2009. március 18., szerda

Élelmiszerbiztonságostalankodásaink

Figyelmeztetés! Az Egészségügyi Tudományos Tanács egyik tagja (elnöke?) szerint a méregtelenítő teák egy része nem, hogy nem jótékony, hanem májkárosító hatású. Egy 19 éves lány a napokban kapott új májat, mert egy időben rendszeresen fogyasztotta őket.

Jelenleg a gyártók és a forgalmazók felelőssége, hogy mit forgalmaznak. Sajnos az OÉTI már nem vizsgáltat be minden terméket. :o( Ezért a fogyasztó felelőssége is, hogy milyen terméket vásárol meg. Tény, hogy bizonyos országokból származó élelmiszerek, étrendkiegészítők nem felelnek meg a magyar előírásoknak. :o( Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a termék címkéjét alaposan át kell tanulmányozni, és amelyről alapvető információk hiányoznak (pl. gyártó vagy forgalmazó cég elérhetősége, sőt olykor megnevezése, a termék származási helye, a termék összetétele, egyértelmű minőségmegőrzési vagy szavatossági ideje), vagy azok a termékek, amelynek a címkéje elmosódott, "gagyi" vagy elázott - Na, azokat szépen vissza kell tenni a polcra, még ha az ára döbbenetesen alacsony is.

Azt a mélyhűtött terméket sem szabad megvenni, aminek a szemei (pl. zöldborsó, mexikói zöldségkeverék), darabjai (pl. előre panírozott feltétek) nem külön-külön pergősen vannak a zacskóban, hanem összeállva. Kivétel persze a paraj és a sóska. Ez ugyanis arra utal, hogy a hűtőlánc megszakadt és a termék valamikor felengedett.

A mirelit termékeknek ugyanis az a lényege, hogy a hirtelen fagyasztás (gyorsfagyasztás) a termékben levő mikroorganizmusok szaporodása megáll és minimálisan csökken is. Rengeteg mikroorganizmus található a zöldségeken, de ezek nem mindegyike patogén, van amelyik csak romlást okoz, de az élelmiszeriparban (és a fogyasztó szempontjából) azok sem kívánatosak. :o)

Általában a zöldségeket a mikroorganizmusok számának csökkentése és az enzimeik (amik miatt tovább érnének és megromlanának) inaktiválása céljából blansírozzák (rövid ideig tartó előfőzés) is, ezzel akár 2-3 nagyságrenddel is csökkenthető a mikrobaszám (3 nagyságrendnyi csökkenés azt jelenti, hogy mondjuk 106-ról akár 103-ra csökken a telepképző egységek száma grammonként). Ugyanígy a különböző technológia lépések (válogatás, mosás - rendesen cserélt vízzel, hámozás, héjeltávolítás stb.) során is nagyságrendekkel csökkenthető a mikrobaszám. Viszont a felengedtetés során a mikrobák élettevékenysége is beindul és akár patogén kórokozók is lehetnek a termékben (ez függ a beszállított nyersanyag kezdeti mikrobaszámától és összetételétől is) emiatt nagyon fontos, hogy a felengedtetés megfelelő hőmérsékleten történjen, hogy mire a mélyhűtött termék közepe is felenged, addigra a felületén levő mikrobák ne szaporodjanak el.

A helyes felengedtetés 0°C-on történhet, de a mirelit termékek egy részét azonnal fel lehet használni, még mélyhűtött állapotban érdemes a bélszínrolót a forró zsírba dobni, a zöldborsót párolni kezdeni a főzelékhez stb. Én még a parajt sem engedem ki, inkább a fakanállal tördelem és kapirgálom forgatás közben. Természetesen a mikrohullámú sütő defrost funkciója is alkalmas a kiengedtetésre. A mikrohullámú sütőben a mikroorganizmusok egyesek szerint elpusztulnak, mások szerint meg nem - hiába kerestem rá, hogy melyik az igaz, nem lettem okosabb. :o( Mindenesetre mivel a kritikus hőmérsékleti tartományt (ahol a bacik szaporodnának) hamarabb és a korszerű készülékekben gyorsan lépi át, ezért kiolvasztásra mindenképpen jó, bár talán cumisüveg sterilizálására nem ajánlott.

