Boldogság?

Azt gondolom, hogy a boldogság nem egy állapot, hanem hozzáállás kérdése. Nem leszünk boldogok egy csapásra, ha valami történik velünk, viszont a boldogságnak egyfajta tartós öröm állapotában létezhetünk, ha képesek vagyunk azt észrevenni az életünkben, a környezetünkben, ami kikapcsolja minden rossz gondolatunkat. Ha képesek vagyunk a bosszúságot tanulsággá változtatni, ha képesek vagyunk őszintén rácsodálkozni arra, hogy az élet szép.

Nagyon sok ember nem képes erre. Vannak olyanok, akik csodálatos körülmények között élnek, nagyszerű tapasztalatokat szerezhetnének, és mégis ahányszor beszélsz velük, nem tudsz túljutni a gondolaton, hogy ez egy önsorsrontó! Tudom, mert én éltem három évig egy ilyen emberrel, aki sosem azt vette észre, ha mondjuk frissen volt mosva a hajam, vagy önfeledten nevettem, hanem azt, hogy kicsit széles a csípőm, nyilván fogyókúráznom kéne (nem kellett volna, sőt 19-es BMI-m volt, ma már el se hiszem, hogy valaha ilyen girnyó lehettem). Vett is egyszer egy könyvet, talán viccesnek tartotta, aminek a címe ez volt: Az önsorsrontás művészete. De én olvastam el helyette.

Mellette is boldog voltam, mert ilyen az alaptermészetem. De azért nem felejtem el azt a napot, amikor félév elnyúló szakítása után a születésnapomon arra értem haza, hogy elvitte a komódját. :o) Annak vettem, aminek kellett: igazi születésnapi ajándéknak, és őszintén boldog voltam. Úgy éreztem szabad vagyok, végre enyém a világ, nem kell kerülgetnem többé egy ilyen rosszindulatú valakit. ;o)

A barátnőm, akinek este elmeséltem, megijedt, mert azt hitte, lőttek a bulinak, kiakadok. És akkor néhány ouzó elfogyasztása közben (akkor az volt a favoritom jéggel), egy füstös szórakozóhelyiségben, aminek már nem is emlékszem a nevére (valami divatos rockbár lehetett, de nem mentünk többet), jól megbeszéltük az élet furcsaságait. És rádöbbentem, hogy ez a legjobb tulajdonságom, hogy a szemétségben is tudok örömet találni. Ne áltassuk magunkat, az exem nem azért időzítette a költözést a születésnapomra munkaidőben, hogy boldoggá tegyen. És paradox módon mégis azzá tett. És szándékán kívül még egy nagy ajándékot adott, egy-egy rossz helyzetben azóta is azonnal az örömet keresem az ürömben, és amikor rájövök, akkor már őszintén tudok örülni és eltörpül a rossz.

Azért persze, leszámítva a szerencsés végkifejletet, sokkal könnyebb Jeti mellett boldognak lenni, mint bárki más mellett. Morgós vén tengeri medve, de pont ezt szeretem benne, sosem kétszínű, sosem sumák. Amíg mellettem van, amíg mellette lehetek, az boldoggá tesz. A gyerekeket is szeretem, a nagyok kezdeti bizalma irántam meghatott, ahogy, amikor ideköltöztek is, a kicsiknek a születése csodálatos volt, a babakoruk és a jelen is, még ha újabban Fiam-14 is kamaszodik (ez a harmadik kamaszkor, amivel dolgom van, de még mindig szörnyű). De akivel majd alig 10 év múlva magunkra maradunk, az Jeti.

Tökéletesen összeillünk minden tekintetben, mert amiben meg mégsem, abban kiegészítjük egymást. ;o)

És az apróságokat is szeretem:

• Kádban olvasni.
• Nyáron a hőségben ebéd után kiülni a kertbe némi olvasnivalóval.
• Télen kádba ülni, amikor hazaérek, hogy zsibongjon a bőröm a meleg víztől.
• Apró állatokat megfigyelni, vagy állatkertbe menni.
• A régi dolgokat megcsodálni.
• Az új dolgokat megcsodálni.
• Új kütyüket felfedezni és kiismerni.
• Horgolni valami viccesre vagy romantikusra, amíg Jeti mellettem ül a kanapén és olvas.