltúlzott. Ez természetesen a babán is így nézne ki, ezzel szemben ilyen cuki, dundi lábakat minden vele egykorú kisbabán látni, de hát tény: ökölbe szorítja a lábujjait. Erre csak azt mondtuk, hogy ne szurkáltassák a gyereket, legalább azt a két hónapot várják meg, amíg elindul. Jeti szerint kár bármit is mondani, mert az ilyen anyukák úgyis addig mennek, amíg valaki meg nem műti, (félre) nem kezeli a gyereket, mert akkor boldogok lesznek, hiszen ők „jó anyák”.

Keresztfiam anyukája is ilyen. Már egyik gyereknek sincs mandulája, egy vízsérvműtétet is kijárt az egyiknek (mivel bevérzett, szarul csinálták, lehet, hogy már meddő is a fia), a gyerekek táplálkozása ezzel szemben elég egysíkú, csak rántott húst vagy pizzát esznek, amit rájuk hagy. Amikor lebeszélnénk őket bármiről (és volna miről bőven), csak mosolyognak, és csinálják tovább. Természetesen a gyerekek többször megjárták a kórházat hányás utáni kiszáradás miatt.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem fakadhat jó szándékból a hülyeség, de annyira túlneveljük, túlaggódjuk a gyerekeink mindennapjait, hogy talán ezzel tesszük tönkre az életüket. :o(

Tegnap végre a Ház dokiban egy őszinte ember kimondta, hogy a kislányának, nem auditív részképesség-zavara van, hanem átlagon alul teljesít. Ha valaki átlagon alul teljesített régen, azt vagy hagyták hülyének lenni és boldog pék/hentes/gépkezelő lett belőle, vagy támogatták a szülei, és igaz, hogy kétszer annyi munkával, mint egy átlagos gyerek, de bármi lehetett belőle. Nem sütötték rá, hogy hiperaktív, mint az én kései testvéremre, akivel senki nem akart foglalkozni és csak idegesítette apámat, mostohaanyámat és általában mindenkit, hogy rá lehessen hagyni mindent és ne kelljen foglalkozni vele. Borzalmas, de ezeket a gyerekeket, ahelyett, hogy lefoglalnák és kellően leterhelnék, inkább nyugtatózzák, tudtátok? Engem felháborított, amikor ezt ajánlották kezelésnek és apámék továbbra se foglalkoztak vele.

Szóval a legfontosabb, hogy helyes önképet alakítsunk ki a gyermekeinkben és ne várjunk el tőlük többet, mint amire képesek. És ha valami hibádzik a gyereknél, akkor ne sószegény diétára fogjuk, hanem járjunk mi orvoshoz (vagy pszichológushoz), de legalább legyünk őszinték magunkhoz!

Attól tartok, a következő „jó anyát” már el fogom küldeni a picsába! :o)

PS: Természetesen ez nem vonatkozik azokra a gyerekekre, akiknek valóban van valami bajuk, és a szüleik rendesen foglalkoznak velük ezért. A hiperaktivitásban mondjuk nem hiszek, de elég sok más dolog is van, amit rendes fejlesztéssel – gondolom – lehet kezelni.

Főzöcske - de ész nélkül

Sajnos a Válságkonyhára nem fér be, de már megint gyökereztetek rozmaringot, és amikor leszedtem az alsó tüskéket, sóhajtoztam, hogy de jó lenne, ha elmennénk a csarnokba finom húsiért, és grillhúsit süthetnék vele. Félre is tettem a felesleges rozmaringleveleket, és elhatároztam, hogy majd másnap veszek valami húst. Persze nem csirkét és nem sertést vagy csak végszükségben, mert ezekhez - szerintem nem illik – a rozmaring.

