A szerda...

Tegnap nagyon bolond volt mindenki. Először is Fiam-14 végignyerítette az utat a suliba reggel. Egy speciális, engem megőrjítő nevetésfélét fejlesztett ki, melyet szorgalmasan gyakorol a jelenlétemben.

Aztán németórán a csicsergős, ötvenéves osztálytársam a szokottnál is mániásabb fázisában volt. Ismeritek azt az embertípust, aki korát meghazudtolóan plázacicusosan beszél a hetvenes évekből ideszalajtva, amikor ugyan plázák még nem voltak, de cuki csajszik nyilván, és ő bennragadt ebben az életérzésben. Sokkal jobban beszél nálunk németül, és ezt feltétlen tudatosítani is akarja bennünk, ami megmondom őszintén, egyáltalán nem zavar, de a hangjától a falnak megyek. Ötpercenként utal a gyerekeire, akik olyan „aranyosak voltak” – tulajdonképpen az idő java részében azok. Eleinte azt hittem, egykorúak vagy kisebbek a gyerekei, mint nekem, mert olyan stílusban beszél róluk, de kiderült, hogy közel felnőttek. :oD Amikor megkérdezi a tanárnő, hogy mit csináltunk előző nap, a másik lány és én kb. 5-5 percben beszámolunk róla lényegre törően. Cuki csajszi elnyújtott hangon, angolos akcentussal mindezt 15 perc alatt abszolválja és akkor még rövidre fogta. Az előző órán tanult szavakat ügyesen kiszótározza és a következő órán beveti a mellé tanult szinonimákat. Ez is bosszantó persze, de nyilván tudom, hogy én is megtehettem volna, és belátom, hogy a pénzéért a lehető legtöbbet szeretné kihozni az órából. Tegnap viszont magánórásította az egész órát, mi csak akkor szólhattunk hozzá, amikor a példamondatokon mentünk végig. :o/ És akkor is Ő JAVÍTOTTA KI A HIBÁINKAT, már a tanárnőt se hagyta szóhoz jutni...

Aztán eleve „jó” hangulatban (eltelve az üdítő adrenalinnal) mentem át a spanyol órámra a másik épületbe. Általában kések öt percet – mert pontban akkor kezdődik a következő, amikor az előző véget ér –, de ezúttal nem maradtam le semmiről, mivel az ünnepek miatt elmaradt hétfők (húsvét, pünkösd meg tán még egy volt) pótlásáról szólt a vita. Van egy zenész a csoportban, aki semmiképpen nem szeretne mulasztani, és a múltkor kis híján péntek este hatra (!) tettette a pótlást, amibe bele is mentünk, de szerencsére mégse volt neki jó. Amúgy abban a csoportban ő a troll. Mindent kommentál, közli velem, hogy hát igen, nem tudok nemet egyeztetni a névelőkkel, meg fel kell kötnöm a gatyámat, mert ők milyen jó cuccot dobtak össze előző órára, amiről lemaradtam az angol vizsga miatt. Ja, és félhangosan mondja előre a megoldásokat mindenki helyett. De hogy ne kalandozzak el megint: ezúttal kiderült, hogy felhívta a központot, hogy az egyik napi egyórás időpontot tegyék át fél 11-re, amit ugyan meg se beszéltük, de neki úgy jobb lett volna. A recepciós vagy valaki félreértette, esetleg a pacák beszélt félre, de azt tették át fél 11-re, ami 11-re volt megbeszélve. Ezen problémázott és mindenáron át akarta tettetni a tanárnővel az időpontot. Persze nem számolt azzal, hogy ez nem így működik, mivel más csoportok is vannak, péntekenként viszont csak a központi iroda van nyitva, ahol minden más csoport is pótolna. Fel se tűnt, hogy nekem meg aznap 11-ig tart a német, szóval még lesz egy körünk. A többszöri magyarázkodás után a tanárnő türelmét vesztette, tök rossz hangulatban telt az óra, főleg mert a pacák le is buktatta, hogy hivatalos ügyek miatt a hétfői órát is átraktuk, pedig ilyenkor az a bevett szokás, hogy helyettes jön be, tehát még a főnöke is leszúrta a tanárnőt. A legmélyebb pont ott következett be, hogy miután az óra első félóráját elpazarolta erre a béna vitára, hogy ő mit mondott vagy mit nem a recepciósnak, mikor legyen az óra, még azon siránkozott, hogy az egykor kezdődő pótlás végének egy órájáról le fog maradni, mert nem tud olyan sokáig maradni...