Amit még fontosnak tartok megemlíteni, az a tálcán árult húsok alatti lé. Az eredete lehet az, hogy nagyon friss a hús és levet enged. Élelmiszerkereskedelemben ennek az esélye közelít a nullához és sokkal valószínűbb, hogy ún. "áztatott" húsról van szó, amely ecetes, ecetes vizes vagy sima vizes áztatást kapott a kezdődő mikrobiológiai romlás tüneteinek elfedése céljából.

2009. március 6., péntek

Most ezt olvasom...

Paul Freedman: Ét-vágy az ízlés története

Azok közé a könyvek közé tartozik, amit élvezetes olvasni ráadásul még hasznos és érdekes tényeket is megismerhetünk belőle.

A sertésfogyasztási tilalom Egyiptomból ered, ott is a papok ellenőrizték az állatokat, hogy a húsuk fogyasztható-e. Az egyik oka feltehetőleg az lehetett, hogy tömeges megbetegedéseket okozott, a múmiák hasfalában trichinellát (féreg) találtak. Másik oka az lehetett, hogy mint magas víztartalmú hús, könnyen romolhatott, illetve hogy az élő állat sok vizet igényelt (még el is dagonyázta azt a keveset, ugye?), ami azon a tájon nem mindenütt elérhető.

Valószínűleg az iszlámok és a zsidók is ezt a tilalmat vették át. Egyiptomban egyébként a tehén húsát sem fogyasztották, mivel Ízisz szent állata volt.

Mi itt Európában azért ehetjük a sertés- és marhahúst, mert a régi rómaiak és görögök hús- és mészárosainak gyakorlati tapasztalatai alapján sokat fejlődött a beteg állatok és a fogyasztásra nem alkalmas húsok vizsgálata. A céhek idejében vizsgálták az állatok húsát (trichinellára, romlottságra stb.) és pl. 1376-ból maradt fenn a pozsonyi mészárosok rendszabálya, amiben ezek már szerepeltek, ahogy az is, hogy csak friss húst lehet forgalomba hozni, a múlt vasárnapit nem. :o)

A lóhús például azért lehetett sokáig tabu, mert a VIII. században betiltotta a keresztény egyház, hogy a pogány germánok lóáldozatait gátolják.

2009. március 1., vasárnap

Pro- és pre- és szinbiotikumok

Kicsit álmos vagyok, de a csirkepöri már készül. Nem volt a karomon az órám (vacakol az aksija) és olyan szépen sütött a hasamra a nap, hogy azt hittem "hú, de elaludtam". :o)

De láttam, hogy van, aki vasárnap is 6-kor kel és akkor már olyan friss, hogy a blogomat olvassa. Ejha!

Meg valaki olvas Linköpingből, ahol két éve nyáron jártam is. :o)

Tegnap vendégségbe hívtak ázsiai barátaink és halálra ettük magunkat hihetetlen finomságokkal. A fogásokat ugyanis ők rendelték meg és így rákényszerültem, hogy csupa újat egyek. Volt spenótágyon valami mézes hús, nem tudom a nevét és nem jöttem rá, hogy marha vagy sertés volt-e, de kicsit hasonlított a teriyaki-ra a máz rajta, amit imádok. Na meg az uborkás liliomgomba saláta, mhm! Ettünk kókuszreszelékbe forgatott rizstésztában fekete szezámmag töltelékű valamit, olyan volt, mintha mákos gombócot ennénk. Volt még rákfasírt csípős szósszal, zöldséges és húsos táska (utóbbi nem ízlett), tofuba bugyolált hús (ez sem) és rántott BÉKACOMB csípős trutyival megszórva. :o) Viszont még most se vagyok éhes. Azért vacsorára legyűrtem egy Rostos Activiát, mert azt képzeltem segít az emésztésben. :o) Egyébként tényleg jobban lettem tőle kicsit.

Az Activia egyébként szinbiotikum. Hogy ne szaladjak ennyire előre, előbb definiálom a dolgokat.