Az már biztos, hogy a sparban sosincs semmi rendes hús, de ha nekem kell, akkor meg direkt el is dugják valahova, pedig néha szokott vákuumfóliás kacsamell lenni. Hát, most két napig nem volt semmi. A csarnokba se tudtunk elmenni, nincs messze, de azért mégis jó összehangolni a to-do listával. És Jeti megelégelte, hozott ma nekem báránybordát, amíg a Pilatesen senyvedtem. Nem csináltam vele semmi faksznit, durva szemű tengeri sóba, aprított rozmaringba és egy Carne nevű spanyolfűszerkeverékbe forgattam, és azon nyomban kisütöttem a grillserpenyőn. Osztatlan sikert aratott, pedig csak krumplipüré volt mellé meg némi mélyfagyasztott (és kiolvasztott) meggy.

Holnap sütőtöklevest készítek, vettem egy kis kanadai sütőtököt hozzá, majd azt rakom a Válságkonyhára.

Amúgy nem sok minden van nálunk. Stephen Weirtől az Encyclopedia Idiotica - A történelem legrosszabb döntései és melléfogásai c. könyvet olvasom. Barátainktól kaptuk, őszintén szólva én nem vettem volna meg, de egyszer el lehet olvasni.

Na, megyek ruhát hajtogatni. Úgy látszik, ha sok húst eszek, akkor nem idegeskedek semmin. :o)

Rend a lelke mindennek

Tegnap már megint takarítottam. Úgy látszik, ez egy ilyen év. Ha az ember körül sok dolog nincs rendben, akkor annak mániákus lomtalanítás és rendezgetés lesz a vége. Úgyhogy a tárolók után a szekrények, a szekrények után a kreatív cuccok, a kreatív cuccok után a laptopom memóriája és ezúttal a blogfeliratkozásaim jöttek sorra.

Mondjuk úgy, hogy a rendszeresen olvasott blogok listája elég kaotikus volt (számos megszűnt, bezárt blogot is tartalmazott) és szörnyen kezelhető, úgyhogy egyszer például konkrétan leiratkoztam az egyik blogról, magam sem tudom, hogyan, mert egy másikra kattintottam. Végül úgy döntöttem, hogy mindenki, aki olvas engem, annak helye van a rendszeresen olvasott blogjaim között, akik viszont nem olvasnak, de én olvasom őket, azokat inkább a feedlyben veszem fel, mert könnyebben tudom majd kezelni a le- és feliratkozásokat. Például azért is, hogy ha hosszabb szünetet tart egy blog vagy bezár, úgy törölhessem magam, hogy ne sértsem meg az íróját a leiratkozással. A bezárt blogokat viszont egyszerűen csak a könyvjelzők közé vettem fel, néha majd odanézek, hátha kinyit, mert a zárt blogokat a feed-olvasók nem húzzák be. :o)

Egyelőre nem vettem észre több hibát, mint amit korrigáltam is, remélem, nincs is. Viszont legalább ötletet adott, hogy mi legyen a következő bloggeres bejegyzésem (a feedburner és a statisztikák, illetve a feedly nevű firefox alkalmazás).

Ti mennyi időnként szoktátok ellenőrizni, hogy van-e „dead link” (bezárt vagy nem létező blog, weboldal) a rendszeresen olvasott blogjaitok között?

Közösségi média

Annak idején, amikor Brüsszelben voltam a diákkonferencián, a holland fiú addig győzködött, hogy csináltam én is Fb profilt. Pedig tudtam ám, hogy nem érdekel, mert egyszer már rádumáltak a wiwire is, és azt se használom sose, bár tervezem, hogy törlöm magam az utóbbiról. :o)