Azt hinnétek, hogy itt lezárul a történet. Hát, nem! Már a múltkor furcsa volt, hogy az amúgy tartózkodó tanárnő, jött velem rögtön óra után. A hétfőre visszautalva udvariasan megkérdeztem, hogy kijött-e a sár a pulóveréből, mert akkor kimosta a kardigánját óra előtt, mert egy autó durván lecsapta pocsolyavízzel. Erről váltottunk egy pár szót, meg foltkezelésről, mert a kötőjén maradt egy kis olajfolt. Aztán teljesen váratlanul közölte velem, hogy totál kiakadt a csoporttársunkra, amiért csak saját magával van elfoglalva és nem érti meg, hogy nem állhat rendelkezésére az egész nyelviskola és minden diák, hogy minden úgy legyen, ahogy ő akarja. Meg mondta azt is, hogy már a múltkor is azért jött velem, meg azért húzta az időt előtte mindig, mert a pacák követi őt óra után, és hol spanyolos kérdéseket, hol magánéletit tesz fel, és ő úgy érzi, hogy akar tőle valamit. Na, ekkor megsajnáltam. Nekem is van egy általános iskolai rajongóm a facebookról, aki bökdös, meg továbbra is ilyeneket ír, hogy „na, lécci!”, miután megfogadtam a tanácsotokat és nyíltan megírtam, hogy nem szeretnék találkozni vele. Tehát jól tudom, hogy milyen az, amikor tudod, hogy akar valamit a pacák, de nem mondja ki, így te se mondhatod meg egyenesen, hogy nem érdekel a „tisztességtelen ajánlata”. Na, ahogy sétáltunk tovább, ráterelődött a szó egy fiúbarátjára, aki szintén nagy csalódás volt az önzése miatt, és már rég nem is a zenészről dumáltunk, amikor beért minket a pacák. Eleinte magyarázkodni akart, hogy nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni a telefonnal (ja, persze!); aztán, mivel elég rossz előérzetem volt, gyorsan kitaláltam egy ürügyet, hogy a központba megyünk, mert be kell fizetnem, a tanárnő meg szintén odatart, visszakanyarodtunk a zebrán. Az épület előtt udvariasan el akartam búcsúzni a pacáktól, de csak mondta-mondta-mondta. Majd minden előjel nélkül közölte a tanárnővel, hogy ő szeretné meghívni valahova (ott előttem!), mert személyes dolgokról szeretne beszélni vele. A lány már rosszat sejtett – mint kiderült: nem alaptalanul – és visszakérdezett, hogy milyen ügyben. Szó szót követett, majd a pacák letámadta, hogy ő már az első órától kezdve úgy érzi, hogy közöttük valami feszültség van, a tanárnő mindig belerúg órán, nyilván férfigyűlölő és ezt őrajta vezeti le, utálja első látásra, pedig ő próbált jó fej lenni... Csak álltunk ott döbbenten. Én nyilván higgadt maradtam, mert viszonylag kevéssé voltam érintett, de azért közbe-közbevágtam, hogy én nem érzem így, meg hogy ne magyarázzon bele mások viselkedésébe előfeltételezéseket, mert az nem vezet sehova. Meg mondtam, hogy amit ő sértésnek vett („Hát, ilyenek a pasik!”), azt én ugyanolyan viccnek éreztem, mint amikor ő azt mondta nekem, hogy fel kell kötnöm a gatyámat, hogy jó házit írjak. És azt is, hogy én úgy érzem, hogy maximálisan igazodtunk hozzá a pótlások miatt, odatettük, ahova akarta, arról meg nem a tanárnő tehet, hogy a recepciós mit ad át. Aztán kezdett elfajulni a dolog, a pacák rendesen kiabált vele, hogy vele ne bánjon úgy, mint az általános iskolással, mert mindig letorkollja, mire a tanárnő – konfliktuskezelésből nem túl jó – a végére frankón remegett és elszaladt. Ráadásul mindenki minket nézett a szomszédos kocsma/kajálda teraszáról, ebédidő lévén. Aztán én is elbúcsúztam a csávótól, még odaböktem, hogy szerintem rémeket lát, és faképnél hagytam, felmentem a központba, hogy megszabaduljak tőle. De ez a barom utánafutott a tanárnőnek, és még beszólt neki, de a neki meg végre újra eszébe jutott a mentő ötletem, és utánam jött. A folyosón mutatta, hogy remeg. Én meg felhúztam magam, az édi-csajszi meg egy zaklató-zenész, úgy látszik, sok nekem egy napra és meg is sajnáltam, mert utálom, amikor valaki így lehengerel egy nálánál gyengébbet, de azt még jobban, ha egy amúgy is ellenszenves alak teszi ezt. Visszacipeltem a recepcióra (nem kellett győzködnöm), hogy jelentse be ezt az egészet, mert ha a pacák jelenti be, hogy ő cirkuszol vele meg lekezeli, akkor annak lesz igaza, és amúgy is a főnöknek vagy legalább egy kompetens személynek tudnia kell egy ilyen konfliktusról. És most itt vagyok én is, aki tanúsítom, hogy semmi ilyesmiről nem volt szó, amit a pacák a tanárnő fejéhez vágott.

Hú, de mérges voltam, még most is felmegy az agyvizem, ahogy eszembe jut!

