2008. május 30., péntek

Pszichológia, fogyókúra

A diplomához kellett az angol középfokú nyelvvizsga, amire olyan jól felkészített Eszter (angoltanárnőm), hogy 20 óra vétele után egyből összejött. Azóta is gyakorolunk, mert nem akarom elfelejteni, amit tanultam és hát az se árt, ha az ember legalább egy nyelven igazából beszél. És így is csomót felejtek...

Most kezdett pszichológiát tanulni és angolul tart terápiát, hogy fogyjak le.

Tök jó volt, furcsa dolgok kerültek felszínre belőlem. Nem is hittem volna, hogy mennyi minden tart vissza a fogyástól. A többsége gyerekség, de tényleg az a baj, hogy amikor már eredményt érek el a fogyásban, akkor beindul az önpusztítás funkcióm és bezabálok valami jó zsírosat és szénhidrátosat és oda a két heti kemény munka.

Mert lefogyni valójában elég kemény meló. Nem alkalmas ugyanis hatékony fogyókúrára a közkedvelt hiányállapot-diéták (90 napos, káposztaleves, tojás, sör, Norbi Up-date stb.) egyike sem. Az étrendet gondosan meg kell tervezni, ki kell számolni, de legalábbis néhány alapszabályt be kell tartani. És még ez sem elég, aki fogyni akar, annak bizony le kell másznia a kanapéról (21. századi evolúció) és mozognia kell. Sétálnia, tornáznia gépen, gimnasztikáznia a padlón, de legalábbis felüléseket és fekvőtámaszokat végeznie. Szorgalmatosan.

Ha ugyanis éhezünk, olyat eszünk, amit utálunk stb. az még nem elég a TARTÓS fogyáshoz. Ezektől jelentős mennyiségű vizet vesztünk (ez áll a jelentős sikerek hátterében: 5 kilót fogytam 3 nap alatt - Na persze!), némi zsírt is, de semmiképpen nem éheztetjük ki annyira a zsírsejtjeinket (az átkozottakat), hogy elpusztuljanak. Amíg pedig léteznek, arra vannak beprogramozva, hogy a vércukrunkból minél többet raktározzanak el ínségesebb időkre. És ha éhezéssel vagy hiányállapot-diéták végzésével ürítjük ki őket, azzal éppen arra presszionáljuk, hogy hatékonyabban raktározzanak. Hiszen lám csak, tényleg szoktunk éhezni, tényleg kell a zsírraktár a túléléshez... :o(

Mozgás nélkül pedig az alacsonyabb energiabevitelre a szervezetünk úgy reagál, hogy egyszerűen takaréklángra kapcsol. Mostantól nincs annyi kaja? Jó, akkor kevesebbet égetünk el, hogy ha sokáig tart ez az ínséges időszak, elég legyen a tartalék.

És az se elég vigasz, hogy az őskorban bezzeg nagyobb esélyünk lenne a túlélésre. Ja, a betegségekkel szemben. De egy falka nagyvad azért simán megenne, ha nem tudunk elszaladni előle... Akkor se a végelgyengülés volt a vezető halálok.

És ennyi - tán balsikerű - motiváció után leírom, hogy kell étkeznie egy fogyókúrázónak.

Először is száműzni kell a felesleges kalóriákat:
  • szénsavas üdítőitalok,
  • szűrt gyümölcsitalok (almalé és társaik),
  • cukros nassok: a cukorkától a vattacukorig vagy a jégkásáig, fagylaltig minden! (Na jó, nyáron napi egy gombóc fagyi belefér.)
  • sós nassok: chips, ropi és társai


El kell felejteni a sztereotípiát, hogy a Korpovit keksz és a Hamlett fogyókúrás. Nem! Korpovitot gyümölcshöz vagy joghurthoz lehet enni, ha amúgy égne a gyomrod tőle. Hamlettet pedig egy szeletet reggelire-vacsorára kenyér HELYETT.

Ha valaki nassolós, egyen csírát vagy joghurtot - ha éhes. Egyáltalán! Csak akkor egyél, ha éhes vagy. És mivel számosan vagyunk, akik nem tudják elkülöníteni az éhségérzetet a szomjúságérzettől (nem vicc, egy felmérés eredménye), ezért - ha műsoron kívüli éhségről van szó - érdemes előbb egy pohár vizet inni.

A legegyszerűbb fogyókúra a "csak egy tányérral mindenből". Ehhez némi segítség:
  • Reggeli:
    • 1 szelet kenyér
    • 2 dl tejes ital vagy tea
    • 50 g felvágott vagy sovány sajt,
    • 50-100 g kerti vetemény (uborka, paradicsom, retek, zöldpaprika, újhagyma stb.)

  • Tízórai:
    • 1 pohár kefír, joghurt vagy tej 3-4 korpovittal (1 hamlettel)
    • vagy 1 gyümölcs (NEM szőlő, szilva vagy banán) korpovittal.

  • Ebéd:
    • 300 ml leves,
    • 300 g köret (inkább párolt zöldség, mint rizs vagy sült burgonya és inkább főzelék, mint, tészta),
    • 80-100 g szelethús vagy 60-80 g darált hús,
    • 50 g (fél karéj) kenyér,
    • 50 g savanyúság.

  • Uzsonna: mint tízórai csak az ellentéte, vagyis ha tejes volt, akkor gyümölcs legyen és fordítva.
  • Vacsora:
    • Meleg: mint ebéd (csak főétel, nem kell desszert vagy leves).
    • Hideg: mint reggeli.