PrEbiotikumnak hívjuk azt az anyagot, ami az emberi szervezet számára emészthetetlen, azonban TÁPANYAGFORRÁSUL SZOLGÁL a bélben élő HASZNOS BAKTÉRIUMOK SZÁMÁRA. Ilyenek pl. a növényi sejtfalanyagok, de a lactulose is (amit székletlazítás céljából a patikában is meg lehet vásárolni). Sőt a raffinóz is, ami a hüvelyesekben található meg és olyan triszacharid, amit a mi emésztőenzimeink nem tudnak bontani, ezért a bacik bontják. Némelyek sajnos gázképződés mellett, ugye. :o)

PrObiotikumnak hívjuk azokat az élelmiszereket, élelmi anyagokat, amelyek a vastagbélben megtelepedni képes HASZNOS BAKTÉRIUMOKAT TARTALMAZNAK. Ezek egy része megfelelő mennyiségben elfogyasztva képes túlélni a gyomor savas közegét és a vékonybél epesóit. Egy joghurtban a föld humán lakosságának mintegy 21×-ese él - állítólag, bár ezt még én is nehezen képzelem el.

Szinbiotikum az, amely mindkét előző dolgot tartalmazza.

Azonban ezekkel vigyázni kell, mert okozhat hasnyálmirigy-gyulladást amerikai tanulmányok szerint. Sőt, Jetinél okozott is, a weborvoson talált cikk után jöttünk rá, hogy mégsem az allergiájára szedett gyógyszer volt a ludas, hanem a gyógyszer miatt a gyomorfekélyére evett joghurt.

Azt gondolom, hogy a napi fél liter elfogyasztandó tejből egy pohárnyi ilyen típusú tejterméket (maximum kettővel néhanap) érdemes elfogyasztani, de a többi legyen reggeli kakaó (2,5 dl) és némi sajt.

Még egy kis érdekesség: Nem létezik sem bifidus essensis sem bifidus actiregularis. Csak a Bifidobacterium bifidus, Lactobacillus vagy a Lactococcus nem hangzik olyan jól a marketingesek szerint.

A prebiotikumot tartalmazó joghurttermékek édesebbek, mert a triszacharidoknak ugyanúgy megvan a glikozidos OH-csoportjuk, ami a nyelv édes ízt érzékelő receptorain hat ingerként. De ezeket, mint fentebb is írtam, nem tudjuk megemészteni, viszont lazítják a székletet.

Jómagam azt ajánlanám mindenkinek, akit természetgyógyász bepaliz a candida-diétával, hogy előtte egyen pár hónapig naponta 1-1 probiotikus tejterméket (tehát, ami a bacikat tartalmazza), majd ők eltakarítják a candidát a bélből. Fölösleges évekig kínozni magunkat egy béna fogyókúrásszerű diétával, ami tudományosan nem megalapozott. Ha - tegyük fel - mégis candidiázisban vagyis teljes testre kiterjedő candidás fertőzésben szenved valaki, akkor a hüvelyében és a szájában is kellene lennie. Ilyen csak AIDS-ben vagy kemoterápia után fordulhat elő...

A másik dühítő természetgyógyász találmány a "fehérliszt-érzékenység". Ez nagy felelőtlenség, mert könnyen összekeverhető a komolyan veszélyes lisztérzékenységgel.

Ráadásul a Praktikában is volt egy okoska, aki fehér tönkölylisztet ajánlott helyette használni. Most akkor mi van? Az nem "fehér liszt"?

A tönkölybúza egyébként takarmánybúzaként maradt fenn, mert magas az állatok számára emészthető tápanyagtartalma, magas a fehérje és rosttartalma és viszonylag bőven terem. Akit érdekel, olvasson egy kis, nem biobolt-propagandát itt. A bioboltos, búzafűleves cikkeknek se szeri, se száma, de az előbb ajánlott cikkből kiderül, hogy az ökotermesztésre is ajánlott termék már nem az "ősbúza", hanem egyszerűen egy másik fajta nemesítésével létrejött tönkölybúza. Ettől függetlenül nem beszélek le senkit a fogyasztásáról, hiszen mint teljes kiőrlésű termék és kisebb keményítőtartalmú élelmi anyag kívánatos lehet fogyókúrában vagy cukorbetegségben. Bár azt kétlem, hogy a mellrákot is gyógyítaná...

