Gestern habe ich Deutsch gelernt.
Ha nem jó, javítsatok ki, azt akartam írni, hogy tegnap németet tanultam. :o)
Kíváncsi lettem a szerzői jogokra és kiderült, hogy Mo-n a magyar szerzői jog szerint a szerző halálát követően 70 év múlva lesz közkincs egy-egy szellemi termék. Ha a szerző kiléte nem megállapítható, akkor a megjelenéstől számított 70 év múlva. Ez olyan esetekben lehet, ha egy régi folyóiratnak vagy ilyesminek nem ismert a szerkesztője. Mert a szerkesztőt vagy szerkesztőket is megilleti. Az én blogomnak is vannak szerzői jogai, bizony! :o)
[1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról 1. § (2) a (szöveg), c (saját elemek a blogban pl. fejléc), i (a képeim), m (a varrományaim és horgolmányaim) és o (a horgolt tyúkom és egyéb leírásaim) alapján, valamint a 8. § - Név nélkül vagy felvett néven... - Hátha valakit érdekelt :o)]Nem mintha ez bármit is jelentene számomra. Az általam adott tanácsok és leírások jelentős részét én is úgy tanultam valakitől, ezért nem is tartanám rendesnek, ha megtartanám magamnak. Illetve a túlnyomó részben saját gondolataim, amelyeket nyugodtan felhasználhat bárki, ha feltünteti a nevemet. :o) A nem saját gondolataimról meg nyilatkozzanak azok, akiktől idéztem. :o) Még kereskedelmi forgalomba is hozhatja például a horgolt tyúkomat, tökre nem bánom. Csak a mintát ne tartsa meg magának, hanem - ha tőlem vette - ossza meg másokkal is, hogy hogyan készült. :o)
Ez egyébként úgy jött, hogy
Jutka, akinek a blogját olvasom, egy rakás régi kézimunkaújsághoz jutott hozzá és bizonytalan volt, hogy szabad-e egyáltalán lefényképeznie. Szerintem szabad, mert a megjelenéstől eltelt már 70 év és különben is ez magáncélú "másolat" volt, nem szkennelés. Persze nem vagyok ügyvéd, de van egy ilyen wikipédiás szócikk is, hogy "
Szerzői jog", meg elolvastam a
törvényt is. Sőt van egy lista is, hogy
melyik országban mennyi ennek a lejárata.
De előtte már egy kicsit dúltam-fúltam, mert amikor valamit kikattintottam a Hírkeresőről vagy a Hír24-ről az érdekes címe miatt, akkor ott tulajdonképpen egy általam sokat olvasott könyv szó szerinti idézetét találtam, de idézőjelek nélkül és a forrás feltüntetése nélkül. Írtam is egy epés hangú hozzászólást - bár egyáltalán nem szokásom -, hogy melyik könyvben olvashatja el bárki ugyanezeket a mondatokat. :o( Vissza is néztem, hogy mi lett a válasz, de nem volt válasz, csak a forrás került a cikk aljára. Most úgy néz ki, mintha tök hülye lennék és nem láttam volna a szememtől, csak hőbörögnék. :o)
Mindegy! A tegnapi nappal ünnepélyesen lemondtam arról, hogy bárhol is elolvassam az előttem kommentelőket és megjegyzést fűzzek a tárgyi tévedéseikhez is akár. Tőlem mostantól senki ne egyen-igyon kenyeret meg tejet se, legyen mindenki paleo-diétán vagy norbiápdéten! Ha nem kérdez valamit konkrétan a blogszerző, amire tudom a választ, akkor csak dicséretet fogok írni. :o)
De nem erről akartam írni. Igaz, hogy miről, azt hirtelen elfelejtettem. :o)
Viszont még egy anekdotát hagytam a végére:
Ülünk a közeli pizzázó teraszán és várunk az ebédre. Jeti egy beszélgetés közben megjegyzi, hogy milyen kár, hogy nincs a Vasárnapi-se-gyerek-19 helyett egy hasonló korú közös lányunk inkább, mert akkor az biztos mindig rendesen jönne velünk nyaralni és vigyázna a kisebbekre. Mire én azt találtam válaszolni, hogy én viszont nem örülnék annyira, ha örökre összekötne egy gyerek az exvőlegényemmel, aki még csak nem is volt az igazi. :o) Jeti meghatódva mondja a gyereknek, hogy látod, fiam, anyádnak még 15 év után is én vagyok a nagy Ő. Mire Fiam-13: "Hát már olyan is a formád, mint egy nagy ő-nek!" :oD
Régen mulattam ilyen jól. :o) Szegény pocakos Jetim meg kiakadt.
Ja, megvan, miről akartam írni. Ma persze német- vagy angoltanulás helyett a beszkenneltetett régi fényképeket nézegettem. :o) És Jeti nem volt még pocakos, én világszép nádszálkisasszony voltam
(a mostani kerek állapotomhoz képest persze), Fiam-13 édi-cipi-baba meg pocaklakó és a nagyok még nem érezték derogálónak, ha hozzámbújnak. :o) Tényleg szinte minden képen, amin együtt vagyunk, valamelyik nevelt fiam ül az ölemben, vagy dől a vállamnak. :o) Elmondhatatlan, hogy mennyire hiányoznak a régi szép idők! :o) Leszámítva persze az ex-feleségünket. Ő mondjuk kimaradhatott volna a mi családunkból. Dehát így jár az, aki minden józan esze ellenére belemegy egy kapcsolatba egy elvált pasival. Még akkor is, ha tényleg Ő az igazi! :o) Ahogy mondani szokták volt: a szerelem vak! Én még kiegészíteném, hogy mellé süket is és totál agyatlan, sose gondolkodik.
A nagy Őm egyébként már megint csavarog, a középső fiaim (-13 és -23) szintén, a kicsit elnyomta az álom a galérián, én meg egyedül ülök a kanapén és internetezek. Így persze könnyű meghatódottnak lenni. Na, majd ha hazajön: "még mindig nem teregettél ki?"
