Kicsit álmos vagyok, de a csirkepöri már készül. Nem volt a karomon az órám (vacakol az aksija) és olyan szépen sütött a hasamra a nap, hogy azt hittem "hú, de elaludtam". :o)
De láttam, hogy van, aki vasárnap is 6-kor kel és akkor már olyan friss, hogy a blogomat olvassa. Ejha!
Meg valaki olvas Linköpingből, ahol két éve nyáron jártam is. :o)
Tegnap vendégségbe hívtak ázsiai barátaink és halálra ettük magunkat hihetetlen finomságokkal. A fogásokat ugyanis ők rendelték meg és így rákényszerültem, hogy csupa újat egyek. Volt spenótágyon valami mézes hús, nem tudom a nevét és nem jöttem rá, hogy marha vagy sertés volt-e, de kicsit hasonlított a teriyaki-ra a máz rajta, amit imádok. Na meg az uborkás liliomgomba saláta, mhm! Ettünk kókuszreszelékbe forgatott rizstésztában fekete szezámmag töltelékű valamit, olyan volt, mintha mákos gombócot ennénk. Volt még rákfasírt csípős szósszal, zöldséges és húsos táska (utóbbi nem ízlett), tofuba bugyolált hús (ez sem) és rántott BÉKACOMB csípős trutyival megszórva. :o) Viszont még most se vagyok éhes. Azért vacsorára legyűrtem egy Rostos Activiát, mert azt képzeltem segít az emésztésben. :o) Egyébként tényleg jobban lettem tőle kicsit.
Az Activia egyébként szinbiotikum. Hogy ne szaladjak ennyire előre, előbb definiálom a dolgokat.
PrEbiotikumnak hívjuk azt az anyagot, ami az emberi szervezet számára emészthetetlen, azonban TÁPANYAGFORRÁSUL SZOLGÁL a bélben élő HASZNOS BAKTÉRIUMOK SZÁMÁRA. Ilyenek pl. a növényi sejtfalanyagok, de a lactulose is (amit székletlazítás céljából a patikában is meg lehet vásárolni). Sőt a raffinóz is, ami a hüvelyesekben található meg és olyan triszacharid, amit a mi emésztőenzimeink nem tudnak bontani, ezért a bacik bontják. Némelyek sajnos gázképződés mellett, ugye. :o)
PrObiotikumnak hívjuk azokat az élelmiszereket, élelmi anyagokat, amelyek a vastagbélben megtelepedni képes HASZNOS BAKTÉRIUMOKAT TARTALMAZNAK. Ezek egy része megfelelő mennyiségben elfogyasztva képes túlélni a gyomor savas közegét és a vékonybél epesóit. Egy joghurtban a föld humán lakosságának mintegy 21×-ese él - állítólag, bár ezt még én is nehezen képzelem el.
Szinbiotikum az, amely mindkét előző dolgot tartalmazza.
Azonban ezekkel vigyázni kell, mert okozhat hasnyálmirigy-gyulladást amerikai tanulmányok szerint. Sőt, Jetinél okozott is, a weborvoson talált cikk után jöttünk rá, hogy mégsem az allergiájára szedett gyógyszer volt a ludas, hanem a gyógyszer miatt a gyomorfekélyére evett joghurt.
Azt gondolom, hogy a napi fél liter elfogyasztandó tejből egy pohárnyi ilyen típusú tejterméket (maximum kettővel néhanap) érdemes elfogyasztani, de a többi legyen reggeli kakaó (2,5 dl) és némi sajt.
Még egy kis érdekesség: Nem létezik sem bifidus essensis sem bifidus actiregularis. Csak a Bifidobacterium bifidus, Lactobacillus vagy a Lactococcus nem hangzik olyan jól a marketingesek szerint.
A prebiotikumot tartalmazó joghurttermékek édesebbek, mert a triszacharidoknak ugyanúgy megvan a glikozidos OH-csoportjuk, ami a nyelv édes ízt érzékelő receptorain hat ingerként. De ezeket, mint fentebb is írtam, nem tudjuk megemészteni, viszont lazítják a székletet.
Jómagam azt ajánlanám mindenkinek, akit természetgyógyász bepaliz a candida-diétával, hogy előtte egyen pár hónapig naponta 1-1 probiotikus tejterméket (tehát, ami a bacikat tartalmazza), majd ők eltakarítják a candidát a bélből. Fölösleges évekig kínozni magunkat egy béna fogyókúrásszerű diétával, ami tudományosan nem megalapozott. Ha - tegyük fel - mégis candidiázisban vagyis teljes testre kiterjedő candidás fertőzésben szenved valaki, akkor a hüvelyében és a szájában is kellene lennie. Ilyen csak AIDS-ben vagy kemoterápia után fordulhat elő...
A másik dühítő természetgyógyász találmány a "fehérliszt-érzékenység". Ez nagy felelőtlenség, mert könnyen összekeverhető a komolyan veszélyes lisztérzékenységgel.
Ráadásul a Praktikában is volt egy okoska, aki fehér tönkölylisztet ajánlott helyette használni. Most akkor mi van? Az nem "fehér liszt"?
A tönkölybúza egyébként takarmánybúzaként maradt fenn, mert magas az állatok számára emészthető tápanyagtartalma, magas a fehérje és rosttartalma és viszonylag bőven terem. Akit érdekel, olvasson egy kis, nem biobolt-propagandát itt. A bioboltos, búzafűleves cikkeknek se szeri, se száma, de az előbb ajánlott cikkből kiderül, hogy az ökotermesztésre is ajánlott termék már nem az "ősbúza", hanem egyszerűen egy másik fajta nemesítésével létrejött tönkölybúza. Ettől függetlenül nem beszélek le senkit a fogyasztásáról, hiszen mint teljes kiőrlésű termék és kisebb keményítőtartalmú élelmi anyag kívánatos lehet fogyókúrában vagy cukorbetegségben. Bár azt kétlem, hogy a mellrákot is gyógyítaná...
Nem azt mondom, hogy aki szereti a savanyú ízét, ne egye, de nem létező betegségek kezelésére ajánlani már más tészta... Talán elő is fordulhatott (volna), hogy egy jóakaró ismerős tönkölylisztes süteményt ad a lisztérzékeny gyereknek, amiben a gyerek gondjáért felelős glutén ugyanúgy jelen van (sőt több van benne, mert az a búzafehérje), mert hiszen az újságban "azt írták", hogy ezt eheti...

2 megjegyzés:
A kefírről mi a véleményed? Van jótékony hatása? én egyszerűen imádom. Pláne a kaukázusként eladott fajtát. A gyerekem egész apróságként jobban megette a kefírt, mint a gyümölcsös joghurtokat. A gyerekorvos azt mondta, hogy ha antibiotikumot szed a gyerek, akkor utána pár kanál kefír csodákat művel a bélben. igaz ez? De a válaszodtól függetlenül fogom/fogjuk szeretni a kefírt. De érdekelne az igazság is:) előre is köszönöm!
Nagyon is ajánlott!
A kaukázusi kefirnek pont az a lényege, hogy probiotikum. :o)
Én is a kefirt szeretem jobban, csak sajnos ahhoz muszáj kiflit (kenyeret) ennem, ezért csak délelőtt eszek. Ha este éhezek meg, marad a korpás joghurt vagy újabban rákaptam az aktiviának a rostos változatára.
Megjegyzés küldése