Nem azt mondom, hogy aki szereti a savanyú ízét, ne egye, de nem létező betegségek kezelésére ajánlani már más tészta... Talán elő is fordulhatott (volna), hogy egy jóakaró ismerős tönkölylisztes süteményt ad a lisztérzékeny gyereknek, amiben a gyerek gondjáért felelős glutén ugyanúgy jelen van (sőt több van benne, mert az a búzafehérje), mert hiszen az újságban "azt írták", hogy ezt eheti...

2009. február 14., szombat

Fogászati dolgok

Nem állítom, hogy mindennap háromszor mosok fogat, ha nem vagyok otthon, nem szoktam idegen wc-ben ebéd után fogat mosni, de napi kétszer azért igen. Ennek ellenére elég sok tömött fogam van (5 hátsó + 1 szemfog, 1 metsző). Ja, és kihúzták a ferdén növő bölcsességfogamat, ami tavaly (kicsit megkésve utolsóként) nőni kezdett és nyomta előre a többieket.

Szerintem a hátsó fogaim nem voltak rosszak, csak azért vannak tömve, mert az iskolafogorvos rajtam gyakorolt. Ez így is lehet, mert anyukám elsőtől harmadikig minden évben visszavitt a behívóra. Kifúrták négy fogamat a három év alatt, de negyedikes koromban már az öcsém is elsős volt, és mikor őt nem hívták be - pedig lasszóval kellett befogni a fogmosáshoz és már kicsinek fogköves volt a foga - anyukám gyanakodni kezdett és belenézett a számba. Mivel nem látott semmi rendelleneset, abban az évben először nem vitt vissza a behívóra, hanem azt mondta nekem, hogy majd elvisz magánorvoshoz, ha fájni kezd valamelyik fogam. Hát nem fájt.

Persze a kifúrt fogaim apránként egyre nagyobb tátongó lukak lesznek, ahogy a fogorvosok át- meg áttömik.

A metszőfogam más tészta. Még 10 éves voltam, amikor tesókám fellökött és letört a fele (szerencsére a mellette levő még nem nőtt ki eléggé, így az megúszta). Azonnal vittük a fogat a nyelvem alatt a Szentkirályi utcába, ahol azt állították, hogy nem lehet visszaragasztani (nem a fenét, nem! tejben vagy nyálban kell vinni, hogy ne száradjon ki), helyette - mivel fájt, ugye - gyökérkezelték! Amikor az sztk gyerek fogorvosnak anyu elmondta másnap reggel, az majdnem sírt! Nem hülyéskedek! Koronát egyébként csak felnőtt méretű állkapocsban lévő fogra tesznek, szóval 13 éves koromig volt csorba a mosolyom, miközben a gyökérkezelt fog feketedett is - gyönyörű voltam. A melléknevem volt a csempefogú. :o) Talán ez az oka, hogy nem szoktam nevetni, legfeljebb csukott szájjal mosolyogni...

Nagylánykoromban sikerült egy fogamat tényleg kilukasztani, mert a rendszeres éjszakázásból hazaérvén gyakran nem mentem be a szüleim (anya és egy áldott jó fej mostohaapa: Öcsi) hálószobája melletti fürdőszobába (panel átka) fogat mosni, hogy megkíméljem az időpont megismerésétől őket. Az fájt! Elég tanulságul szolgált az akkori elszúrt gyökérkezelésem ahhoz, hogy azóta szépen mossam a fogaimat. A szemfogamnak két gyökere volt, ami az sztk fogorvos szerint szokatlan és csak az egyiket tömte be, így a fog tovább romlott és két év múlva reggel egyszerűen kitört. Mint kiderült, ki is kellett volna húzni, mert a tövén is volt lyuk, ami elrontotta a mellette levő fog odaérő felületét, így az is tömve van. A doktornő egyébként nem akarta elhinni, hogy ő csinálta! Javasoltam neki, hogy velem ne vitatkozzon, nézze meg a kartonomon!!!

Ez volt az utolsó megjelenésem az sztk fogászaton, kerestem egy magánrendelőt a koronám elkészítéséhez. Innentől mindenféle magán fogorvosnál megfordultam, mert féltem az új lyuktól. Félévente rendszeresen jártam, ahogy kell.