Aztán elindultam haza, menet közben pedig a gyerekekkel betértem az utcában egy kifőzdébe, ahol meglepően jó rántott sajt van, és totál rákaptam, pedig évek óta nem eszek rántott cuccot. És még tartárt is eszek hozzá, förtelem, sose fogok lefogyni, valaki nyisson egy salátabárt (igazi salátákkal, nem majonézes förmedvényekkel) az utcánkban! Erre, kezdem a rendelést, a gyerekek rávesznek kisüveges nesteára, amiért Jeti amúgy is morogni fog, mert nagyüvegesben a spárban kéne megvennünk olcsóbban (teljesen igaza van, de délben óriási sor van a spárban), erre beugrik elém a volt közösképviselőnk klónja (értsd: alacsony, túl egyenes háttartású, szemüveges, köpcös, kötözködős típus), hogy kéri a működési engedélyt, hányan dolgoznak az üzemben stb. Azt hittem, a guta megüt, de nagyon szépen nézhettem rá, mert közölte velük, hogy arrébb áll, hogy ne tartsa fel a kiszolgálást. :oP Valószínűleg az ÁNTSZ-sek voltak, de lehet, hogy az adóhivatalosok, tartottam is tőle, hogy ma ne lesz ebédem, mert időnként bezárják az összes boltot az utcában a hülye adóellenőrök. Ez azért zavar különben, mert csupa ócsóbót van itt: kínai, kínai kajálda, kifőzde stb., ahol jellemzően a csórók és néhány takarékos ember vásárol, mint mi, akik tudjuk, hogy a drágább boltban is kínai áru van. Bezzeg a Böszörményi úton sose járnak körbe, pedig a Google mapson megtekinthető, hány medencés ház van. Ott elég lenne csak annyit kérdezni, hogy mutasson már egy áram- és egy vízdíj számlát, aztán összevetni az eredményt a havi jövedelemmel, és már lehetne is vinni őket. Persze a kínai boltokat egyszerűbb bezárni két hétre, amikor nekem meg csak egy kiszakadó talpú tornacipő kéne a második félévre.

Mindeközben Jeti banki ügyintézése során eljutott addig az állapotig, amelyben már kikérte a panaszkönyvet, amiről persze kiderült, hogy nincs panaszkönyvük. De azért felvették a panaszt, kapott másolatot is a sajtpapírról, szóval nagyon kíváncsi leszek, hogy ebből mi sül ki.

Délutánra egyszerűen egymásra néztünk és megállapítottuk, hogy mi ki nem megyünk ma már az utcára, mert a frontérzékenyek vagy kik kirajzottak, és mind bolond! Vagy az is lehet, hogy mi voltunk bolondok és túlérzékenyek, máig nem jöttem rá, de szerencsére ma tök jó napom volt, személyit csináltattam a VIII. ker-i önkormányzatnál, ahol MINDENKI nagyon kedves és segítőkész volt. [Ellentétben a IX. ker-i szervezetlen OCSmányiroda mufurc alkalmazottaival, ahol a múltkor aknára futottunk (A meglevő személyi ellenére kérték az anyakönyvi kivonatot, amit a közigazgatásról szóló törvény szerint - mint rendelkezésre álló adatot - nem is kérhetnének.) Nem is lett személyije a fiamnak.] Persze eddig is átjártunk mindenért a VIII. kerületi Okmányirodába, mert ott minden flottul megy és helyben be is lehet fizetni, nem kell átballagni a postára a csekkel, sőt kártyával is lehet fizetni. Amúgy is, már többször írtam: a VIII. kerületben születtem, ott kereszteltek, ott konfirmáltam, ott házasodtam, ott jártam ki az általános és középiskolát, sőt, a főiskolát is. Szóval én hivatalosan is nyóckeri vagyok, és imádom azt a kerületet. :o) A IX. kerület csak kompromisszum volt Jeti (XIX. kerület) és köztem (VIII. kerület), meg nyilván jobban mutatott a gyerekelhelyezés megváltoztatása iránti kérelmünkön, mint a nyócker. ;o) Délután meg aludtam egyet a kicsivel és vasaltam (ez mondjuk, kimaradhatott volna) meg mostam, most pedig varrni készülök végre, mert kedden közbejött a takarítás és egy délutáni vendégség. Azért selejtezés volt! :o) Ja, meg német leckét is kell írnom holnapra.

Visszatérve a szerdai bosszúságaimra: Jeti szerint nekem is kiabálni kellett volna, már többször bebizonyítottam, hogy utcán kiabálásban verem bármelyik cigányasszonyt (amúgy csak egyszer kiabáltam vele az utcán, de ez mély nyomokat hagyott benne). De hívhattunk volna rendőrt is, mert ez már zaklatás. És végeredményben, ha a zenésznek nem tetszik a tanárnő stílusa, kérje át magát másik csoportba! Ezt majd javaslom neki hétfőn... :o)