A másik végül is elfér, és már egyre több dolog van, ami tetszik rajta és feliratkozom a híreikre. Persze a többi diákkal nem tartom ott a kapcsolatot, egyedül az egyik német lánnyal leveleztem sokat, de már annak is vége. Viszont nem álnéven vagyok fenn és időről-időre rám talál egy ámokfutó a múltból. Most például az a srác, akivel általánosban egy osztályba jártunk, és utána is több házibulin találkoztunk, mígnem valamelyiken „belém szeretett”, szerencsére sose mondta ki, így nem kellett megsértenem – gondoltam idáig. Ma viszont úgy gondolom, hogy mégis jobb lett volna, ha mond valamit, mert akkor simán megmondtam volna, hogy „Ne haragudj, ...-ke, de semmi esélyed nincs nálam! Nem elég, hogy alacsonyabb vagy, és én olyan sekélyes vagyok, hogy zavar, de ráadásul a nyolc év alatt semmilyen lenyűgöző képességednek nem adtad tanújelét, ti. nem vagy okos, és nálam az a legfontosabb, hogy okos legyen a választottam, akire felnézhetek. Ha vicces lennél, talán, kevésbé idegesítenél, de nem vagy vicces sem. A jóképűség engem sose nyűgözött le, de valljuk be, te jóképű se vagy... A fociimádatod pedig határozottan bosszant, ami számodra talán érdeklődésnek látszik az arcomon, azt előbb unalomnak, később fokozódó feszültségnek hívják a nem focidrukker világban. Kérlek, ne járkálj fel hozzánk bejelentés nélkül, mert zavarsz, és soha, de soha nem fog előfordulni, még tökrészeg állapotomban sem, hogy lefekszem veled, mert megsajnállak. Ha pedig mégis, akkor rögtön öngyilkos leszek.”

Mivel a fenti beszélgetés soha nem hangzott el, és őszintén szólva csak két éve fogalmaztam meg először (az osztálytalálkozó miatt újra kezdte a feljárkálást, még jó, hogy Jeti meg a fiúk mindig itthon voltak velem, így sor se kerülhetett kínos jelenetekre), akkor is sajnos csak gondolatban, ezért fordulhat elő az, hogy ahányszor rámegyek a francos Fb-re, mindig fennlóg (Könyörgöm, a zöldségesek sose dolgoznak?), és azonnal csetelni akar. Sőt, két hónapja meg is bökött, ami folyton ott idegesített, ha feltévedtem az Fb-re. Nem is tudtam, hogy el lehet tüntetni onnan, csak pár napja töröltem, amikor kiderült, hogy ez nem az msn-ből ismert megrázás, hanem a tetszel nekem kifejezése (Egyébként tényleg? Olyan kis tájékozatlan vagyok.). Ez úgy kiakasztott, hogy már nem merek fellépni se. Jellemző, hogy saját kútfőből megtaláltam, hogyan lehet a csetfunkciót kikapcsolni, mert soha senki nem csetel velem, csak ő idegesít a felugró ablakkal. De a privát üzenetektől ez nem véd meg... „Nem. Igen. Nem. Az ellen nem véd.” Szóval szerintem leiratkozom én most az egész internetről inkább. :o) Csak vicc volt, remélem, egy idő után – ha nem reagálok semmire („Szia Drága! Hogy vagy? Valamikor Tali?” Egy lószaft!) – némi nyugalmam lesz, és a többi (képzeletbeli) „csaját” fogja szórakoztatni.

Nehezen, de el tudom képzelni, hogy van olyan férjezett asszony, aki az ilyen rajongást ilyen-olyan okokból hízelgőnek tartja, de engem bosszant! Hordom a jegygyűrűmet; mit tegyek még, hogy jelezzem: ELKELTEM! És köszönöm szépen, ha megözvegyülök se szeretnék újra kikerülni a húspiacra, akkor inkább veszek egy vibrátort, mert az se pótolhatja életem szerelmét, Jetit, de még mindig jobb választás, mint egy ilyen tiszteletlen, tahó alak, aki a nők szánalmából él – ha egyáltalán valaki józan eszét veszti ettől! Vááááá!

Ma mindenféle

Reggel a szokásos takarítás után a második helyre esélyes „kedvenc” elfoglaltságot űztem: leültem a Szent István kórház nőgyógyászati szakrendelésére, hogy megejtsem az évenként esedékes rákszűrést. Jelentem, megvótt. Sokat dumáltunk D-vel, furcsa látni, hogy röpke 13 év alatt a rendszer(ek) és az „átgondolt” országgyűlési intézkedések által padlóra küldött egészségügyi rendszerben a korábban lelkes, munkamániás nőgyógyászrezidensből, hogyan lett megkeseredett doktornő, aki igazat ad azoknak, akik elmennek az országból... Megérne egy misét a helyzet, de megfogadtam, hogy nem untatlak Titeket politikával.