Amikor férjhez mentem, Jeti ki akarta cseréltetni a ronda, feltűnő metszőkoronámat és volt évfolyamtársa a fogász szakról rábeszélt, hogy az amalgámaimat cseréljük arany inlay-re (csak az anyagköltséget kellet fizetni). Hát, még életemben ilyen rossz döntést nem hoztam. Először is az évek során kettőt elhagytam az 5-ből, ezeket kompozittal tömték újra. Másodszor a szar fém levezeti egyenesen a dentinig a hideget és bár a fagyit nem szeretem, de a hideg italokat azért igen és az is gáz, hogy a kempingben csillagokat látok fogmosáskor a hideg vizes öblögetéstől.

A leggázabb mégis az volt, amikor egy jól ismert budai magánklinikán a fogorvosnő azt mondta, hogy 9 lyukas fogam van. Majdnem dobtam egy hátast, de ha van, hát kezeljük. Az volt a szerencsém, hogy első alkalommal megnézett, másodjára a szakasszisztens leszedte a fogkövemet (olyan drágán azóta se szedték le) és harmadjára akarta az ásatásokat kezdeni a számban. De mivel mindháromszor az előre egyeztetett időpontomtól háromnegyed órát várakoztatott, úgy döntöttem, hogy ennyi elég is volt, otthagytam a rendelést és inkább kértem időpontot egy közeli (olcsóbb) fogászatra, furkáljanak ők. Legnagyobb megdöbbenésemre druszám, a doktornő közölte velem, hogy ő egy lukas fogat, nem sok, annyit sem lát a számban... És mivel azóta se fáj egyik se, igaza lehetett!

A kompozit tömésnek azonban megvan az a hátránya, hogy zsugorodik és majd aláromlik...

Találtam egyébként egy nagyon jó fogorvost az SOS Dentálban (Király u. 14.) évekkel ezelőtt, de már eljött onnan és most az Ectodermában dolgozik. Ő csinálta meg a fogimplantátumomat az azóta gyökerestől elporladt metszőm helyére, amivel teljesen elégedett vagyok. Nem ám egy hét alatt, hanem majd fél év alatt kaptam meg, addig volt kivehető fogam, lol. Mert a kihúzott fog helyén három hónapig csontosodott az állkapcsom és amikor a röntgen szerint jó volt, csak akkor rakta be a csavart, az megint csontosodott a helyére három hónapot (mert jött a nyár és nem tudtunk időpontot egyeztetni) és azóta szép vagyok.

Na, térjünk vissza a kompozitokra, amiről ez az egész eszembe jutott. Sajnos az egyik ex-inlay kompozit tömésem az idők során összezsugorodott, de nem esett ki a kis genyó, de nem ám! Csak romlott alatta a fogam és fájdalom nélkül - itt-ott mondjuk kissé elhalt az ideg magától - végiglyukadt a gyökér annyira, hogy már a gyökéren kívül a csonthártya is begyulladt. De még mindig nem fájt a rohadék, csak egy kicsit sajgott az egész bal képem (fel se dagadt). Azt hittem, hogy túl erősen dörzsöltem és érzékenyek a foggyökeim, de gondoltam bejelentkezek azért a dokihoz. Hétfőn megyek egyébként.

Viszont pénteken kezdett kicsit erősebb lenni a fájdalom, már-már gyógyszert vettem be rá és ezért arra gondoltam, hogy lehet, hogy mégis lukas valamelyik fogam, ne szenvedjek már hétvégén, elmegyek addig is az SOS Dentbe, nézzék meg.

Ott ért a fenti jó hír, röntgennel alátámasztva és mikor ellenálltam a gyökérkezelésnek, alternatívaként a foghúzást javasolta az akcentusos doki. Hát, kénytelen-kelletlen belementem. Nem megyek vissza hozzá, mert nem mondta, hogy szedjek antibiotikumot - ez azt jelenti, nem jó doki vagy betervezte a foghúzást is - és úgyis be vagyok jelentve a jól bevált saját dokimhoz.

Most átnézetem az összes tömött fogamat, mert nem akarok egy másikkal is így járni...

