...nem írtam, de nem vesztem el.
Sok minden történt velünk, Jeti kezd is elkeseredni, már csak a téli szüneti elutazásunk tartja benne a lelket. Én sokkal sekélyesebb vagyok, eddig is a mának éltem, de eztán már csak a pillanatnak fogok. :o) Néha eszembe jut, hogy praktikusabb lenne a jóistentől - ha már nem avatkozik a belpolitikába - ha egyből agyoncsapna minket valami isteni módon (kiújuló spanyolnátha járvány, meteor, whatever). Vagy ha nem szépítenék az orbáni politikát és lassú éhhalál helyett most rögtön lelőnék a nyuggereket, hajléktalanokat, rokkantakat, munkanélkülieket, tanárokat, rendőröket stb. (kiegészítendő a többi "bűnös" társadalmi csoporttal) és utána vígan élhetnének a többiek a szép új világban, éltetve nagyszerű vezérünket.
Mindegy! Jobb a boldog tudatlanság, nem akarom azt az információt megismerni, ami Fellegit lemondásra késztette. Nem is politizálok tovább, a világ szép, a világ jó, a világ új, így fogadom el, ahogy van. „Ez a létező világok legjobbika!” (Leibnitz)
Egyre jobban tetszik az időjárás, szeretem a sok esőt (ez most nem irónia), a ködöket és a szürke eget. Sokkal erősebb színei vannak a világnak félhomályban, mintha a verőfény kifakítja a színeit. Most vannak igazi sárgák és bordók és szürkék és mindenféle színek. Mondjuk, pont a zöld nem jellemző annyira, de sebaj. :o) Nagyon jó képeket lehetne készíteni, ha volna kedvem kidugni az orromat az utcára. :oP Persze ki kell dugnom, mert megyek ajándékokat vásárolni a keresztgyerekeimnek és testvéreiknek, akik még hátravannak.
Öcsémnek megmondtam, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni, így nem veszünk egymásnak karácsonyi ajándékot. Sógornőm ebből észrevette, hogy szabad a pálya, mostantól velük is megszakítottam a kapcsolatot, mint sértegető nagynénémékkel, így kezdődhet, a milyen-gonosz-ez-az-orsi piszkálódás, tehát szívesen találkozna velünk valamikor. :o) Persze, nem kell ezt komolyan venni, az a lényege, hogy mindenki lássa: ő az áldozat, én meg a bosszúszomjas, gonosz elhagyó rokon, aki nem fogadja be őt. Szerintem meg hét év elég volt belőle, a gyerekeimnek nem kell ilyen rokont ismerni. Fájdalmas döntés volt, de mivel már a születésnapomra nem csak a sógornőm nem jött el, de még a gyerekeket is inkább a másik nagyszülőhöz vitte látogatóba, ezért jobb, ha beletörődöm, hogy ez nem működik így. Úgyhogy anyám már rám is szállt, hogy sógornőm szeretne velünk találkozni idén karácsonykor, meg hogy az emberek változnak, R. is megváltozott. Nekem először le se esett, amire Jeti rögtön azt mondta, hogy akkor ezek szerint már beismeri, hogy eddig utált és piszkált minket és ezután nem fog, mert maga előtt is váratlanul megkedvelt minket az alatt az idő alatt, amíg nem látott? :o) Lesz náluk egyébként harmadik gyerek is, annak ellenére, hogy a doktornő nem ajánlja a harmadik császármetszést. Remélem, nem lesz semmi baja! Tökre nem értem, hogy miért kockáztatja meg a két nagyobbik gyereke árvaságát valaki... Már a második babánál is az utolsó pillanatban császározták meg, közvetlenül a méhrepedés előtt. :o( (Herpesz miatt nem szülhet hüvelyi úton.)
Tegnap láttam a templomban a legkisebb unokatestvéremet meg az apját, meg is lepődtem, mert még sose fordult elő, hogy összefutottunk volna. De aztán rájöttem, hogy presbiterválasztás lesz, és újra az akar lenni, ezért szenteskedik fenn a karzaton, hogy mindenki lássa. Mert amúgy senki se mászik fel a karzatra, mindenki lenn ül, mert a gáz-hősugárzók a padokra vannak irányítva. Jaj, nekünk nagyon király templomunk van amúgy. Nincs tornya, mert amikor épült, a református templomoknak tilos volt tornyot építeni (a városban), és nincs harangunk se, de viszont meleg van a templomban télen is. :o) Hangulatos és családias. Az új lelkészünk (nem annyira új, már több mint nyolc éve ő van) fiatal és nagyon jól beszél. Tegnap a családról és az összetartásról volt szó, és ez kicsit meg is lepett - lévén, hogy ő tudja, hogy nem vagyunk jóban a nagynénémékkel. De aztán azt gondoltam, hogy kicsit összeesküvés elmélet ízű lenne, ha anyám továbbmondaná, hogy megyünk vasárnap a templomba és ezért nem csak a presbiterjelölt nagybátyám jelenne meg (nagynéném r. kat.), de még a lelkész beszéde is erről szólna. :o) A lelkész egyébként valamiért bír minket, mert bár ritkán megyünk (évente max. háromszor-négyszer) mégis mindig örül nekünk és számon tart. Amúgy felnőtt fejjel konfirmáltam az unokatestvéreimmel és az öcsémmel egyszerre és az előző, már nyugdíjas papnál, amikor ő segédlelkész volt. Aznap halt meg a nagymamám, és még fel se hívtak, de megéreztem, ahogy hazafelé sétáltam. Furcsa volt, mert olyan érzés volt, mintha mellettem lenne és elbúcsúzna. Meg sem lepett, amikor anyu a hírrel fogadott otthon.
A hittel kapcsolatban egyébként ambivalens érzéseim vannak. Néha magától értetődik, hogy van Isten és gondot visel ránk, máskor viszont inkább a világ igazságtalanságai láttán teljesen materialista leszek, és azt gondolom, hogy annak van igaza, aki semmilyen erkölcsi vagy világi törvényt sem tart be.
Úristen, már megint moralizálok. Pedig úgy szeretnék valami sekélyes kis bejegyzést tenni, de semmi sem jut eszembe.
Elmegyek végre az IKEÁ-ba babaedényt venni Pankámnak (keresztlány) és majd erről írok valamit délután.
Addig is emlékeztetőül magamnak sekélyesebb témák: horgolás (kész a vállkendő, már csak a kilógó szálak eldolgozására kéne rávenni magam), angolozás (pl. Drága New-See, Vámpírnaplók angolul), kirándulás télapónézőben a Normafánál, adventi koncert (ez inkább horrortörténet a helyszín miatt), erdei iskola, iskolai lopás már megint (ezúttal az osztálypénznek kelt lába), középiskolai felvételi, TELELÉS, mexikói étteremben a barátokkal és ilyesmik. Ilyesmikről kell írnod, ne felejtsd el! :o)