Azért nem bírom ki, itt egy érdekes cikk: Az egészségügyi területen dolgozók átlagkeresete Magyarországon és kérem, senki se jöjjön a hálapénzezéssel, mert az csak hülye demagógia. És a devizahitelek és megszorítások idejében nyilván nem lehet akkora összeg, hogy érdemes legyen akárcsak szóbahozni. Ha annyi pénzt kapnának zsebbe az orvosok, mint amit állítanak, akkor eszük ágában se lenne elmenni külföldre. Most már bosszant, ha valaki bedől a kormánypropagandá(k)nak! A gyűlölködés és egymásra mutogatás nem vezet sehova, csak a politikai pártoknak kedvez, mert amíg az orvost/nyugdíjast/kismamát szidják a tömegek, addig se kérdezi senki, hogy ők [vö. politikusok] mégis mit tesznek az országért.

Nagyon furcsa látni, hogy 2011-ben egy nagy fővárosi intézmény kiemelt rendelőjében az UH előjegyzéseket egy promóciós határidőnaplóban vezetik. Bizony ám! Mit nekünk a számítástechnika, hálózatba kapcsolt gépek és társaik?! A határidőnapló már évtizedek óta bizonyított, és a bolond gyógyszergyártó cégek úgyis adnak csomót minden évben. Jut mindenhova: az UH-ra, a rendelőbe, a 4D UH-ra és tulajdonképpen kartont se kell venni, mert maradtak üres határidőnaplók 1983-ból, azok idén pont újra jók... Ezeket is el lehet tenni, hátha 28 év múlva nem lesz itt többé gyógyszer se, nem hogy gyártó. De még jobb, ha filccel felírjuk a beteg hátára a rákszűrés számát és feladjuk a beteget a rendszerbe, hogy a laborban ráírják az eredményt és visszaküldjék. Mennyit megtakaríthatna az egészségügy?! Nem is értem, miért nem így van.

Aztán az FMK (Ferencvárosi Műv. Kp.) mellett ettem egy fokhagymás-sajtos-tejfölös lángost és nem esett jól. A fene nagy diétában elszoktam a zsírtól. :o( Így aztán most hatkor lettem újra szalonképes (savtúltengés), és egyben éhes is, ezért elővettem a hűtőből (Gasztrobloggerek forduljanak el!) egy Spar – Onion salátakeveréket meg egy vele vásárolt fetasajtot, felkockáztam, bekevertem a kettőt egy tálba, meglocsoltam olívaolajjal (vagy földimogyoróolajjal, mert olasz volt, és azzal hamisítják a taljánok) és magyar balzsamecettel (igen, olyan is, de most már csak elfogy egyszer) és megettem. Most hibiszkuszvirágteát iszok rá, és érzem, hogy ha nem eszek egy fél vajaskenyeret is, akkor baj lesz...

Félreértés volt

Először is mentegetőzéssel kell kezdenem, az előző bejegyzésben nem úgy értettem, hogy bezárok és búcsúzom, hanem inkább egyfajta szabódás volt, amiért egyre ritkábbak a bejegyzéseim és egyre unalmasabbak. :o) De nagyon aranyosak vagytok és mindnyájatoknak köszönöm a kedves szavakat.

Az élet nem áll meg, sose szokta, velem ellentétben, akin a múltkor egyfajta depresszió lett úrrá, bár szerencsére az én depresszióm kimerül a lustaságban és enyhe lehangoltságban, amikor hülyeségeket írok és gondolok. :o) De elég egy hét, amikor nem itthon ücsörgök egyedül, hanem itthon vannak a kismacskáim (jobban utálom az iskolát, mint a gyerekek), és mindenfélét csinálunk, például hungarocell hóembereket meg kisangyalokat.

