Kenyér

Ma elmentünk a Corvin Plázába (meg az Eltére is, de ott nem volt félfogadás), és egy ilyen kis cukiságot vettünk. Ha ti tudnátok, hogy közel két évig nyavalyogtam kenyérsütőgépért, mire tavaly már inkább feladtam, volt is róla egy bejegyzés, hogy Jeti „buta, büdi és gonosz” (by Fiam-9 régen) vagy valami ilyesmi, mert nem vesz nekem, aztán kitaláltam, hogy majd a többi szerkentyűvel készítek én kenyeret, úgyhogy először is hazavágtam a nászajándékba kapott clatronics keverőtálas kézimixeremet (élt 14 évet, béke poraira), aztán kézzel megdagasztottam a kenyeret, túl sós vízzel megkentem, de így is elfogyott, pedig mint a méreg, olyan sós volt. Aztán később még egyszer dagasztottam kenyeret kézzel, és az már finom lett, de itt le is álltam a nagy kenyérdagasztási projekttel, mert először is, marha nehéz, másodszor meg tésztás lesz a kezem, ami már majdnem olyan, mintha bekrémezném. Brrr!

De Jeti komolyan gondolja, hogy előbb-utóbb elmegyünk innen oda, ahol kolbászból van a kerítés, de ha mégsem, annál jobb, a sok kolbásztól fájna úgyis a gyomra. És mi lesz a legszörnyűbb egy férfiember szerint külföldön? Hát az, hogy nem sütnek jó kenyeret. Így tehát ezt nekem meg kell tanulnom. Mint Garfield régi követője a lustaságban, bepróbálkoztam én a tönkrement kézimixerrel, aztán mintegy ártatlanul megjegyeztem, hogy majd a konyhai multifunkciós Fülöppel dagasztok, annak bírnia kell a gyűrődést. Ehhez tudni kell, hogy Jeti teljes mértékben kisajátította és narancslevet gyárt rajta, így ha egy fasírtot akarok vele késsel dagasztani, akkor is totál kiakad. Megjegyzem, ezért is sokáig könyörögtem, míg egy karácsonyra végül meg is kaptam.

A fenyegetést titkos szerelmének új munkafunkcióba állítására Jeti számomra teljesen meglepő módon reagált: eldöntötte, hogy vesz nekem egy kenyérsütőgépet. Igazából, én már olyan jól lebeszéltem magam róla, hogy először nem is voltam különösebben oda, meg másodszor sem, de aztán amikor kiderült, hogy csak ez a félkilós kenyerekre szabott méret kapható (az egyetlen fajta kenyérsütőgép volt, ráadásul két darab volt még belőle össz-vissz), akkor azért mégiscsak csalódottságot éreztem, hát legalább valami jó kis időzítő is lehetne rajta, nem? Majd este bekészíteném és reggelre megsülne itt nekem.

Summa summárum, hazaballagtunk a kenyérsütőgéppel, már ötleteltem, hogy zsemle, meg esetleg pizza, sőt, lehet, hogy fánk is... De Jeti lehurrogott, hogy ez nem játék, hanem komoly dolog, tanuljak meg kenyeret sütni. Kezdetnek a jótállási jegy receptjével tanulom, már dagasztódik. Csodásan csendes, kevés helyet foglal el a konyhapulton (amit Jeti úgyis telepakol minden vacaksággal, pedig eredetileg az üres és tágas konyhapult ideáját álmodtam meg a konyhámra).

Szóval most örömködöm. Azt hittem egyébként, hogy ez a ketyere azjos lesz, mert ismerős a kamrába száműzte az övét, erre hivatkozva. De nem az.