Legenda, hogy számít-e, milyen vizet iszunk. Nem számít, hogy szénsavas-e vagy sem. Fő, hogy egy céltudatos fogyókúrázó nem kólával oltja a szomját. Az aromaanyagokkal ízesített ásványvíz - ha nem tartalmaz kalóriát - jó alternatívája a cukros üdítőitaloknak.

A 100%-os gyümölcs és zöldséglevek megengedettek, de érdemes figyelni, hogy két kiló gyümölcsöt (szőlőből, szilvából, banánból csak 1 kg-ot) ehetnénk a hízás veszélye nélkül, ha gyümölcsnapot tartanánk. Szóval a napi 2-4 liter gyümölcslé nem fogyókúrás.

A zöldséglevek közül a céklalevet nem ajánlom, mert a cékla közismert nitritgyűjtő zöldség. Ami azt jelenti, hogy a talajból szivacsként szívja fel a nitritet. A nitrit pedig irreverzibilisen (visszafordíthatatlanul) károsítja a hemoglobint. A nitriteket, nitrátokat a hőkezelés sem alakítja át és független attól, hogy "bio" vagy nem bio a cékla...

A paradicsomlének viszont áldásos hatása a magas rosttartalom (emiatt epebetegeknek nem is ajánlott - csak ha panaszt nem okoz), ami jótékony hatású a székletre és a magas ásványi anyagtartalma, különösen a Mg, K, ami a lábikragörcsöt előzi meg. Terhességeimben nekem bevált a kalcium pezsgőtabletta helyett.

Amúgy akit a székrekedése kínoz fogyózás alatt, annak ajánlom az aszaltszilvalevet vagy a durvább hatású tamarinlekvárt. Utóbbi esetében viszont egyáltalán nem vicc az, hogy csak egy kanállal szabad bevenni, máskülönben kirobbanó hatást vált ki! Egyébként másnapra hoz eredményt.

Egy másik fogyókúrás ötlet - és nass vagy tízórai/uzsonna helyett is jó: 2-3 evőkanál zabkorpa, ugyanennyi por alakú canderel leöntve 2-3 dl tejjel. Ízre közelít a nestlé babapépekhez vagy kicsit a tejbegrízre magában és nagyon jól eltelít fél napra is. Mivel a zabkorpa összetétel jóval kíméletesebb, mint a búzakorpáé, ezért ritkábban okoz panaszt (pl. puffadást).

A zöldségeket leginkább nyersen saláta formájában ajánljuk, ha lehet sovány joghurtos öntettel, de legalábbis kevés öntettel, ha már nem bírjuk magában. A majonézes öntetek nem fogyókúrásak, sőt!

A köretek ajánlott választási sorrendje (a legelső a legkisebb energiatartalmú): saláta öntet nélkül, saláta kevés sovány joghurtos öntettel, gőzben párolt zöldség, főtt zöldség, főtt burgonya, zsiradékon párolt zöldség, főtt rizs, párolt rizs, tészta, majonézes saláta, bő zsírban sült burgonya.

A húsokból is a soványat érdemes választani, és a látható zsírtól megtisztítani elkészítés előtt és soványan elkészíteni. Bő zsírban sütés helyett sütőben sütni, aki bírja, akár sütőzacskóban, párolva, főzve (a vadas vagy az Eszterházy rostélyos például nem hizlal, csak a zsemlegombóc).

Ez nem szükségszerűen jár együtt az ízetlen, rágós, ehetetlen kategóriával.

Fűszerezni ugyanis bőségesen lehet. Persze a zöldfűszerek ajánlatosabbak, mint az étvágygerjesztő hatásúak. Sózásra a magas vérnyomás megelőzése miatt nem szoktuk biztatni az embereket, de szerintem akinek nincs rá hajlama (nem fordul elő a családban), az nyugodtan sózza ízlés szerint az ételt, legalább szomjas lesz és iszik. A víz pedig tölti a gyomrát és hamarabb érzi magát jóllakottnak.

Mindenkinek ízlésesen kéne tálalnia az ételét - még akkor is, ha egyedül eszik - de különösen igaz ez a fogyókúrázóra. Kis tányérokon tálaljuk magunknak az ételt, szép színes étel legyen és ingerlően illatozzon a tányérunkon, mert csak akkor nem fogjuk áldozatnak érezni magunkat.

Az alapszabály, hogy ne legyünk éhesek. Sokszor együnk keveset. Be kell vezetni a tízórait és az uzsonnát is, hogy ne ebédidőben vagy vacsoraidőben legyünk farkaséhesek. Az egyikre gyümölcsöt együnk, a másikra tejet (tej,/kakaó kevés kenyérrel, zsemlével) vagy vagy tejterméket (túrórudi, joghurt, kefír, aludttej) esetleg nagy ritkán túrós buktát (kakaóscsigát, szerelmeslevelet, felesleges kalóriát nem!)

Ha ezeket betartjuk még mindig nem számíthatunk látványos eredményre (torna nélkül meg pláne nem), mert az egészséges fogyás üteme heti fél-egy kilogramm. Az első hetekben akár 2 is lehet, de az inkább a visszatartott víz kiürüléséből fakad. És ha ez túl lassúnak tűnik, akkor gondoljunk bele, hogy annyi idő alatt kell lefogyni, amennyi ideig a hízás tartott. Hiszen az se volt könnyű.

Nekem például 9 hónap alatt kellene 15-20 kilót leadnom. :o)

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...