2009. január 11., vasárnap

Blog népszerűsítés és "konyhatrükkök"

Ahhoz, hogy a blogodat minél szélesebb körben meg lehessen találni, vagy el lehessen érni, néhány beállítás szükséges a blogszerkesztő oldalon.

Menj rá a Blogod szerkesztőoldalán a Beállítások/Alapbeállítások fülekre (a böngészősávban ilyen kezdettel: http://www.blogger.com/blog-options-basic.g?blogID=...) és nézd meg, hogy a 'Megjelenjen a blogod a listában?' és a 'Megjelenjen a blogod a keresőkben?' kérdésekre 'Igen' legyen megadva.

A blogger profilodban is állíts be mindent, amit fontosnak tartassz: Hobbikat, könyveket, zenéket stb., mert én például így találok új és új blogokat, hogy rákattintok a kedvenc filmeim vagy hobbijaimra a saját profilomon. Ha külföldi barátokat is szeretnél, akkor érdemes a filmcímeket angolul és/vagy eredeti nyelvén is beírni.

Amíg rád találnak, az 1 héttől 2 hónapig is tarthat, attól függően, hogy mennyire népszerű témát választottál és mennyi kulcsszót használsz benne. Amíg kommentelnek is nálad, az kicsit még hosszabb idő is lehet, szóval türelem.

A másik, amit javasolnék, hogy készíts Google Analytics profilt (ehhez semmit sem kell letölteni, a weben működik), ahol minden olvasót nyomon tudsz követni, pl. hogy milyen keresőkifejezéssel talált a blogodra, melyik településről, milyen böngészővel stb. Éppen csak az anyja nevét nem írja ki a látogatóknak. Ehhez később majd tudod szabni a bejegyzéseidet, hogy fenntartsd az olvasók érdeklődését. Könnyű beilleszteni, itt a bloggerben az újabb típusú követőkódot kell választani és az Elrendezés/HTML kód szerkesztése fülön a sablon legalján a </body> elé beszúrni. Fontos, hogy ellenőrizd, hogy a saját számod szerepeljen benne, hogy a te fiókod kapja a jelentést. :o) Ha megváltoztatod a sablonodat, akkor viszont a követőkód is kitörlődik és újra be kell szúrni! Mivel nem a sablonok alapbeállítása.

Ha a fentitől ódzkodsz, akkor is érdemes a FeedJit-et hozzáadni ("Click to get FEEDJIT"), amit az Elrendezés/Oldalelemek fülön 'Modul hozzáadása' 'HTML/JavaScript' hozzáadásába másolt HTML-kóddal tehetsz meg. A böngészőt, a lakóhelyet és a keresőkifejezéseket ez is megadja.

Vegyél egy könyvet, ami a html programozással foglalkozik. Nekem egy régebbi van (http://www.computerbooks.hu/vilaghalo.html), kicsit eltér tőle a blogger működése (valószínű újabb verzió lehet), de gyenge alapoknak jó, hogy mindig szépen mutasson a bejegyzésed. Arról nem is beszélve, hogy a könyv nagyon érthetően és világosan van megírva.

A sablonokba én nem akarok belekontárkodni, a bloggeren épp elég sablon van ahhoz, hogy választani tudjak. Bár a fenti könyv erre is ad tanácsokat.

Javaslom, hogy a képek feltöltéséhez használd a Picasa3-at. Ez egy képnézegető program, aminek segítségével a saját géped képeit tudod nézegetni, kinyomtatni, kollázst készíteni, webalbumba feltölteni, blogbejegyzésként megosztani, emailben elküldeni (amihez akár lekicsinyíti az általad választott méretre és nem fog szidni a címzett, hogy sokáig jöttek le a nyaralós képek), sőt fényképet rendelni on-line. A kezelése egyszerűbb és sokkal gyorsabb, mint a Bloggerre várni, főleg nagy képeknél. Egyelőre nem találtam meg, hogyan lehetne 4 képnél többet tenni egy-egy bejegyzésbe, addig több bejegyzésként kell elküldeni és a másikból cut-paste vagy copy-paste móddal átrakni a kiválasztott egybe és a felesleges "bejegyzéseket" pedig törölni. A lényeg, hogy törléskor semmiképpen ne tegyél x-et a képekhez, mert akkor a másik bejegyzésből is eltűnnek! :o)