De kaptam már sült tököt vacsorára, és elmentünk anyósomékhoz, aki megtanított szilvásgombóctésztát csinálni. Egyedül még nem próbáltam, de remélem, sikerülni fog. Készítettem pár képet is, majd közzéteszem, de mivel ma sokáig testedzettem (úszás, pilates), most villámgyorsan fel kell porszívóznom és mosnom, ráadásul be kell nyomnom valamit ebédre. Mivel a fiúk iskolában és munka közben ebédelnek, nem főzök semmit, hanem szokás szerint vajas kenyér lesz az ebédem. Szívem szerint sajttal, dehát az hizlal, szóval még meggondolom.

Ismeritek a Kisvárosi gyilkosságokat (Missommer Murders)? Én nagyon szeretem és az a jó benne, hogy kicsit Agatha Christie-s (bárki is írta, a példaképe lehet a Miss. Marple sorozat), de imádom az angol kisvárosok hangulatát, pláne krimikben. De tulajdonképpen bármelyik krimi jöhet, a Derricket is szerettem, de a kretén vezetés tönkretette a Duna tévés délelőttjeimet, mert újabban azon is beszélgetős reggeli műsor van a Derrick idején (10:20-tól volt), amiket én őszintén szólva utálok. Nagyon kevés okos ember van amúgy is az ismert riporterek között, akiket érthető okokból nem pazarolnak el délelőttre. Engem meg bosszant, hogy úgy ülnek ott, hogy utána se néznek a riportalanyaiknak vagy a témának és felszínes fecsegést folytatnak, ami ráadásul legtöbbször semmi újdonságot vagy számomra hasznos információt nem tartalmaz.

Ahogy öregszem, egyre jobban bosszant, amikor ilyenekkel lopják az időmet. Lopják már mással! Valamivel, ami legalább szórakoztat, mint például egy jó krimi. Ha elhinném, hogy érdekli őket, megírnám, hogy vissza a táskás szemű Derrickemmel, meg Harryval, aki tavaly lett hetvenéves és tele voltak vele nyáron a német újság címlapok. :o) És ezt az igazán kedves, fekete hajú nénit, aki még a Szív tévén kezdett – ha jól emlékszem – küldjék már haza unokázni. Nem azért, mert bármi kifogásom lenne a személye ellen, csak azért, mert szegényt mindig csak másodvonalbeli műsorok vezetőinek nevezik ki, és ezeket a műsorokat kéne megszüntetni. Ha meg nincs helyette más, akkor legalább adhatnának neki stabil műsort, olyan témában, amihez nagyon ért, vagy kiképezhetnék rá.

Mint például ott van még ez a Borbás Marcsi is, aki főzős-hagyományőrzős-beszélgetős műsorokat szokott vezetni mindenféle jobboldali médiában, de most már az m1-en is. Ő se egy észkombájn, de nem is tesz úgy, mintha valaha esélyes lenne valami nívódíjra. Olyan édesen tud rácsodálkozni alapvető információkra, hogy már vicces. De legtöbbször ő is az agyamra megy, bár a Praktikában szerettem a receptjeit, és volt egy recepteket gyűjtő műsora is valamelyik csatornán (HírTV?), amit szerettem, mert igazi, népies ételeket főztek benne.

De nem morgok, én szeretem a tévét, szeretem a tévéműsorokat, a tévét hasznosnak tartom mind az ismeretterjesztő mind szórakoztató funkcióját illetően, és külön jó, hogy nem muszáj olyan ismeretterjesztő műsorokat (reggeli csevegések érdektelen témákról) néznem, amik nem érdekelnek, mert valamelyik másik csatornán van valami rendes műsor is. Bár a híradókkal összehangolhatnák más csatornák a műsoraikat, mert tegnap a híradó miatt nem láttam a Michelle Pfeiffer – Ashton Kutcher film végét.

Húha! Rohanok takarítani, mert ahogy azt Matula – Fekete István hőse – mondja: nem lesz belőlünk énekes halott.