 |
| Forrás: http://profalbrecht.wordpress.com/2008/12/26/why-accounting-profs-should-blog/ |
[Gondolkodom, tehát blogolok.]
Olyan furcsák ezek a dolgok. Szerintem hamarosan a videóblogok is elindulhatnak, mert sokszor nagyon hiányzik a megfelelő hangsúly egy-egy mondat helyes értelmezéshez.
Nemrégiben például én is biztosan megsértettem egy bejegyzésemmel valakit, akit ugyan nem ismerek személyesen, csak így a blogokon át. Aztán a blogjában olvastam arról, amiről én is írtam (innen sejtem, hogy rosszul eshetett neki) és most azt olvashatom, hogy bizonyos sérelmek és más személyes szempontok miatt visszatér az igazi életébe. Hiányozni fog, bár megértem a szempontjait.
És ennek kapcsán elgondolkodtam, ami már messzire vezetett, hogy mennyire mások vagyunk mindannyian és mennyire mást várunk vagy élünk át az interneten. Vajon miért bántódik meg egy-egy szón valaki és miért írta azt a másik - valóban bántani akart vele? És ha igen, akkor mi vezet egy embert arra, hogy ismeretlenül megsértsen egy másik embert a megjegyzésével?
Én például azért menekültem a netre, mert alapvetően magányos, titkolózó alak vagyok, akinek elege lett abból, hogy az igazi emberek (néha a barátai, néha családi barátok és ismerősök, de főleg az originális családja - tehát nem a választott) megbántják. Olyan barátokat akartam, akik talán nem olyan szoros barátok, mint valaki, akit személyesen is ismerhetek, de akiknek mindent leírhatok a gondolataimból és sose olvassák majd a fejemre és az egész feketebárányságot magam mögött hagyhatom. Olyan blogot akartam vezetni, ahol mindenről írhatok, ami érdekel és mindent leírhatok, ami csak eszembe jut.
A titkolózó visszahúzódó természetemnek hála, persze végül jól megcenzúrázom magam. :o) Egyrészt a bizalmatlanság miatt, ami mára sajnos elég jól kialakult bennem, főleg a hivatalos szervek jóindulatát illetően, aztán azért, mert ha rámtalál egy-egy barátom, ne olvasson már magáról az interneten olyat, amin megsértődhet, pedig csak a pillanat hevében pletykáltam róla névtelenül, bár sose szólnék bele más gyereknevelésébe vagy életébe a valóságban.
És végül elég sok titkot őrzök, ami nem az enyém, természetesen ezekről sem írhatok.
A cenzúrám egy másik ágát képezi Szókratész elmélete, mely szerint csak olyan dolgot van értelme megbeszélni, ami igaz, jó és hasznos. Nagyon szoktam rá vigyázni, hogy senkit se bántsak meg, de bizony már kétszer is kiakasztottam embereket a horgolós blogon (óvatlan és átgondolatlan megjegyzés volt mindkettő, de a bántás legkisebb szándéka nélkül) és itt a saját blogomon is előfordult.
Egyszer például az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél álló kissé romos katolikus templomról morogtam, hogy az illetékesek vagy az egyházközösség tagjai miért nem tesznek valamit, hogy a város szívében miért állhat egy ilyen elhanyagolt templom és megjegyeztem, hogy persze tudom: Közöm semmi, nekem nem fog hiányozni. Természetesen nem úgy értettem, hogy templomok lerombolásáról ábrándoznék, hanem csak úgy, hogy én református vagyok és mint olyan jobban teszem, ha a saját portám előtt söprögetek. Mire egy katolikus - bár saját bevallása szerint korántsem templomjáró ember - teljesen leoltott, hogy milyen vagyok én. Azért maradt meg bennem, mert ez volt az első olyan eset, hogy a blogos jelenlétemben valaki megsértődött rám és rögtön az első, amikor úgy éreztem, hogy valaki direkt félreért, csak hogy beszólhasson.
Amióta itt vagyok már sokszor éreztem úgy, hogy elég volt és abba kellene hagyni, amit Jeti néha szorgalmaz is, de ilyenkor azokra a blogokra gondolok, akik már bezártak, pedig szerettem őket olvasni és aztán rendszeres olvasóimra gondolok - és ne tartsatok beképzeltnek - de én nem szeretnék senkiben sem rossz érzést kelteni azzal, hogy egyszer csak nem talál. Nem azért, mert azt hiszem, hogy nélkülem sokkal rosszabb lenne bárkinek vagy mert a pusztába gépelt szavaim beragyognák akárkinek a napját és végképp nem azért, mert ne tudnám, hogy a Zugblogot is úgy el lehet felejteni, mint az álmot. Hiszen ki emlékezne a celebecskékre, ha sose említenék meg őket? Bizony elég kevesen. Egyszerűen csak azok miatt a blogok miatt, amik nekem hiányoznak (a linklistában még jelen vannak), és ahol rossz volt olvasni, hogy ennyi volt.
De ne érzelegjünk, mert az nem az én asztalom, inkább kíváncsi lennék, hogy Ti miért kezdtetek blogírásba. Esetleg lehetne ez egy továbbküldős kérdésjáték is...
Nemrégiben például én is biztosan megsértettem egy bejegyzésemmel valakit, akit ugyan nem ismerek személyesen, csak így a blogokon át. Aztán a blogjában olvastam arról, amiről én is írtam (innen sejtem, hogy rosszul eshetett neki) és most azt olvashatom, hogy bizonyos sérelmek és más személyes szempontok miatt visszatér az igazi életébe. Hiányozni fog, bár megértem a szempontjait.