Aki sok képet rak fel (főleg Picasa3 nélkül), előbb-utóbb belefut abba, hogy a sorok összecsúsznak és semmi sem lesz a helyén. Legkésőbb ekkor merül fel benne, hogy átkapcsoljon a szerkesztőoldal Bejegyzések/Létrehozás ablakban a 'HTML-kód szerkesztése' üzemmódba az 'Írásból'. Itt meglepődve tapasztalhatja, hogy teljesen random helyekre kerültek kacsacsőrök közé zárt </br>-ek és <div align="justify"></div> értelmetlen kifejezések. Türelmesen és módszeresen érdemes eltávolítani azok közül a feleslegeseket és a képeket jelentő "értelmetlen" karaktersorokat a megfelelő helyre a szöveg alá húzni. A lényeg, hogy amiről nem tudod eldönteni, hogy felesleges-e, azt ne piszkáld! :o) A div-ek például egész bekezdéseket formáznak, szóval csak akkor feleslegesek, ha egy vers minden sorát külön-külön szabályozzák vagy nincs közéjük írva semmi!

Ilyen pl. egy kép tag-je:
<div style="margin: 0px auto 10px; text-align: center;"><a href="http://3.bp.blogspot.com/KriXkrAx/ASdfjKlÉ/enkepem.JPG"><img src="http://3.bp.blogspot.com/KriXkrAx/ASdfjKlÉ/enkepem.JPG" alt="" border="0" /></a> </div>

De kezdődhet úgy is, hogy <p class="mobile-photo" align="center"> és akkor természetesen </p> taggel kell lezárni.

Ha Picasa3-mal készül a blogbejegyzés, megjelenik benne a kis ikon:
Posted by Picasa
ami azt jelenti, hogy azzal küldted el a képeket.

Ha zavar, akkor a következő kódot kell törölnöd a képek alól:
<div style='clear:both; text-align:CENTER'><a href='http://picasa.google.com/blogger/' target='ext'><img src='http://photos1.blogger.com/pbp.gif' alt='Posted by Picasa' style='border: 0px none ; padding: 0px; background: transparent none repeat scroll 0% 50%; -moz-background-clip: initial; -moz-background-origin: initial; -moz-background-inline-policy: initial;' align='middle' border='0' /></a></div>

Ha sorkizárt (széltől-szélig futó) bejegyzést akarunk, akkor a szöveg elejére egy <div align="justify"> és a végére egy </div> kifejezést kell tenni. Ha középre akarjuk, akkor justify helyett centert kell írni.

A szöveg színét úgy tudod megváltoztatni, hogy az színes szöveg elejére <span style="color: rgb(255, 255, 255);"> végére </span> taget teszel, vagy kinézhet így is: elejére <div style="color: rgb(255, 255, 255);"> végére </div>. Ha div-et használsz, az annyiban jobb, hogy a szöveg igazítását is változtathatod egyben (pl. középre eltérő színű betűkkel beírt versek. Ilyenkor így kell beírni: elejére <div style="color: rgb(255, 255, 255);" align="center"> végére </div>.

A szövegen belül is lehet más formázást adni egy-egy bekezdésnek ugyanezen a módon, lényeg, hogy a kezdő és lezáró tag-ek (a kacsacsőrök közötti parancsok) rendben meglegyenek. Ha nincsenek, akkor majd úgyis hisztizik a blogger.

A színek esetében tudni kell, hogy az rgb azt jelenti, hogy Red Green Blue és mögötte a számok jelentik, hogy melyikből mennyit tennél bele. A maximum érték 255, a fenti beállítással fehér színű szöveget lehet létrehozni. Más színekre pl. világoskék = rgb(150, 150, 255), sötétkék = rgb(0, 0, 255), narancssárga = rgb (255, 102, 0)

Elnézést kérek, hogy csak úgy írtam (vázlat nélkül), ahogy eszembe jutott és elnézést azoktól, akik tudnak html-programozni. Bár lehet, hogy ők jót derültek a fogalmazásaimon. ;o) Aki pedig nem tud, és valamelyik rész nem világos, szóljon rám, megpróbálom érthetőbben kifejteni.

2009. január 5., hétfő

2008. október 30., csütörtök

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...