Takarítás, ó-ó-ó!

Még tartozom a múlt heti játékkal. Mivel még az ehetit is meg szeretném írni, nem eresztem bő lére.

Nálam az ablakpucoválás az igazi mumus. Utálom a szagát, utálok az ablaklébe nyúlkálni, és utálok létrára mászni. Két ablakunk van Pesten, és beüvegezett teraszunk Tanyafalván, aminek a tisztítását külön utálom, mert létrára ugyan nem kell mászni, de a szőlőlugas, meg a rózsák miatt permetszert kell róla csiszatolni. Jeti néha megszán és olyan urambátyám módján végighúzza rajta az ablaktisztító szivacsot és gumit. Belül persze így is az enyém, viszont vicces, ahogy egymással szemben vagyunk.

Pesten ezzel szemben ki kell állni az ablakba, mert az ablakközünk mély (ott vannak a virágok is, amiket ilyenkor le is zuhanyzok), nem érném el bentről. Ráadásul – én hülye, amikor vettük a lakást imádtam – táblás ablakunk van, vagyis két csíkot oldalt és fenn egy álfelsőablakot is pucolni kell kívülről, mert ezek rögzített ablaktáblák, nem nyithatóak, csak korabeli dizájn. Ha sok pénzem lenne, legyártatnám szemben az ablakossal vagy asztalossal vagy kivel kell ugyanilyenre, de trükkösen két szárnyra nyithatóan és fenn is nyithatóra, meg buktathatóra is igazi fából, igazi ablaknak, ami kívülről ugyanígy nézne ki (műemlék jelleg, 1913-as ház, még az ablakkeret külső színe is rögzítve van a társasházi szabályzatban vagy miben). A műanyagablakokban persze nem hiszek, abból olcsón megúszhatnám, de akkor már inkább maradjon ez.

Különösen utálok azóta ablakot pucolni, amióta – true story – majdnem kiestem. Történt ugyanis, hogy nagyfiaim az iskolában, a két nagynak talán kulcsa se volt, Fiam-14 az óvodában, Fiam-9(-akkor:2) pedig itthon velem. És felmászott utánam a létrára. Gondolhatnátok, hogy miért nem figyeltem, de az igazság az, hogy figyeltem én, de már a második fokon állt, mire reagálni tudtam. Felmászott egészen a tetején levő plató alatti fokig (a platón én álltam, alumíniumlétra), és hosszú-hosszú félórát töltöttünk így el, miközben anya rimánkodik, hogy tedd lejjebb a cuki kis lábad, hogy anya lemehessen és levegyen téged is. Gyerek vigyorog, büszke, mint a megveszekedett baknyúl, majd fél óra után (mikor már vizualizáltam, hogy leesik és megsérül, vagy én leesek, kitöröm a nyakam, a kicsi sír felettem, a kicsit nagyobb sír utánam az óvodában, az apjuk nem tud semmit, a bátyjaik csöngetnek az ajtóban, én meg éppen vérzek elfele a fejsebemből) fogta magát és lemászott (a bordásfalon már gyakorolta, hiába rekesztettem el a kisszobától, néha bejutott), én utána, és elbőgtem magam. Több évig nem volt letakarítva ezután az ablakunk, míg két éve megkértük a szomszédot, hogy cserekereskedelem fejében (univerzális ajándékutalványért) takarítsa már le nekünk. Most már próbálom rászánni magam, hogy mivel jelenleg mi sem vagyunk bőviben az univerzális ajándékutalványnak, majd letakarítom.

A többi házimunka nem gáz, még talán felsöpörni és felmosni nem szeretek annyira, de a többivel semmi bajom, vasalni meg egyenesen szeretek (vasalunk mindent: pólók, ágynemű, törölköző, ingek, szoknyák), mert közben lehet tévézni. Főzni is szeretek, de tény, hogy a gáztűzhelyet összekókányoló dolgok után a főzőlapot (tepsit) gátlástalanul Jetire sózom, szerencsére van tisztítószer-allergiám, meg volt az a reklám is, amikor rászóltak a kislányra: „Orsika, ne nyúlj bele!” – és mi nem Purr balzsamot használunk, úgyhogy ez mindig bejön. :o) A főétkezések között!