És ennek kapcsán elgondolkodtam, ami már messzire vezetett, hogy mennyire mások vagyunk mindannyian és mennyire mást várunk vagy élünk át az interneten. Vajon miért bántódik meg egy-egy szón valaki és miért írta azt a másik - valóban bántani akart vele? És ha igen, akkor mi vezet egy embert arra, hogy ismeretlenül megsértsen egy másik embert a megjegyzésével?
Én például azért menekültem a netre, mert alapvetően magányos, titkolózó alak vagyok, akinek elege lett abból, hogy az igazi emberek (néha a barátai, néha családi barátok és ismerősök, de főleg az originális családja - tehát nem a választott) megbántják. Olyan barátokat akartam, akik talán nem olyan szoros barátok, mint valaki, akit személyesen is ismerhetek, de akiknek mindent leírhatok a gondolataimból és sose olvassák majd a fejemre és az egész feketebárányságot magam mögött hagyhatom. Olyan blogot akartam vezetni, ahol mindenről írhatok, ami érdekel és mindent leírhatok, ami csak eszembe jut.
A titkolózó visszahúzódó természetemnek hála, persze végül jól megcenzúrázom magam. :o) Egyrészt a bizalmatlanság miatt, ami mára sajnos elég jól kialakult bennem, főleg a hivatalos szervek jóindulatát illetően, aztán azért, mert ha rámtalál egy-egy barátom, ne olvasson már magáról az interneten olyat, amin megsértődhet, pedig csak a pillanat hevében pletykáltam róla névtelenül, bár sose szólnék bele más gyereknevelésébe vagy életébe a valóságban.
És végül elég sok titkot őrzök, ami nem az enyém, természetesen ezekről sem írhatok.
A cenzúrám egy másik ágát képezi Szókratész elmélete, mely szerint csak olyan dolgot van értelme megbeszélni, ami igaz, jó és hasznos. Nagyon szoktam rá vigyázni, hogy senkit se bántsak meg, de bizony már kétszer is kiakasztottam embereket a horgolós blogon (óvatlan és átgondolatlan megjegyzés volt mindkettő, de a bántás legkisebb szándéka nélkül) és itt a saját blogomon is előfordult.
Egyszer például az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél álló kissé romos katolikus templomról morogtam, hogy az illetékesek vagy az egyházközösség tagjai miért nem tesznek valamit, hogy a város szívében miért állhat egy ilyen elhanyagolt templom és megjegyeztem, hogy persze tudom: Közöm semmi, nekem nem fog hiányozni. Természetesen nem úgy értettem, hogy templomok lerombolásáról ábrándoznék, hanem csak úgy, hogy én református vagyok és mint olyan jobban teszem, ha a saját portám előtt söprögetek. Mire egy katolikus - bár saját bevallása szerint korántsem templomjáró ember - teljesen leoltott, hogy milyen vagyok én. Azért maradt meg bennem, mert ez volt az első olyan eset, hogy a blogos jelenlétemben valaki megsértődött rám és rögtön az első, amikor úgy éreztem, hogy valaki direkt félreért, csak hogy beszólhasson.
Amióta itt vagyok már sokszor éreztem úgy, hogy elég volt és abba kellene hagyni, amit Jeti néha szorgalmaz is, de ilyenkor azokra a blogokra gondolok, akik már bezártak, pedig szerettem őket olvasni és aztán rendszeres olvasóimra gondolok - és ne tartsatok beképzeltnek - de én nem szeretnék senkiben sem rossz érzést kelteni azzal, hogy egyszer csak nem talál. Nem azért, mert azt hiszem, hogy nélkülem sokkal rosszabb lenne bárkinek vagy mert a pusztába gépelt szavaim beragyognák akárkinek a napját és végképp nem azért, mert ne tudnám, hogy a Zugblogot is úgy el lehet felejteni, mint az álmot. Hiszen ki emlékezne a celebecskékre, ha sose említenék meg őket? Bizony elég kevesen. Egyszerűen csak azok miatt a blogok miatt, amik nekem hiányoznak (a linklistában még jelen vannak), és ahol rossz volt olvasni, hogy ennyi volt.
De ne érzelegjünk, mert az nem az én asztalom, inkább kíváncsi lennék, hogy Ti miért kezdtetek blogírásba. Esetleg lehetne ez egy továbbküldős kérdésjáték is...
 |
| Forrás: http://www.aburad.com/blog/2008/05/evolution-of-a-blogger.html |
["Miért blogolsz?" "Hogy pénzre váltsam, te ... idióta!"]
 |
| Forrás: http://chris-karath.com/blog/blog0406.html |
[Néha, amikor a munkatársaim beszélnek, úgy érzem, hogy ez egy szörnyű (we)blog, amiből nem lehet kilépni.]
 |
| Forrás: http://www.toothpastefordinner.com/archives/2007/Mar/ |
[Megvitattuk és mindannyian úgy gondoljuk, hogy itt az ideje frissíteni a blogod egy bejegyzéssel.]
 |
| Forrás: http://www.dougwilliams.com/blog-marketing.php |
[Miért blogoljunk? Lehetőségek:. Termékbevezetés, Termékreklám, Új vásárlók toborzása, Keresőszavak találatának lenni, Tapasztalt szakértővé válni, Kommunikálni]
(Nálam az utolsó kettő áll fenn, mert egyrészt ki akartam valahol adni örömöm/bánatom, másrészt a HTML programozás megértéséhez jó terepnek tűnt a blogger és akkor került a kezembe egy ezzel foglalkozó érdekes könyv.)
